Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

III. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚTÓL A FORRADALOMIG (1945-1956)

Filemanov: Ha így volt, akkor lehetett volna naponta 30 tonnát termelni és kész volna a rendelés. Obholczer: Ha valaki azt eló're megmondta volna, hogy melyik a legfontosabb rendelés, akkor teljesítettük volna. Filemanov: Minden rendelés fontos...Abban nem kételkedek, hogy mindent elkövetnek, de azért az eredmény mégsem kielégítő'. Obholczer: Nekünk érdekünk, hogy az ilyen nagy nép jó szomszédságát megnyerjük úgy gazdasági, mint más szempontból is. (Diósgyőrvasgyár, 1945. október 5.) 65. A gyár szovjet parancsnokság alatt KM TDGY 82.6.1.34., Baán István emlékkönyv A diósgyőri Vas- és Acélgyár (LKM) története 1944-1988. 2001. 46-47. - Az igazgatóság bejelenti az iparügyi miniszternek, hogy VI. 25-én és 27-én a II. ukrán front parancsnokság a diósgyőri vasgyárat és az új-gyárat átadta a magyar államnak. VI. 25-én az Svecov őrnagy városi katonai parancsnok helyettes Obholzer Pál és Korán Imre gyárigazgatóknak adta át. VI. 27-én Szinicin ezredes az SKK miskolci vezetője, Mascsenkó ezredes a frontparancsnokság képviselője, Svecov őrnagy és két orosz tiszt, Benda Iparügyi miniszteri biztosnak és a két gyárigazgatónak adta át. A front-rendeléseket VII. l-jével törölték. - A harci cselekmények megszűnése után azonnal jelentkező helyben lakó 4 300 dolgozó nyilvánvalóan a legfontosabb beosztásokban lévő szakember volt, így a helyreállítás intenzíven ment. A közlekedési viszonyok lassú javulásával nőtt a létszám, s a felfutásnak megfelelő szükséges munkaerő általában rendelkezésre állt. A katonai szolgálatból leszerelt dolgozók közül is többen jöttek haza, akik nem estek fogságba. Az év végére már megközelítette az összlétszám az 1943-1944-es 10-11 ezer főt. A középvezetők általában helyükön maradtak, a felsővezetőknek pedig a már említett, mintegy 30%-a. A Szudéta-vidékre távozott legtöbb mérnök 1945 második felében tért haza. Őket a mahócai internáló tábor várta, s egy-két hónap múlva a kisebb beosztásúakat általában visszavették a gyárba, legfeljebb nem a régi beosztásukba kerültek. A magasabb beosztásúakra többnyire népbírósági tárgyalás várt, de tulajdonképpen senkit nem ítéltek el, legfeljebb a gyárba nem vették vissza. Kivétel volt Weigl Ernő, a kitelepítési kormánybiztos. Ő Csehszlovákiában került vizsgálati fogságba magas rangú német katonatisztekkel együtt, s onnan adták át a magyar hatóságoknak. Jellemző az ő különleges képességeire, hogy kapcsolatba tudott kerülni a magyar visszatelepítési kormánybiztossal — nyilván jó információkat adott neki magyar javak hollétéről -, s kapott tőle egy olyan menlevelet, mely 5 év alatti büntetésre volt érvényes, tehát amit e fölött kapott volna, azt elengedték (volna). Ezt a bíróságon felmutatta, csak hát pont 5 évre elítélték, így le kellett töltenie. A háború utáni első években - a párizsi békekötésig — szovjet katonai parancsnokság működött a gyárban. Az első parancsnok Papinok alezredes volt. Kemény, fegyelmezett és fegyelmet követelő katona, de emellett megértő, segítőkész ember. A szovjet hadsereg frontrendeléseinek rajta keresztül kellett érvényesülni, de ahol olyan akadály volt, amiben ő segíteni tudott, azt megtette...