Magyar Műemlékvédelem 1949-1959 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1. Budapest, 1960)

Kozák Károly – Héjj Miklós: Műemlékvédelem és régészet

MŰEMLÉKVÉDELEM ÉS RÉGÉSZET A múlt század közepétől kezdve fokozatosan erősödve jelentkezik Európa-szeri e az építészeti emlékek, műemlékek védelmének igénye. A műemlékvédelem kialakulását a meginduló nagyarányú régészeti kutatások is siettették, annál inkább, mert a kezdeti szakaszban legtöbb esetben ugyanazok a szakemberek foglalkoztak a műemlékvédelemmel, akik a műemlékkel kapcsolatos régészeti feltárásokat is irányították. Később, az egyes szaktudományok fejlődése, illetve differenciálódása következtében a régészet és a műemlékvédelem szétvált, és feladataikat Önálló szervezeteik segítségével oldották meg. A magyar műemlékvédelem korábbi szakaszában már ott találjuk a még ma is folyamatosan vagy periodikusan visszatérő feladatok között a Visegrád, Esztergom, Székesfehérvár, Eger, Pécs történeti emlékeinek védelmére való törekvést, amelyen belül a régészet és a műemlékvédelem együttműködött. Az utolsó tíz évben végzett műemléki helyreállítások, a műemlékvédelem megnövekedett feladatai azt bizonyítják, hogy a régészet es a műemlékvédelem szétválása csak időleges volt, mert a két szaktudomány kapcsolatai egyre 253. kép. Visegrád. Palota alsó díszudvara jobban erősödnek, sőt a műemlékvédelmet irányító Országos Műemléki Felügyelőség állományát régészek bevonásával is bővítette. A műemlékvédelem feladatait mindenkor a történeti és művészeti hitelesség szempontjai szerint kívánja megvalósítani. E cél érdekében tudományos módszerekkel gyűjti össze a kiválasztott műemlékre vonatkozó történeti adatokat. Ezek és a műemléken található művészeti formák a legtöbb esetben nem elégségesek a helyreállítási és állagmegóvási munkák tervezéséhez, mert a műemlék egyes részei a föld alatt vannak, vagy föld feletti részein a későbbi átépítések, vakolások eltakarták a régebbi korok megmaradt, nem egyszer becses emlékeit. A föld alatt rejlő épületrészek feltárása, az előkerült falmaradványok és leletek értelmezése kimondottan régészeti feladat (Visegrád, Sümeg), a föld feletti épületrészeken a régebbi korok emlékeinek feltárása pedig építészeti feladat (Zalaszántó r. k. templom), de az is régészeti módszereket kíván, sőt sok esetben csak az építész és a régész közös, jól összehangolt munkája révén oldható meg (gyulai vár, egri vár, püspöki palota). A műemlékvédelem mindenkor figyelembe vette a régészeti kutatások műemlékekre vonatkozó eredményeit, amelyeket egy finomabb kutatási módszerrel, a rétegek vizsgálata, a leletek és rétegek egymáshoz való viszonyának meghatározása révén nyertek. Nagymértékben elpusztult épületeknél csak régészeti feltárással tisztázható az alaprajzi elrendezés, s a rétegek vizsgálata alapján állapítható meg az épület pusztulásának, átépítéseinek időpontja. Az égési rétegek, a sokszor többrétegű, különböző módon kialakított padlószintek (tégla, kő, agyagtapasztás) mind beszédes bizonyítékai a műemléken történt változásoknak, s a régész minden apró jelenségre felfigyelő, azok között (rétegek, előkerült leletek) összefüggéseket kereső kutatási módszerével sokszor ezeknek a változásoknak oka és ideje is kideríthető (nagyvázsonyi vár, sümegi vár). A kutatás általában a helyreállításnál felhasználható legtöbb adat megszerzésére törekszik, de nem egyszer — az állagmegóvási munkák kisebb mértéke miatt — kevesebb adattal is megelégszik (aszófői templomrom). A régészeti feladatok a műemlékvédelmen belül legnagyobb mértékben a XVIII. századnál korábbi