Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)
Dercsényi Dezső: Tíz év magyar műemlékvédelme
választása, pontosabban az utóbbiaknak az Építésügyi Minisztérium keretébe való átadása látszott. Az 1955. III. 12-én végrehajtott átszervezés során a Várgondnokság keretébe került a műemlékvédelem tudományos, tervezési, lebonyolítási feladatköre, amelyet a Várgondnokság műemléki csoportja végzett. Ezt a megoldást csak mint átmeneti helyzetet lehetett felfogni, még akkor is, ha költségvetési, létszám, tehát gyakorlati szempontból az eddigieknél kétségtelenül előnyösebb volt, A hatósági és elvi, valamint az operatív feladatoknak két — egymástól szervezetileg független —intézményre való szétválasztása csak ideiglenes lehetett, s megoldását az építésügyi kérdések 1956-ban megindított rendezésétől várhattuk. Ennek az időszaknak keretébe esett a fővárosi műemlékvédelem szervezeti problémájának megoldása. A főváros a múltban önálló szervezettel, jelentékeny összegeket fordított műemlékvédelmi célokra. 1949 után az országos feladatnak jelzett műemléki kérdésekből megközelítően sem vette úgy ki a részét, mint korábban. Fokozta ezt az érdektelenséget, vagy legalábbis elősegítette az a körülmény, hogy a műemlékekben leggazdagabb területe, a Várnegyed, lényegében ki volt szakítva a hatásköréből, és a Várbizottságon, majd a Várgondnokságon keresztül tulajdonképpen még építésigazgatási szempontból is az EM-hez tartozott. Ennek a helyzetnek tudható be, hogy a műemléki szempontok sem költségvetési síkon nem jelentkeztek megfelelő mértékben (pl. a lakóháztatarozások elenyésző csekély része esett műemléki épületekre), a hatósági munka pedig oly nehézkes áttételeken keresztül érvényesült, amely eleve lehetetlenné tette annak ütőképes működését, Hiába volt a fővárosi tervező intézeten (BUVATI) belül önálló műemléki csoport, amely tervezésen, városképjavításon túlmenően a műemléki kataszter felállításával igen jelentős munkát végzett, a hatósági feladat lényegében megoldatlan maradi. Az elsőfokú építésügyi hatóságok ugyan a BUVATI műemléki szakvéleménye alapján adták ki az építési engedélyeket, ennek lebonyolítása, főként ellenőrzése igazgatási vonalon egyáltalán nem volt biztosítva. Az Országos Építésügyi Hivatal és a főváros között létrejött megegyezés alapján a Fővárosi Tanács VIII. (Városrendezési és építészeti) ügyosztálya vette át a főváros területén bizonyos megszorításokkal a hatósági feladatokat, s ennek ellátására 1957-ben Fővárosi Műemlékfelügyelőséget szervezett. A műemlékvédelem decentralizálásának ezt a lehetőségét nem tekintjük egyetlen és kivételes esetnek. Ha a kellő szakembert és költségvetési keretet biztosítva látjuk, elképzelhető a műemlékvédelem megyei, vagy megyei jogú városi szinten való rendezése. Budapest esetében ezeknek az előfeltételeknek biztosítása a műemléki munka jól szervezett és magas hatásfokú intézését biztosította, Kiről a fővárosi munkálatokat ismertető tanulmány részleteiben is beszámol. Visszatérve a műemléki törvény és szervezet alakulásához, a sorsdöntő változást az építésügy rendelkezésével az 1957. év hozta meg. Az Országos Építésügyi Hivatal megszűntével az Építésügyi Minisztérium az ipari feladatok mellett az építésügy intézését is ellátja, Ezen belül kapott helyet a műemlékvédelem is. A jelenlegi helyzet elemzésénél ketté kell választani a problémát, és kiindulási pontként a műemlékvédelem jellegzetességei kínálkoznak. Elvben a műemlékvédelem kultúrpolitikai feladat, ennek megfelelően a legtöbb országban a különböző elnevezésű kulturális minisztériumok hatáskörébe tartozik. A műemlékvédelem gyakorlati megvalósítása hatósági síkon az építésügy, technikai vonatkozásában az építészet hatósugarába esik. A feladatban rejlő kettősséget a magyar szervezés úgy kísérelte feloldani, hogy a műemlékvédelem kultúrpolitikai feladatát a Művelődésügyi Minisztériumra bízta (1045/957. sz. kormányrendelet), míg a hatósági s ezzel szervesen összefüggő tudományos, operatív feladatokat az építésügy keretébe illesztette.Ennek a megoldásnak praktikus indokain túl mélyreható szemléleti jelentősége van. A szocialista országok tervszerű gazdasági felépítése az építészeti tevékenységet már kezdettől nagyobb egységbe tartozónak vallja, s egyedi lakóházak, középületek stb. építésén túl nagyobb kompozíciók, utcák, terek, lakónegyedek, városrészek, sőt városok alkotásában látja az alapvető építészeti feladatokat. A kapitalizmus egyedi — stílusát tekintve igen gyakran egyéni — építkezésének helyét a szocialista társadalom városépítő, tájat rendező törekvése váltotta fel. Ebben az elképzelésben a műemlékvédelmet is ki kell emelni az ad hoc intézkedések napi munkájából, és a városépítés perspektívájába kell beágyazni. Ha igaz, hogy a település élő organizmus, amelynek fejlődését tudományos előrelátással szükségleteinknek megfelelően szabályozzuk, akkor a műemlékeket is bele kell a városrendezés kereteibe illeszteni, ha az egyes emlékek fenntarthatóságát biztosítani akarjuk. Az e téren folytatott előkészítő munkákról később még részletesen szólok, mint ahogy a műemlékvédelem és a városrendezés kapcsolatait külön tanulmány ismerteti e kötetben. Itt csak annyit tartok szükségesnek kiemelni, hogy a városrendezés és a műemlékvédelem szoros elvi és gyakorlati kapcsolata nagymértékben indokolja műemlékvédelmünk mai felépítését, illetve szervezeti összefüggését az építésüggyel. A fenti elképzelések megvalósítása során első lépésként az önálló műemléki szerv felállítása történt meg, helyes viszony biztosítása az ország egyik legjelentősebb műemléki beruházását intéző Várgondnokság és az országos műemlékügyet lebonyolító műemléki csoport között. Az 52/1957. és a 63/1957. É. M. miniszteri utasítással létrehozott Országos Műemléki Felügyelőség ellátja a Várpalota beruházási feladatait, de mint a műemlékvédelem országos feladatainak egyikét, talán felesleges is hozzátenni, egy évtizedig a legjelentősebbet. 5
