Magyar Műemlékvédelem 1961-1962 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 3. Budapest, 1966)
ható, hogy a grófi lakosztály az U alaprajzú konvent északra néző középszárnyának teljes emeletét elfoglalta, illetve az 1759-ig csak földszintig felépült foresteria a főhomlokzaton emelettel bővült. Bizonyosra vehetjük, hogy Pilgram eredeti terve is hasonló elrendezésű volt, de lehetséges, hogy 1734-ben még ennek az épületrésznek másfajta felhasználására gondoltak. Valószínű, hogy a remetelakok homlokzati kialakításánál is egyszerűsítették Pilgram tervét. Az ermitage-ok építésének és díszítésének új lendülete is 1757-ben kezdődik. Ekkor értesülünk, hogy az Erdőd y József által alapított cella címerét aranyozzák, kápolnájában a Szent Rozália-kép keretét márványozzák és aranyozzák. Kőművesek dolgoznak a Hartvig (289. kéj)), a Lengyel, a Hunyady és a Cziráky grófok által alapított remetelakokon. 1759 májusában Vogel Gergely budai festő 43 Ft-ot vesz fel a Hartwig-kápolna ékesítéséért. 75 Az Esterházy- és a Baranyai-féle lakokon (290. kép) 1759ben még dolgoznak, előbbiben a kecskédi asztalos 1761-ben is munkálkodik. Ezen és a Hunyady féle remetelakon 1763-ban helyezik el a díszes márványcímereket. A rend 1782-ben bekövetkezett feloszlatásakor tizenhét ,,cellula"-t írnak össze, 70 mindegyiknél felsorolva a kápolnácska tituláris szentjét is. Az első hat az Esterházy család különböző tagjainak alapítása volt: az első Szent József tiszteletére s az alapító Esterházy József emlékére, a második a família nagy alakjának, Esterházy Imre hercegprímásnak címerét viselte, és kápolnáját Szent Romuald tiszteletére szentelték fel. Esterházy Imre lehetett a remeteség alapításának ösztönzője. Maga is pálos remetéből lett 293. kép. A klauzuráf (remetelakokaf ) és a templomot, illetve a foresteriát elzáró kapu, 1760 Magyarország prímása. Ó ajánlhatta Franz Anton Pilgramot is Tatára, azt a Pilgramot, akit maga is foglalkoztatott a pozsonyi Erzsébet-apácák és a vörös csillagos apácarend építkezéseinél, s akit nagybátyja, Franz Jänggl révén, szoros családi kapcsok is fűztek Pozsonyhoz. 77 Pilgram terveinek megváltoztatása szegényebbé tette műemlékállományunk színvonalát, s ez éppen oly nagy kára művészetünk történetének, mint egyik fő művének, az olaszos homlokzatú majki 294. kép. A kapu 1959. évi felmérési rajza