Magyar Műemlékvédelem 1969-1970 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 6. Budapest, 1972)

TANULMÁNYOK - Ferenczy Károly: A sárospataki r.k. plébániatemplom műemléki feltárása és helyreállítása

Az az összkép, tér és tömeghatás, felületképzés, amit ma is látni, amit mint műemléket helyreállítottunk, lényegében ekkor a XVIII. századvégi építéskor állt össze. A közéjikor érett későgótikája ekkor elegyedett a provinciális későbarokkal. A templom berendezését igen szerencsésen, jó érzékkel válogatták össze. A barokk főoltár a feloszlatott budai karmeliták vári templomából, a két mellékoltár a helybeli trinitárius kolostorból került át. Az orgonát 1789-ben kassai mester készítette. A padok 1788-ban készültek. VII. AZ ESEMÉNYTELEN XIX -XX. MÁSFÉLSZÁZAD (73. kép) A késő barokk újjáépítés után a templomon döntő változtatás nem történt. A XIX. század elején, 1820-ban a sekrestyét újraépítették, illetve emeletén a gótikus ablak könyöklőjének félköríves kimetszésével oratóriumablakot létesítettek. Bár az oratóriumra félvezető eklektikus öntöttvas csigalépcső láttán lehet, hogy mindez már a század végén készült. 1889-ben a leégett toronysisakot eklektizáló formákkal újjáépítik. Az 1915. évi renováláskor az ablakokba egyházi témájú festett üvegablakok kerültek. A tetőt bádoggal, majd eternitpalával fedték le. Ennél lényegesen több a XX. században már nem történt a templommal, hacsak az nem, hogy belekerült a hivatalos műemléki listába. 1963-ig élte megszokott vasár-, ünnep- és hétköznapjait. Ezután minden ott folytatódik, ahol az első oldalon leírtuk, de ez a legújabb periódus már nem egyszerűen történelem, hanem a történelem fennmaradásáért folytatott újabb történelmi munka: műemlékhelyreállítás. A HELYREÁLLÍTÁS TERVEZÉSE (74 - 79. kép) A tervezés során egyértelmű volt, hogy az épület műszaki állagát felkeli újítani, aműemléket igényesen helyre kell állítani, és a templom egyházi rendeltetésének és idegenforgalmi hasznosításának korszerűsítését meg kell oldani. Mindkét kérdésben azonban sokszor homályos elképzeléseket, ellentétes állásfoglalásokat kellett különféle megoldásokkal, módszerekkel tervvé érlelni. A helyreállítás számára a legkevesebb problémát a tudományos kutatás, az építéstörténet leghomályosabb részei jelentették, amiből a legkevesebb maradt fönn. A ,,nincs"-csel ugyanis nem kellett foglalkozni, annál inkább a ,,van"-nal és a „lehetne"-vei, azzal, ami volt és van, és azzal, ami egy korszerű helyreállításhoz anyagban, választékban, munkaerőben, gépesítésben lehetne, de legfőképpen az ellentétes szemléletekkel. Felvetődött pl. a torony lebontásának, a sekrestye eltávolításának, az eredeti boltozat visszaállításának stb. igénye és egyidejűleg a belső-külső feltárás,a szintsüllyesztés stb. ellenzése. A toronysisak újjáépítésekor pl. a különféle indítványok az alábbi alternatívák elé állították a tervezést: a) Az 1786-ban épült barokk hagymakupolás laternás sisak visszaállítása. Képét Mvskovszky 1883. évi nem hiteles rajza, ill. városképi ábrázolások őrizték meg. E megoldás ellen szólt, hogy egyértelműen nem lehetett volna 74. kép. Alapraj/.