Magyar Műemlékvédelem 1963-1966 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 4. Budapest, 1960)

Tanulmányok - Illés János: A siklósi várkápolna falfestményeinek helyreállítása

A SIKLÓSI VÁRKÁPOLNA FALFESTMÉNYEINEK HELYREÁLLÍTÁSA A siklósi várkápolna falfelületeinek és oldalfülkéinek feltárása és helyreállítása 1956-ban történt. A festmények helyreállításakor már bizonyára feledésbe ment a mészfelületen jelenvolt sókivirágzás figyelmeztetése. így történhetett, hogy a salétrom kristályok 1957-ben már a helyreállított képek felületén jelentkeztek. A nedvesség utánpótlódásának folyamatát megállítani próbálkozó különféle beavatkozások nem jártak kielégítő eredménnyel. A kemény, kristályos mészkőfalazat nehezen megoldható elvágása és a képfülkék körülszigetelése, a nagy költségen kívül még kockázatokkal is jár. Az elszigetelten is nagy faltömegben maradó só és nedvesség további rombolása, valamint a szigetelésen kívül maradó oldatok korrozív hatása a szigetelőanyagokban, az ilyen megoldás tökéletlenségére is rámutat. A falfestmények feltárása után, a helyreállított festmény epidermisze lett, a kapilláris nyomás által szállított sótartalmú víz párologtatási felülete és a sók lerakodóhelye. Az apró sókristályok növekedése a festmény felület mikroszkopikus üregeiben, apró festéklemezeket és homokszemcséket pattintgatott le a képekről. A tartós folyamat munkájának következménye, a fekete-fehér aláfestésig lepusztított képfelület. A gyors pusztulás folyamatának három fázisát mutatják a 62—64. képek, amelyek 1956-ban, 1958-ban és 1961-ben készültek, a restaurált, a sókivirágzásoktól felhólyagosodott és végül a báriummal konzervált felületről. A mészkőfalazatban - amint az a 65. képen látható — a faragatlan nagy kövek közötti, vakolattal kitöltött üregek, valamint a fal építésekor behelyezett téglaboltívek és ajtószár-építmények voltak a víz összefüggő, hajszálcsöves közlekedő edényei. A nagymennyiségű víz hosszantartó kapilláris áramlása a vakolatból a kioldható mészsókat is elvonta, és az alsóbb vakolatréteg állapotát, állagát szerkezetileg fellazította. A felületesen kristályosodó mészsalétrom pusztító, korrozív hatásának megszüntetésére a gyors és gyökeres segítség csak a képek mielőbbi leválasztása lehetett. Ez volt az egyetlen megoldás. A gyakorlatban szerzett tapasztalat és a technológiai előkészítés hiánya miatt ez azonban még nem volt azonnal keresztülvihető. A leválasztás megtervezése előtt, a számba vehető lehetőségekről kellett tájékozódnunk. A legalkalmasabb módszer kiválasztásához egyrészt tanulmányozni kellett a falképek festék-, vakolat- és falazat- anyagát, azok szerkezeti és funkcionális sajátságait, fizikai és kémiai jellemzőiket a fal kiszáríthatatlan nedvességtartalmára való különös figyelem mellett. Ezután tájékozódhattunk arról, hogy milyen anyagok és megoldások a legcélszerűbbek ebben az esetben. Számtalan elképzelést ugyanannyi akadály tett lehetetlenné, megvalósíthatatlanná, míg a végleges, kisebb megalkuvásokat is megengedő leválasztási terv elkészült. Az áthelyezés feltétele a szilárd vakolat és festék állaga. Ezért, 1961-ben a fülke kép- és vakolatrétegeit bárium hidroxiddal konzerváltuk. A báriumhidroxid karbonátosodása után ammóniumszulfát desztillált-vizes oldatával permeteztük és itattuk át a rétegeket, hogy a báriumot szulfatizáljuk. A báriumsók közül ugyanis, csak a báriumszulfát nem oldódik vízben. Ez a rögzítés természetesen nem szüntethette meg a salétromos mészsók felületi képződését. A fülkék festményeit és a meszelt középkori vakolatrészeket a falazatról történő leválasztásuk után megfelelő tartóvázra helyezve, a falazat víztartalmától levegővel kell elszigetelni, hogy a só vízáram útján történő behatolását megakadályozzuk. A falazat és vakolat nagy nedvességtartalma miatt a festmények levételének enyves vászonnal való lehúzásmódját nem lehetett alkalmazni. A víztartalom semmiféle „bőrében" történő lehúzást nem engedett, csak a falazatról való leveses volt az egyetlen mód arra, hogy az átragasztott képrészeket leválasszuk. így gondolnunk kellett arra, hogy a festmények nemcsak képvakolatuk epidermisét, hanem az alsó, korábbi vakolatnak a falazattal csatlakozó teljes vastagságát is magukkal hozzák. Ez tetemes súlyt jelenthet, tehát a festményeket majd úgy kell felfektetni, hogy törést ne szenvedjenek. Azonkívül ezt a sok felesleget a gödrös-dombos képvakolatról csak akkor tudjuk kockázat nélkül lesorvasztani, ha a festményfelület görbületeivel azonos hajlású alapra helyezzük. Ezért kellett a fülkefelületről negatívot készíteni. A szabálytalan görbületű falszintek és asszimmetrikus ívek, alámetsződések szükségessé tették a negatív forma feldarabolását. Mivel a képek levétele sem volt egy darabban megoldható, ésszerűnek mutatkozott, hogy még a negatív