Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Gerő László: Váraink védelme

falakon belüli románkori templomról könyvünk más cikke számol be. V( szpróm meredeken felszökő sziklára épüli vár­falai is állandó karbantartási igényelnek. Nom lo­hol elegei hangsúlyozni, milyen súlyos károkat okoz a csekély költséggel elvezethető terepvíz, tetővíz, vagy egy időbon észre nem vett csőrepe­dés, legyen az vízvezetéki cső, vagy szennyvízel­vezetés. Az egyik magas, veszélyesen megroskadt falszakaszt 1957 folyamán építtette újjá a Városi Tanács VB. Várpalota bányaváros közepén áll a sok vihart látót 1 szabályos alakú, névadó műemlék. Sokáig vita tárgya voll, milyen célra használhatná fel a város. Ma már kialakull felhasználási programja, amelyre terv is készüli 20 A terv megvalósítása 1958 évben inclull meg. Eger vára talán az ország leglátogatottabb vár­műemléke. In is igen jelentős eredményekel hozott az utolsó 1 íz esztendő. 1952-ben, a vár Gárdonyi­tól megénekelt hősies védelmének 4()(i éves évfor­dulójakor rendeztük a korábbi helyreállításkor fel­tárt anyagból álló kőtárat, Dobó István sírkövét méltóbban helyeztük el, és a Városi Tanács VB-nek s műemléki bizottságának, valamint a Megyei Tanácsnak megértő támogatása mellett, a Hon­védelmi Minisztériumtól kulturális célra vissza­adóit várnak (1957) ma egy gazdája van : a mú­zeum, naiv azóta in la 1 is rendezkedett, és az egész várai hozzáférhetővé tette népünk számára. 1958 óta nagyobb arányú munkákat folytattunk itt, vállvetve 1 a Múzeumok Központi Gazdasági Hiva­1 alá val és a helyi tanáccsal, hogy a romladozó, omló falakat megőrizzük, ós a még jórészl föltárat­lan várrészeket a látványossághoz hozzákapcsol­hassuk. Különösen jelentős a középkori íves-árká­dos folyosóval ellátott palotarész, melynek' máris sok érdekes része látott napvilágol azemlék tudo­mányos feltárása során. 21 Balatonszentgyörgy különös formájáról Csillag­vár-nak nevezeti XVIII. századi, de régi formál őrző várának helyreállítása befejeződött. A földvárra] övezel 1 különleges vár ritka érdekessége a Balai on környéknek, amelyben nemsokára kis múzeum nyílt. 22 A szűkreszabotl hely miatt itt csak röviden tár­gyal! várak mellett az Országos Műemléki Fel­ügyelőség más várakkal is foglalkozón az elmúlt t íz esztendő alatt. Elkészítettük Simontornya vára, öregtornyának 1953-ban beszakadl sisakja helyébe az új sisakot, és mosl készül a vár helyreállítási terve, oly módon, hogy az a község kulturális intézményeil szolgálhassa. Újra készítettük a törökkori eredetű vár helyreállítását Szabadbattyá­amelyet a helyiek máig ,,kula-vár"-nak nevez­nek. A vár valaha a Székesfehérvárt övező mo­csarakon bevezető út hídfő-erőssége lehetett. Felmértük a Zala megyei Egervár szabályos alaprajzú épületét, melynek azonban gazdái ta­lálni máig nem sikerüli, és így megfelelő helyreállí­tásai sem kezdhettük el, kisebb tetőhelyreállítási munkán kívül. Elkészültek Boldogkő és Ónod, va­lamint Szerencs várainak felmérési tervei, 23 Zádor­0 5m 79. kép. Balatonszentgyörgy, ún. Csillagvár (A külön­leges várforma feltárása, felmérése és helyreállítása) vár felhasználási javaslala egy műszaki egyetemi szigorlat i terv formájában, a műemléki szempontok figyelembe vételével. Felügyelőségünk tervet készíteti a fonyódi föld­vár maradványainak bemutatására. A feltárás már el is készüli Somogy megye Tanácsa VB segítsége mellől 1. Ez évi tervünkbe iktattuk Sárvár ötszögű olaszbástyás várának hazánkban egyedülálló tel­jességű ilyen műemlékünk helyreállításának meg­kezdését, a tervek készítéséi, amihez a Vas megyei Tanács VB is hozzájárul. 24 A sárvári ötszögű várnak ma is megvan a hal al­mas méretű árka, mely megfelelően parkosítva, a méltatlan melléképületektől megszabadítva, a város közepén alkalmas és szép keretbe Jogialja a régi épületbe összpontosítható kulturális intéz­ményeket, amelyek fel kell váltsák a helytelen hasz­nálatot, aminek következtében az épüld fenn maradása veszélyezt e1 et 1. Freskódíszes nagyterme máris a sárvári mii zeum legszebb része. Sopron belvárosának övezőfalai majd egész hosszukban állnak ma is. A városközpont rende zéso, a háborús sérülések helyreállítása és a lakó­épületek korszerűsítése több olyan beavatkozási kí­ván,amelyek során lehet őség nyílik a falak nagyobb mérvű kiszabadításához. Az erre készíteti tervet 25 a hatóságok is elfogadták, és így a jövő városképé­ben tekintélyesebb szerepet kapnak a soproni vá­rosfalak, melyeket a hozzáférhető sétányokba is bekapcsolnak. 26 Helyszíni szemléket tartottunk sok nuis vár­ban, amelyek közül itt említjük a Nógrád megyei Bujákot és Hollókőt, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzért, a Veszprém megyei Somlyó és Csesz-

Next

/
Thumbnails
Contents