Magyar Műemlékvédelem 1991-2001 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 11. Budapest, 2002)
Clevené Harrach Erzsébet: A városrendezés és városkép alakulása Budapesten 1945-1975 között
7. kép. XIII. Árpád híd budai hídfő, lakótelep, Épült: 1962 dik a városképbe a térről és a Duna-partról egyaránt,33 A Parlament neogótikus, csipkés architektúrájával változatlanul kiemelkedően hangsúlyos eleme a Duna pesti partjának, csupán a kő tagozatok kemény mészkőre történő cseréjével merevebb hatású lett, A háború utáni átépítés eredményeként kialakított egykori Belügyminisztérium - majd az MSZMP KB székháza [Magyar Országgyűlés Irodaháza] - épülete ellenpontja a Parlament tagolt épülettömegének, A több korábbi épületből kialakított középület egyszerű eszközökkel megfogalmazott - s bár az építészeti vitát követő időben sokat bírált épület -, összhatásában és az adott helyen jól zárja a Margit-híd pesti hídfője előtt ezt a partszakaszt. 34 Az Új Lipótváros Duna-parti lakóházainak kiépítése lényegében nem változott, A református templom mellett azonban a hatvanas évek derekán megépült az Alumíniumipari Tröszt Székháza [ÁPV Rt.],35 amely hangsúlyos eleme lett e Duna-partnak. A székház az Újpesti rakpart és Pozsonyi utca között, az Ipoly és a Gogol utca által határolt területen áll. Az épület az általános beépítési magasságot betartva épült meg, ennek ellenére tömege, alumínium burkolatú homlokzata uralkodik környezetén. Napjainkig sem valósult meg azonban a Pozsonyi utca és a Váci út között tervezett park, amiért lábakra állították az épületet, s így nem alakulhatott ki a tervezett vizuális kapcsolat a Duna-part és a Váci út között, Észak felé a part beépítése újabb lakótelepi házakkal folytatódik. Ezek a Duna mentén az Ipoly utcától az Árpád hídig elterülő keskeny, Margitszigettel szemközti területsávon épültek meg, A parton elhelyezkedő, messziről látható és fontos városképi hatású házsor kellő tagoltságát a laza, szaggatott települési mód, az egymásra merőleges épületszárnyak, azok áttört kapcsolata, az épületvégek loggiás megoldása és azok plasztikus kialakítása hozza létre. A földszinti átjárók a városias kialakítást, és az épületek mögötti területekkel való kapcsolatot biztosítják. Az együttes külső és belső városképi megjelenése kedvező.36 Az Árpád híd megépítését a hídfő lakótelepi kiépítése követte. A szövetkezeti lakótelep házainak többsége nyolcemeletes típusépületekből áll, amelyek homlokzata vakolt és festett kialakítású,37 Az Árpád híd után a Szabadság strand [Dagály strandfürdő] új létesítményei és mögötte további új lakóépületek jellemzik a partot, Ezt követően a szigetek zöldje és az ipari létesítmények állandóan alakuló világa váltják egymást, de ez a rész városképével már nem jellemzi fővárosunkat. A pesti parton az Erzsébet hídtól délre a város háború előtti épületei vigyázzák a Dunát. A Szabadság híd mellett álló egykori Vámházat a háború után, „szocialista-realista" stílusban, jelentősen átépítették a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem [Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem] részére. Az Ybl alkotta homlokzatokat szerencsére nem csorbították meg, A Szabadság híd és az egyetem után a Csarnok tér 3. szám alatt egy nagy, sima homlokzatú épület vonja magára a figyelmet. A civilizációhoz elkerülhetetlenül hozzátartozó technikai létesítmények (többszintes közlekedési csomópontok, hőerőművek, elektromos állomások, stb.) részei a korszerű nagyvárosnak, és műszakigazdasági okok miatt sokszor a legsűrűbben lakott és beépített területeken kell azokat megépíteni. Ezek színvonalas megoldás esetén - építészetileg éppen olyan értékei és szerves tartozékai a városnak, mint bármely más épület, A Csarnok téri transzformátor állomás jó példa erre.38 Tömegképzésében, anyagmegválasztásában egyszerű, mértéktartó és ugyanakkor nagyvonalú, Megépülése után rendező szerepe lett, hiszen ennek hatására végezték el a környező épületek tatarozását, A Duna felől az északi homlokzat sima felülete érvényesül a legjobban, A Közraktárak ipari világa még a régi kikötői előzményekre utal, Korszakunk városfejlesztési eredményeként említhetjük meg a Közraktár utca