Magyar Műemlékvédelem 1961-1962 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 3. Budapest, 1966)

valóságáról. Bár a napvilágra került épületek maradványai, a nagy tömegben előkerült használati eszközök és díszítő jellegű vagy művészi alkotások túlnyomó részükben erősen töredékesek, mégis a történeti és művészeti múltról a feltárások előtti állapothoz képest lényegesen többet mondanak el, a, többi egykorú vagy későbbi forrás tanúságát szerencsésen egészítik ki, illetve sok szempontból teljessé és plasztikussá, élővé teszik. E kiemelkedő értékű feltárások mellett főként az utóbbi tizenöt évben igen tekintélyes számú ásatás folyt. Ezek nyomán sok eddig kevéssé vagy egyáltalában nem ismert műemlék és ezek részletei kerültek elő. A szóban forgó tevékenység nemcsak az illető épületek történetét és művészetét világítja meg, hanem a hazai építészet egész fejlődésére is új fényt derít. Azt, hogy az utóbbi időben szinte évről évre jelentősen emelkedik tudásunk román kori. gótikus és reneszánsz műemlékeinkről, nagy részben ásatásainknak köszönhetjük. Az elmondottakból következik, hogy a régészeti kutatás a műemlékvédelemben — régi épületeink helyreállításának vonatkozásában - igen fontos szerepet kap. Az érdeklődés ugyan elsősorban a kérdéses épületre vagy épületegyüttesre irányul, mégsem áll meg e ponton, hanem egyrészt a legapróbb részletekre is kiterjed, másrészt a településtörténeti vonatkozásokat is igyekszik felderíteni. A klasszikus ősrégészeti módszer mindinkább követelménnyé válik mind épületkutatásoknál, mind temető- vagy telepásatásoknál. Bár a teljes tudományos feltárás igényét mai sürgős műemlékvédelmi feladataink közepette csak ritkán tudjuk kielégíteni, a helyreállításhoz közvetlenül szükséges ásatások az említett módszer szerint folynak. A hasonló jellegű külföldi kutatások lényegükben, céljaikban és mó-dszerükben nem térnek el a hazai gyakorlattól. Mégis akad néhány különbség, amely főként az eltérő viszonyokban leli magyarázatát. A legutóbbi időkig Nyugat- és KözépEurópában nem volt olyan nagyméretű a pusztulás, mely a magyarországi helyzettel egy sorba állítható lett volna. így a régi épületek túlnyomó része vagy eredeti, vagy többé-kevésbé módosított formájában és szerkezetében megmaradt. Világos, hogy a régészeti kutatás ilyen körülmények között nem tölthetett be a magyarral azonos szerepet, nem vált az ismeretek olyan kényszerű forrásává, mint nálunk. Nem arról van szó, hogy külföldön kevesebb ásatás történt volna. Ellenkezőleg, az ásatások korábban indultak meg és nagyobb számban folytatódtak, mint Magyarországon. De a külföldi ásatások jó része a hazai őskorral, az antik hagyatékkal vagy a népvándorlás korával foglalkozott. Főként az angolok, franciák és németek az ókor nagy népei kultúrájának helyszíni: déleurópai, afrikai vagy közel-keleti kutatását tűzték ki célul. Saját középkori épületeik vizsgálata sokkal kisebb mértékben jelentkezett. Az ilyenfajta tevékenységet sem a szükség, sem az érdeklődés nem indokolta. A második világháború egész Európát sújtó megpróbáltatásai és pusztításai azonban e tekintetben is mélvreható változásokat hoztak. A német, francia, angol, olasz, holland és lengyel műemlékállomány igen érzékeny, nemegyszer pótolhatatlan veszteségeket szenvedett. A háború után nagy ütemben megindított helyreállítások egyik fő feladata a régészet területe lett. A romok eltakarítása természetszerűen ásatásokhoz vezetett. Az összeomlott épületek alatt igen sok esetben előkerültek a lerombolt épületek előzményei. A megcsonkult falak felülete mögül ugyancsak előtűntek a korábbi periódusok. Kiderült, hogy a jelenleg gótikus műemlékek gyakran román kori, sőt preromán vagy antik magot rejtenek. A figyelem gyorsan ráirányult a kutatás ez újabb, gyümölcsözőnek ígérkező területére, s Európa-szerte megindult az ilyen irányú és célú régészeti feltárás. Ma már nemcsak romos, hanem ép objektumokban is folyik a régészek szorgos munkája, hiszen mind általános európai, mind az illető nép múltja helyesebb és teljesebb megismerése szempontjából világossá vált ezek nagy művészeti, művelődési és történeti haszna. Példaként leginkább a Karoling-kori építészet kínálkozik, melynek kibontakozása éppen az említett, mintegy két évtizedes tevékenység nyomán ma lényegesen pontosabban, részletesebben áll előttünk, mint korábban. Kiderült, hogy a VIII — IX. században igen nagyarányú építkezések folytak. Ha meggondoljuk. hogy ;i korai román művészetet a X — XT. században a Karoling-kori alapvetés milyen erősen befolyásolta, alig vonható kétségbe az említett körülmény jelentősége. Az épületek fejlődésének történetisége pedig az egymás után következő korszakok kibontakozása által sokkal plasztikusabbá válik. Érdekes adatok kerülnek arra vonatkozóan is felszínre, hogy az átépítések, bővítések vagy új építkezések milyen korokban történtek leginkább. A középkorban oly nagy szerepet játszó egyházi építészetben általában a kései antik (IV--V. század), a Karoling-kor (VI11 IX. század), a korai és kései román kor (X — XI., XIII. század), valamint a korai és kései gótika (XIII—XIV., XV. század vége) a jellemző periódusváltások időszaka, bár az egyes adott esetekben természetesen vannak eltérések. A világi építészet a XI —XII. században kezdődik, nagyobb lendületet vesz a XIII. században, majd a XIV-XV. században újabb nagyobb szabású módosításokra kerül sor. Ezek a várak, paloták és polgári lakóházak építészetében egyaránt a rideg rendeltetésszerűségtől és védelmi jellegtől a kényelem, a művészi kiképzés fokozott igénye felé vezetnek. Az alábbiakban rövid áttekintést kívánok adni a második világháború okozta rombolások nyomán megindult és egyre szélesedő műemlékhelyreállításokkal kapcsolatos külföldi régészeti kutatásokról. Teljességre törekvés nélkül igyekszem bemutatni egyrészt az általam hozzáférhető legfontosabb ilyen jellegű munkákat, azok történeti és művészeti jelentőségét, másrészt az alkalmazott módszereket s azok értékelését. Célszerűnek látszik a lengyel műemlékvédelemből kiindulnom, mivel egyfelől Lengyelországban a rendkívüli erejű háborús pusztítás a hazaihoz hasonló helyzetet teremtett, más-