Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)
Boromissza Péter – Nemessányi Klára: A feldebrői altemplom falképeinek és restaurálásának ismertetése
29. kép. Ábrahám kebele-ábrázolás részlete. Restaurálás utáni állapot periódusok határait, vagy varratait fednék. A falképek alatti falazat egy időben épült, a falképek e falakon közvetlenül és folyamatosan futottak végig. A gótika korából származó rávakolás-meszelés alól az értékesebb 11. századi falképet feltártuk. E réteg maradványait csak a szentély középső ablakában hagytuk meg, ahol a 11. századi réteg nem volt jelen. A barokk kori átépítéskor az altemplom északi és déli végfalait szinte teljesen elbontották, Ugyanakkor a felső templomba épített oszlopok terhelése miatt az altemplomba két támasztópillért építettek utólag - ezek közül az északin egy bevésett kőfaragójel és az 1769 évszám látható -, melyek mögött ma is meghúzódik a kora középkori falazat, rajta a vakolatréteggel és esetleg falképmaradványokkal, MEGJEGYZÉSEK AZ UTÓGONDOZÁS SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL Az 1997,, illetve 2000. évi állapottal kapcsolatban a következekre szeretnénk felhívni a figyelmet. A régi északi feljárat helyén behelyezett - a korábbi ajtót imitáló -, üvegablak építészeti kivitelezése nem megfelelő. Az ablak belső felülete állandóan párás, anynyira, hogy a lecsapódott pára végigfolyik az üvegen, A szilikongumi gombásodásra hajlamos, félig szerves anyag, Tartós csak abban az esetben lehet, ha nem áll nedvességben, A lecsapódott nedvesség végigfolyik az ablak alatti bádogozáson, ott szép nagy vízcseppek állnak, a lépcsőre csöpögnek, illetve folynak, ahol különböző gomba- és algatelepek élősködnek a nekik kiválóan megfelelő, fényben gazdag, nedves köveken. Az időközi bejárásokon, a restaurálás átvételi zsűrijén egyaránt jeleztük ezt a megoldandó problémát, de intézkedés, megoldás azóta sem történt. 2000-ben megállapítható, hogy a restaurálás folyamán tapasztalt páralecsapódásból származó nedvességgel szemben ma már a ferde síkú ajtóimitáció szabályosan be is ázik, a befolyó esővizet a lépcsőre helyezett vödörben fogják fel. Ez a közvetlen parasitas a falképekre is veszélyes, a falazat kövein a víz, a nedvesség és a fény együttes hatására élénken viruló és terjeszkedő zöldalga és mohatelepek kezdik birtokba venni már nemcsak az üvegablak környékét, de a szemközti falat is. A középkori falazókövek felülete itt igen erősen fertőzött, a gombák és algák a Lux-féle helyreállítás kiegészítő téglaboltozatát is beborítják, sőt, az általunk néhány éve felvitt steril fugázóanyagra is kezd átterjedni (eddig még csak az ablakkal szemközti sarokban). Sürgős lenne a terjeszkedő mikroorganizmusok terjedését megállítani, amíg azok komolyabban nem fenyegetik a frissen restaurált falképeket. Javasoltuk az 1995 körül behelyezett üvegajtó-ablak elbontását és befalazását, valamint szigetelését minél előbb elvégeztetni. A jelenlegi páratartalom valószínűleg a sokéves átlagot is meghaladja a sorozatos beázások miatt. Az 30. kép. Ábrahám kebele-ábrázolás, a medalion alsó részlete