Magyar Műemlékvédelem 1961-1962 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 3. Budapest, 1966)

A műemléki munkák felsorolása nem lenne teljes a műemlékek áthelyezésével járó problémák felvetése nélkül. Műemlék áthelyezéséről hallva minden műemléki szakember szájíze megkeseredik. Nem ok nélkül. Már a római császárok végigrabolták Hellast, Egyiptomot, majd nyomukba évszázadok múltán angolok, németek, franciák léptek. A pergamoni oltár, az ókori világ hét csodájának egyike Berlinbe vándorolt, múzeumi tárggyá degradálva; sorsában számtalan más műemlék osztozott. Hiába gazdagodott sok főváros múzeuma, a világ kultúrkincsét mégis mérhetetlen kár érte, hogy a nagyszerű műemlékeket kiragadták eredeti kürti vezet ükből. Az áthelyezés azonban néha — újabban egyre gyakrabban — indokolt lehet. Már a múlt században jó szándékkal helyezték át kövenként a pisai S. Maria del Spina-templomot az Arno árteréből, hiszen ezáltal megóvták az addigi évenkénti elöntéstől. (Más kérdés, hogy ha már sor került erre, szerencsésebb helyre is telepíthették volna a remek kis gótikus templomot.) A XX. század nagyszabású természetátalakítási munkálatai, nemkülönben régi városok rendezése, forgalombiztosítása során sűrűsödnek azok az esetek, amikor egy műemlék semmiképpen sem tartható meg eredeti helyén. A műemlékvédelem előtt így vetődik fel a kérdés: hagyjuk-e pusztulni vagy inkább helyezzük át a műemléket? Nem kétséges, hogy hacsak gazdasági tényezők nem szólnak közbe, a döntés csak az áthelyezés lehet. Az áthelyezés legegyszerűbb, legprimitívebb módja a kövenkénti szétbontás és új helyen történő felépítés; néha azonban reálisan más alig képzelhető el. A trebinjei (Jugoszlávia) XVI. századi Arszlanagics-híd áthelyezése azért vált szükségessé, mert a Trebisnyica vizét vízi erőművel felduzzasztják, s így a hídkorona víz alá kerülne. A híd kijelölt új helye az eredetitől 5,5 km-re esik. Nyilvánvaló, hogy más megoldás, mint a kövenkénti lebontás és áthelyezés, nem jöhet szóba. Az új helyén a hidat vasbeton szekrényalapokra, 16. kép. Az áthelyezésre kerülő trebinjei Arszlanagics-híd vasalatlan beton szerkezettel építik fel, minden látható felületen azonban az eredeti kövekkel burkolva. A bontás és az építés komoly gépesítéssel, nagy technikai felkészültséggel történik. A kövek átszállítását — a nagygépesítésnek megfelelően nem egyenként, hanem négyesével kalodában összefogva, tehát mintegy 1 m

3-es falazóblokkok gyanánt tervezik. (A munka elvégzésére még nem került sor.

34

) (16 —17. kép.) A műemlékek eltolása az előbbinél fejlettebb, de szintén nem új módszer. Technikailag viszonylag egyszerűen megoldható, hiszen nem kell mást csinálni, mint az épületet belülről alaposan kidúcolni, elválasztani az alaptól, majd alapgerendákon görgők és csörlők segítségével az új helyére vontatni, ahol már az előre elkészített új alap várja. A lengyel szakirodalomból több, a közelmúltban végrehajtott épületeltolásról értesülünk. így a varsói grochowi városkaput 10,56 m-re, az ugyancsak varsói lesznói templomot (33 m hosszú, 22 m széles, 18 m magas) 21 m távolságra tolták el eredeti helyéről

35 (18 — 19. kép). Csak sajnálni lehet, hogy hazai gyakorlatban még mindig a krisztinavárosi templom szentélyének eltolása (1944) az egyetlen e vonatkozású munka, holott pl. a belvárosi templom régóta ter17. kép. A trebinjei Arszlanagics-híd tervezett metszete, az áthelyezés után