Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

II. A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁGTÓL A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ VÉGÉIG (1934-1944)

Mint a viharzó tengeren a sötét éjszakában fel-felgyúl egy világítótorony hal­vány fénye, úgy tör fel fényként egy-egy alkotásunk ebből a mai tragikusan komor, bizonytalan sötétségből. Új Munkásotthont avatunk, mely nemcsak egy objektumot vagy telekkönyvi értéket jelent, hanem jelenti, hogy mától fogva nem kocsmákban vagy más megtűrt helyeken, hanem saját otthonunkban kapunk elhelyezést különféle kulturszerveze­teink részére. Hallgathatunk tudományos előadást és a kérges kezű embereknek könyvet nyomhatunk a kezébe. Segítséget nyújtunk a gyárban az emberibb életért küzdő tár­sainknak, védelmet mindazoknak, akiket megbántott az élet, vagy kikezdett a beteg­ség, vagy szerencsétlen áldozata lett egy balesetnek. Ennek a Munkásotthonnak célja feltárni kapuját az igazság és az emberszeretet nemes tulajdonságai előtt... A Magyar Vasmunkások Lapja az emelkedett hangulatban így folytatta: „...íme, áll az új Vasmunkás-Otthon, a vasas-akarat, a vasas alkotó munka acél­ból és betonból faragott bizonyítéka. A diósgyőri fáklya fénye is besugározza az egész országot és üzeni minden vasmunkásnak: Legyetek állhatatosak, legyetek kitartóak és egy pillanatra se tévesszétek szem elől a célt... Vasasok, legyetek egy­ségesek, legyetek hívek a Szövetséghez, legyetek kitartók a harcban!" 1942 58. Kommunista szervezkedés KM TDGY 72.4.742. Borsod Vármegye főispánja. Miskolc, 1942. június 3. Méltóságos Dr. Pásztóy Amon úrnak, miniszteri tanácsos. Kedves Barátom! Kötelességemnek tartom, hogy újból rámutassak egy olyan körülményre, mely világosan visszatükrözi a szociáldemokraták szervezkedését és állandó erő­södését. A közelmúltban a magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szö­vetsége engedélyt kért arra, hogy Diósgyőr-Vasgyárban közgyűlést tartson. Én a leghatározottabban tiltakoztam az engedély kiadása ellen, mert mi, akik itt élünk közöttük, ismerjük azt a csendben romboló aknamunkát, amit szociálde­mokrata név alatt a kommunisták véghezvisznek. Mindezeket azért kívánom leszögezni, hogy egyfelől a szociáldemokrata­kommunista szervezkedésre figyelmeteket ismételten felhívjam, másfelől pedig azért, hogy alátámasszam korábbi álláspontom indokait és arra kérlek Bennete­ket, hogy a lehetőséghez képest a jövőben ilyen ipari centrumokban, mint Diós­győr Vasgyár, ahol a szociáldemokratáknak és kommunistáknak elsőrangú talaja van a szervezkedésre, gyűléseket ne engedélyezzetek. Fentiekre kér és őszinte barátsággal szívélyesen üdvözöl: készséges híved Borbély Maczky Emil. 1943 59. Világháborús aggodalmak Kovács György: A diósgyőrvasgyári művelődés története II. 1920-1945. 1990. 29.

Next

/
Thumbnails
Contents