Magyar Műemlékvédelem 1963-1966 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 4. Budapest, 1960)

Tanulmányok - Illés János: A siklósi várkápolna falfestményeinek helyreállítása

88. kép. A középkori Szt. László-kép szent apát figurájának (így részlete 1963-ban, a pácini reneszánsz sgraffitók restaurálásának befejezése és a Siklóson készülő TVjáték filmfelvételei gátoltak abban, hogy a leválasztott, poliészter tartóvázra épített fülkerészek összeépítéséhez fogjunk. Csak szeptember elején tudtunk kezdeni. A fülkerészeket munkaasztalra téve először is megvizsgáltuk a felületeket, hogy salétrom- vagy báriumkivirágzás történt-e. A salótromkristályok finom tűit láttuk nagyítóval 89. kép. A Szt. László-fülke oltár felé eső kávájának Krisztus alakja észrevehető mennyiségben. Ez természetes, mert a levékonyított vakolatból több nem keletkezhetett. Báriumot nem találtunk a felületeken. Salétrom még néhányszor jelentkezett, de mindig hasonlóan, csak erős nagyítóval észrevehető mennyiségben. Ez nem jelent a képekre veszélyt, viszont az egy oldaláról lezárt vékony réteg egészséges páracseré jenek tanújele. Amint a rétegben meglevő mészsalétrom elfogy, a kivirágzás is megszűnik. A későbbi időszakokban már ezt nem is találtuk a nagyítóval végzett vizsgálatkor. A fülkerészeken elkezdtük az apró festék- és vakolathiányok pótlását, a töredékes szélek beszegését. A töméseket és a szegeseket finom homokból és poliakri latból kevert műanyagvakolattal végeztük. Ezt a vakolatot, mivel a poliakrilát a homokot erősen megsötétíti, titánfehér és megfelelő festékek hozzáadásával a szükséges szín- és tónusérték eléréséért színeztük. Az 1956. évi restaurálás kiegészítő vakolását a tartóelem poliészter felületére, a gyantába kötött finom homokra, ugyancsak jjoliakriláttal kötött és előre színezett műanyagvakolattal készítettük kb. 1 mm rétegvastagságban . Az időjárás hidegre fordulásának közeledő veszélye meggátolta, hogy minden darabon elvégezzük a tömést és retust, ellenben kényszerített rá, hogy a fülkerészek egybeépítéséhez fogjunk. A részek összeépítésének munkájával egyidőben a fülkeüregek bővítését is megkezdtük, hogy a nagymennyiségű vakolat kiszáradásának is elegendő ideje legyen. A pontos összeállításhoz az egyes darabok széleit, amint azt már említettük, le kellett csiszolni. A túlmenő üvegszövet egyrészt szükséges volt, mert a szélekhez pontosan szabni nem lehetett, másrészt azt gondoltuk, hogy majd az egyes részek összeépítésénél jó szolgálatot fog tenni. Sajnos, a beszívódás megakadályozására használt anyag és módszer hibájából a pászmák megkeményedését nem tudtuk megakadályozni. A lecsiszolást fogorvosi fúrómotor forgófejébe szerelt szeparációs korongokkal tudtuk elvégezni. A fém vágó acólkörfűrész fogazata pár centiméternyi vágás után már simára polírozott koronggá változott. A restaurátor kollégák közben még folytatták az összeépítésben nem szereplő darabok tömését és restaurálását. Ezek a műveletek rendkívül sok időt követeltek, mert az 1956-ban végzett, a feltárást követő helyreállítás alkalmával készült tömések a képvakolatból kihullottak. Valószínű, hogy a szerves konzerválóanyaggal átitatott vakolat kalapácsütésnyomaiban feldúsult anyag gátolta a tömések kémiai kötését. Ezeket a töméseket akkor is ki kellett volna szedni, ha jól kötnek, mert a színkiegészítés ezeken a helyeken erősen megsötétedett, ezenkívül plasztikailag kidudorodó, domború volt a felületük. Az összeállításhoz — nagy súlyuk és az ezzel járó körülményesség miatt — nem használtuk fel a negatívokat. Sokkal gyorsabban haladtunk a darabok részről-részre történő egybeépítési módjával. A poliészterrel egybeépített festményré-