Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

VISSZAEMLÉKEZÉSEK, SZAKMAI ÉRTÉKELÉSEK, ELEMZÉSEK

Példának említem a dolláros kohászati export szükségének megítélését. Az e téren 1980-tól kialakult helyzet, a növekvő mértékű költségvetési terheken túl a legtöbbet ártott a vállalat termékszerkezetének, jelentősen növelve ez irányban az elmaradásunkat, s ezzel mindjobban megbénítva a normális gazdálkodást, és a pénzügyi működést is. A kormány legutóbbi állásfoglalásával egyetértünk, nevezetesen azzal, hogy a magyar vaskohóipar a lehető leggyorsabban hagyja abba a kommersz minőségű tömegacél egyre veszteségesebb exportját. Ez a mi esetünkben a termelés mennyiségének egyharmados csökkentését jelenti. Az utóbbi hónapokban hozott kormányzati döntések szellemében a nemzetközi és saját tapasztalatainkat is végiggondolva, mi a Lenin Kohászati Művekben eljutottunk oda, hogy felhagyunk a korábbi illúzióinkkal, ami a szakmánk, vállalatunk lehetőségeit illeti. Nem lehet alternatíva a túlélés, a kivárás, nem várható még egyszer a tömegacél piaci keresletének a '70-es években megmutatkozott konjunktúrája. Leszámolunk magunkban egyszer és mindenkorra a mennyiségi növekedés komplexusával is. A tartós gazdasági nehézségünket, a gyár mostani válságát s az ebből adódó változás szükségességét azonban nem tekintjük katasztrófának. Azzá válhat viszont, ha továbbra sem cselekszünk az eddigieknél határozottabban. Jelentem az elvtársaknak, hogy a pozitív protekcionizmusra váró vállalati menedzselés helyett egy nagyon kemény, szanálással felérő programot dolgoztunk ki, illetve meg is kezdjük a vállalatra tartozó feladatok gyakorlati végrehajtását. A hosszas előkészítés után a múlt évben megszületett állami tervbizottsági döntés, mely alapvetően korszerű célokat tűzött ki, de nem tudta megoldani a vállalati működés alapvető feltételeit. Most úgy számolom, hogy ha az ÁTB határozatra épülő miniszteri vállalati megállapodás nyomvonalán haladnánk mindenben tovább, hogy a 4 év során '86-tól '90-ig a már eddig bekövetkezett és várható további változások következtében a tervezett szerény eredménnyel ellentétben 6 és fél milliárd veszteséget okoznánk, és ezen felül még közel 4 milliárd forint állami támogatást kellene igénybe vennünk. Ezen a tényen alapvetően az 1988. évi szabályozás határszámításának néhány indokolt korrekciója sem változtat. A most kidolgozott vállalati stabilizálási munkaprogramunk ezt a nagyarányú romlás megállítását tűzi ki célul és azt, hogy a VIII. ötéves tervben, tehát '90 utánra jussunk el odáig, hogy egy gazdasági-műszaki kibontakozás indulhat meg a gyárnál. Más szóval a jelentősen szigorodott gazdálkodási körülmények között mintegy reagálásként is mindenekelőtt a szerkezetátalakítás további gyorsításával akarunk, és remélem, hogy fogunk viszonylagos konszolidációt biztosítani a körülményeinkben. A stabilizációs programunk amiről szólok, első szakaszaként az idén jelentős belső racionalizálást indítottunk el, amelyen már eddig is elértük egyebek mellett a következőket: hát az egyik, amit a buszból az úton is mutattam, hogy az idén az első olyan év 107 esztendő után, amikor Diósgyőrben Siemens-Martin acélt nem gyártunk. Ezt 2 évvel korábban értük el, mint amit az állami tervbizottsági döntés előírt számunkra. 80 000 tonna gazdaságtalan termék gyártását már abbahagytuk úgy, hogy eddig nem okoztunk ellátási gondot a felhasználóknál, és teljesítettük az export kötelezettségeket is. 3%-kal növeljük a idén az ötvözött és 18%-kal a