Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)

Clevené Harrach Erzsébet: A városrendezés és városkép alakulása Budapesten 1945-1975 között

16. kép. Erzsébet híd budai hídfője 1964 körül terek gondozott parkokká váltak, amelyek mindegyikén épült egy-egy foghíj is. Az Engels tér [Erzsébet tér] az utca keleti szakaszán tárul ki. A város e belső területé­nek rendezése szinte állandó gondot jelentett az évtize­dek során. Már a múlt szádban született egy javaslat az opera ide történő elhelyezésére. Korszakunkban egy városi „fórum" kialakításának gondolata foglalkoztatta a városrendezőket. 76 A hetvenes években a Nemzeti Színház ide építésének a lehetősége is felmerült, A te­rület nyugati oldalán állt a Nemzeti Szalon épülete, amit az ötvenes évek végén bontottak le, Helyén pavilon együttes épült, amely az ott álló széles törzsű fát szinte körülölelte. A fa pusztulásának és az első pavilon bon­tásának oka ismeretlen, de azóta egy hármas ikerpavi­lon élénkíti az utcaképet, 77 A háború utáni modern épí­tészetünk egyik kiemelkedő alkotása a téren megépített autóbusz állomás. 78 Az épület értékét nem csökkenti, hogy napjainkra már kinőtte feladatát. Gondolatainkat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy legreprezentatí­vabb főútvonalunk torkolata még nem tekinthető meg­oldottnak. A városképet uraló, volt Adria Biztosító palotája ere­deti állapotába történő helyreállítása helyes volt. A mo­dern homlokzatú V. kerületi Tanács épülete a keleti tér­falat, míg az északi térfalat, az Október 6. utca sarkán épült kék csempés, loggiás lakóház élénkíti. 79 (15. kép) A téren állították fel az Ybl Miklós tervezte Danubius-ku­tat, amely vízfüggönyével tisztítja a belváros levegőjét és enyhíti a hőséget a parkban a forró nyári napokon, Vá­rosképi jelentősége más, mint eredeti helyén, a Kálvin téren volt, A Népköztársaság útján [Andrássy út] nem kelet­keztek súlyosabb háborús károk, Az útvonal Körútig tar­tó szakaszán a városkép javításával a főútvonalak fej­lesztése során foglalkoztak a hatóságok, 80 A Novem­ber 7, tér [Oktogon] és a Körönd között semmilyen vál­tozás nem történt, Az útvonal további szakaszán a laza beépítésű részen, egy-egy szabadon álló épület felépí­tésére került sor, Az útvonal melletti terek közül a Liszt Ferenc tér érdemel említést a 6, szám alatt felépült OTP ház miatt. 81 A kék csempével és az alumínium borítású mellvédekkel megoldott erkélyes homlokzat a városkép hangsúlyos eleme a mai napig. A Népköztársaság útjá­nak [Andrássy út] harmadik szakaszán az előkertes új beépítések lényegében nem változtatták meg a város­képet. ERZSÉBET HÍDFŐ ÉS K-NY TENGELY, RÁKÓCZI ÚT, RÓZSÁK TERE, BAROSS TÉR A város kelet-nyugati tengelyét a Felszabadulás tér ­Kossuth Lajos utca - Rákóczi út alkotják. A Kiskörűiig e tengely kettéosztja a Belvárost, A Baross tér után e

Next

/
Thumbnails
Contents