Magyar Műemlékvédelem 1959-1960 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 2. Budapest, 1964)

Tanulmányok - Sallay Marianne – Sedlmayr János: A soproni középkori zsinagóga

o 10 20 $0 4p 5o H 1 1 1 h H 195. kép. A mérmű rekonstrukciója (S/.akál ErnŐ rajza) házat együtt 90 font dénárra értékelték.

15 Bár a zsidók 1528-ban arról panaszkodtak, hogy zsinagógájukat elpusztították, az épület kifosztva ugyan, de még állt.

16 1537-ben a polgárok képviselői beadványt intéztek a tanácshoz, és kérték a zsinagóga lebontását s a zsidó temető elpusztítását.

17 (Ez utóbbit engedélyezték is.) A zsinagóga bontására azonban nem került sor. 1546-ban valószínűleg üresen és gazdátlanul állt.

18 1552-ben Sebestyén szabómester vette meg a városi tanácstól.

19 Utolsó említése 1561-ből való, amikor a zsinagógát telekkönyvileg átírták Mayr Sebestyén szabó özvegyének és utódainak nevére.'

20 Az épület XVI. század végi, XVII. századi történetéről keveset tudunk. Az előkerült XVIXVIII. századi részletek (ajtó-, ablaknyílások) többszöri átépítésről tanúskodnak. Az egyemeletes lakóházat új tulajdonosai építtették a zsinagógaterem elé még a XVI. század végén, hogy házuk a többi polgáréhoz hasonlóan az utcavonalban álljon. Ezt bizonyítja a kapualjból nyíló lépcsőház XVI. századi ablaka is. Mai formájában a ház, egyszerű kora barokk homlokzatával, széles kapualjával, az 1676. évi nagy tűzvész után épült ki. Ekkor osztották két, ill. részben három szintre a zsinagógát és falazták el a középkori részleteket. A feltárt középkori maradványokat és az épület történetére vonatkozó kutatás eredményeit egybevetve indult meg a helyreállítási munka, amelynek célja a zsinagóga-terem belső, legalábbis térhatásában az eredetit megközelítő visszaállítása volt. A részleteket tekintve csak az egyértelműen kiegészíthető ablakok és néhány ajtónyílás rekonstrukcióját végezhettük el.

21 így természetes, hogy a zsinagóga középkori hatását visszaállítani semmiképpen sem lehetett, a belsőben a gazdag berendezés hiánya, a külsőben a környezet megváltozása miatt. A külföldi példák és dr. Scheiber Sándornak, a Rabbiképző igazgatójának tanácsai nemcsak a belső helyreállításhoz nyújtottak értékes segítséget, mindezek alapján ugyanis következtetni tudtunk a zsinagóga külső megjelenésére, sőt megkísérelhettük rajzi rekonstrukcióját is. Mivel az épületet idők folyamán három oldalról beépítették lakóházakkal, amelyek maguk is műemléki és városképi értékűek, teljes kiszabadítása a műemléki elveknek megfelelően — nem volt megengedhető, még ablakait sem nyithattuk meg. A zsinagógák külső és belső megjelenését igen kevés liturgikus szabály kötötte meg a középkorban. Jellemző, hogy még a XIV. században is találunk magánházakban elhelyezett zsinagógákat, amelyeknél egyetlen követelmény az volt, hogy a nyilvánosság számára nyitva legyenek. Uj építésekor az általános szabály a következőket írta elő: 1. keletéit legyen (az Áron-fülkét mindig a keleti falba helyezték), 2. kiemelkedjék a környező épületek közül, 3. padlószintje alacsonyabb legyen, mint az utcanívó, 4. az utcavonalnál beljebb álljon (az utcavonalba való építést a hatóságok is tiltották). Előcsarnok építése már nem volt kötelező, bár sok helyen találkozunk vele. A nők számára, akiknek a zsinagógába nem volt szabad belépniük, a nagyobb helyeken karzatot építettek, a kisebbeknél csak betekintő ablakot vágtak. A soproni zsinagóga az előírásoknak megfelelően készült. A két XV. századi ajtó, amelyet a lakóház középső traktusában tártunk fel, vezet a ma már felismerhetetlenségig átépült előcsarnokba, innen juthatunk a terembe. A bevezető ajtó elpusztított kőkerete helyett semleges, egyenes szárakkal és szemöldökkei keretezett bejáratot készítettünk, gazdagabi) megjelenésű fa ajtószárnyakkal. Ezzel is hangsúlyozni kívántuk, hogy itt helyezkedett el az eredeti kapuzat is. A zsinagóga-terem északi fala teljesen zárt (a később vágott nyílásokat a helyreállításkor befalaztuk), a másik három falat