Magyar Műemlékvédelem 1961-1962 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 3. Budapest, 1966)

7. kép. A caeni vár feltárása ban folyt ásatás. Ennek során Kesselben, Stein ben, Montfortban sikerült az alaprajzok megállapítása. A geystereni kastélyban megtalálták a kerek lakó­torony maradványait. Mezőgazdasági művelés alá vett területen tárták fel 1958-ban a hellenburgi várat. A négyszögű, részben kerek, részben négy­szögletes tornyokkal rendelkező belső várral egy XIV. századi négyszögű lakótorony is előkerült. A XV. századi belső várat valószínűleg egy 1477. évi árvíz pusztította el. A konzervált falak alaprajzi bemutat íi Síi ciZ eredeti, vízzel körülvett környezet visszaállításával történik, mint ez pl. Egmondban és M.edenblikben igen ízlésesen s egyszersmind hitelesen látható. 28 A Skandináv-félsziget egyik leghíresebb épületé­nek régészeti kutatása 1959 —1960-ban folyt. A lundi székesegyházban kétségtelenül megállapí­tották az északi mellékhajó alatti, XI. századi templomot, mely mint királyi kápolna a század utolsó harmadában épült. A szentély és a hajó között torony lehetett. p]z az alaprajzi elrendezés Dél-Svédország akkor szoros angolszász kapcso­lataira utal. 29 Franciaországban a műemléki helyreállítások­kal kapcsolatos kutatások elsősorban szintén temp­lomokban történtek. Vaison-la-Romaine székesegy­házának érett román stílusú főszentélye alatt rábukkantak egy V. századi ókeresztény bazilika nyomaira. 30 Flavigny-ban a Szent Péter apátsági templom kriptájában folytatott ásatás során feltárták a francia forradalom idejében lerombolt egyház szentély alatti kriptáját, melyet ugyan­akkor tömtek be földdel. A felső kriptában az ókori szintet római mozaik jelzi. A mély kriptát a formák tanúsága szerint a VIII. században építették. Az 1956—58-ban végzett régészeti vizsgálat a VIII. században alapított burgundiai bencés apátság templomának fontos részletét tisz­tázta, és lehetővé tette annak műemléki helyre­állítását. 31 A háborúban részlegesen tönkrement lessay-i apátsági templom háromhajós bazilikájában a hely­reállításkor a szentélyben és a kereszthajóban tör­tént ásatás. A déli, XV. századi gótikus kápolna alatt előbukkant az eredeti félköríves déli mellék­apszis. A mellékszentélyek belső félköríves végző­déseinek nyomai is megmutatkoztak. Az apátsági épület háromhajós káptalantermének feltárására egyidejűleg ugyancsak sor került. 32 A részben lebombázott roueni székesegyház szentélye alatt a harmincas években már kutatott, korábbi, XI. századi maradványok bemutatásáról helyreállítás gondoskodott. A főhajóban is találtak korábbi részleteket, de ezek keletkezési idejét nem lehetett meghatározni. 33 1956-ban ásatás tárta fel a XI. század második felébenalapított caeni várat (7. kép). Megtalálták a lakótornyot és XIII. századi clőépületét, valamint a lakótorony és a belső várfal közötti udvar épület­maradványait, többek közt a konyhát tűzhellyel. 2 Magyar Műemlékvédelem I 7

Next

/
Thumbnails
Contents