Magyar Műemlékvédelem 1969-1970 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 6. Budapest, 1972)

TANULMÁNYOK - Ferenczy Károly: A sárospataki r.k. plébániatemplom műemléki feltárása és helyreállítása

boltozat látványának rekonstruálására festettük zöldesszürkére, a templomban fellelt legsötétebb kő színére. A XVI. századi falfehérre meszelt süvegek között a plasztikáikig szinte nem is jelentkező,néhány centiméteres kiülésű vakolat sávok színes kiemelése elősegíti a pilléreken talált és határozott sötét vonallal kontúrozott bordaindításokból kikövetkeztethető XV. századi boltozatrendszer érzékelését. A barokk boltozat süvegeit és bordaheveder sávjait eredetileg is eltérő színre festették. A helyreállításkor tehát nem tagadtuk meg a barokk tagolást, csakhogy amíg a XVIII. század végi kifestés mindezt rozsdabarna-lilássárga barokk színekből keverte ki, addig mi ezt a XVI. századi színhatásban újítottuk fel. A XVI. századi elpusztult, de nyomaiban fölleli körülfutó karzatot zöldesszürke nemesvakolat és falra meszelt ívek jelzik. A falpilléreken durva lefaragással hátrahagyott boltozatindítás és hátfal helyét az egyébként szépen faragott kőpilléreken bevakolással tüntettük el és az E-i belső várfal homlokzatával együtt zöldesszürke nemesvakolat-réteget húztunk rá. Eredetileg ugyanis azt terveztük, hogy a stációképeket és a sírkövek szövegeit sgraffitto technikával a nemesvakolatba bekarcoljuk. Ettől függetlenül a falra meszelt ívlenyomatok azonos zöldesszürke színével együtt a nemes vakolat töretlenül jelzi a karzat helyét, egykori árnyékot vető tömegének sötétebb vonulatát. Az E-i belső várfal helyreállított felülete több szempont egyidejű érvényesítésének kompromiszszuma, netán megoldása. A várfal robusztus tömegét, védelmi rendeltetését nyers hézagolt kőfelülettel akartuk érzékeltetni ugyanakkor jelezni akartuk a többi oldal anatógiájára azt, hogy a karzat itt is megvolt. A két szempontot oly módon egyeztettük, hogy a nyers hézagolt várfal homlokzatát csak a lábazati és a felső zárósáv között vakoltuk le. Az így előállt széles zöldesszürke nemes vakolatsáv nem fedi el teljesen, csak megszakítja a várfal természetes kőfelületét. A kiállított sírköveket a nemes vakolatba ágyaztuk mégpedig a törött daraboknál úgy, hogy a vakolatból kihagyott, de a sírkő színével megegyező habarccsal hézagolt felület kirajzolja a sírkő teljes nagyságát. A vakolatfelületet nemcsak a síremléksorozat osztja meg, de a jelentékeny méretű ablakfülkéből nyíló lőrések és néhány eredeti jelzett tanúvakolat is. A barokk karzatot és homlokzatát minden részletében helyreállítottuk, tagozataikat a meszelések torzításaiból kiszabadítottuk, a szintsüllyesztés következtében megnövekedett lábazatot kivakoltuk, de a XVIII. századi utólagosan beépített épületrésznek külön hangsúlyt nem adva, fehérre meszeltük. A vakolt és a vakolatlan felületek találkozását, valamint az összes belső vakolatsarok vonalát ceruza vastagságú nyers vakolathoronnyal választottuk el, ill. hangsúlyoztuk ki. A kontúrozás révén alig látható árnyékvonallal lehatárolt tiszta felülettalálkozásokat értünk el. A fehérre meszelt fal néhány helyén a középkori vakolatmezőket rögzítettük, és a pikkelés sötét foltjainak eltüntetésére és felfrissítésére az egész felületet híg mésztejjel átmostuk. A SEKRESTYE LÉTESÍTÉSE (84., 85. kép) A régi megrepedt boltozatú sekrestyét a D-i rizalitépítmény tövében lebontottuk, de indokoltanindokolatlanul nem az eredeti helyén és formában építettük újra — ahogy azt a toronysisak esetében tettük , hanem új helyet kerestünk számára. A főérv az volt, hogy a megrongálódott újabb keletű sekrestye toldaléképítményként utólagosan és szervetlenül csatlakozott a templomhoz, belemetszett a középkori ablakokba, támpillérekbe. Engedve az érvelésnek, az új sekrestye létesítésére olyan helyet kerestünk, ahol az átalakítás kényszeréből erényt: a műemlék történetiségének teljesebb érzékeltetését lehetett elérni. Az új sekrestye a barokk karzat alatt az É-i mellékhajóban készült el. Az elbontott karzatlépcső helyére került új sekrestye eklektikusán kapcsolja össze a XVI. századi gótikus templomot, a XVIII. századi barokk karzat építészeti maradványait, az elbontott sekrestye másodlagosan felhasznált XIX. századi elemeit a mostani helyreállításkor készített XX. századi megfogalmazású külső toldaléképítménnyel, miközben láthatóvá teszi a XV. századi hosszházas plébániatemplom keskeny falpilléres axisát és a XVI. századi várfal és utólagos kiképzéseinek keresztmetszetét. Nyilvánvaló volt, hogy a templom kutatása során a falbontások alatt megjelent XV. századi keskeny falpilléreket nem lehet akárhol és nem szabad akárhogy bemutatni. A statikai állékonyság veszélyeztetése nélkül erre a sekrestyetér bővítése adott alkalmat. Az új sekrestyében levő belső várfalvastagítás lebontása előtt a tetejére ültetett falpilléreket vasbeton alátétekkel kiváltottuk, majd a 190 cm vastag, több mint 6 méter magas fal lebontása után a falsarokban és az első pillérállásnál előkerültek a keskeny falpillérek. Egy teljes szakaszon bemutathatóvá vált, hogy a belső várfal a templomfalhoz ragasztott utólagos falvastagítás, amit többször magasítottak, és tetejét karzatként használtak. Beigazolódott, hogy előbb a templom épült, és a várfal csak később, és nem fordítva. A falban kis szabadba nyíló lőrés került elő, ami alkalmas lett a sekrestye szellőztetésére. A barokk karzat építésekor a gótikus pilléreket körülfalazva megerősítették. Mivel a lépcső elbontása után a sekrestye fölé új vízszintes vasbeton födémet kellett készíteni, mód nyílt a pillérerősítés részleges elbontására, és ezzel láthatóvá vált a lábazatos középpillérsor első tagja és a fal mellett egy teljesen azonos kiképzésű félpillér. A sekrestyét a templomtértől a karzatnyílásokba rakott üvegtéglafal választja el. A mellékhajóba néző üvegtéglafalba helyeztük át a régi sekrestye ajtaját és a lépcsőtér volt ablakát. A sekrestye forgalmát a templom felé az áthelye-