Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

I. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚTÓL A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG VÉGÉIG (1920-1933)

diósgyőri gyár munkásai pedig tekintélyes részben a keresztényszocialista párthoz tartoznak. A gépgyárban nyíltan egy munkás sem vallja magát szociáldemokratának, de tudomásunk szerint egy néhányan szociáldemokrata tagdíj járulékot fizetik. E körülmény abban találja magyarázatát, hogy az illetők csupán biztosítani kívánják magukat arra az esetre, ha a gyár kötelékéből elbocsátják őket. Azt ugyanis tapasztalatból tudják, hogy ma keresztényszocialista munkásnak elhelyezkedni egyszerűen lehetetlenség. Megjegyzendőnek tartjuk, hogy a diósgyőri gyár szociáldemokrata munkásai a szociáldemokrata párt legmérsékeltebb árnyalatához tartoznak. A fenti adatok, valamint a múlt tapasztalatai igazolják, hogy az állami gyárak munkásai hazánk hazafias érzésű munkásságának zömét képezik, akikre bármely nemzeti, vagy hazafias társadalmi mozgalom esetén számítani lehetett és még a mai nehéz viszonyok közepette is számítani lehet. E munkástömeg szorgalmas, szakképzett és öntudatos, büszke arra, hogy az állam szolgálatában áll és a szélsőséges mozgalmaktól mindig távol tartotta magát. Az, hogy az állami vasgyárak ilyen munkástörzzsel rendelkeznek, sok évtizedes nevelőmunka eredménye. Amikor a magánipar munkásai még nyomortanyákon tengődtek, az állami gyárak már akkor hygienikus lakásokat adtak munkásaiknak, részükre kulturális és szociális intézményeket, önművelődési és sportegyesületeket létesítettek, templomokat emeltek, hogy egyrészt neveljék, másrészt az idegen, nemzetközi szellemű áramlatoktól elvonják őket. Ezen kívül a munkások gyermekei részére napközi otthonok, gyermekfoglalkoztatók, gazdaságos főzést tanító tanfolyamok, gyermeknyaraltatási akciók, stb. vannak rendszeresítve. A gyárak ezen kívül legénylakásokat, kórházat, fürdőket, stb. tartanak fenn, a rosszul kereső munkásokat pedig Diósgyőrben ingyen ebéddel látják el. A tanoncok a munkások gyermekeiből kerülnek ki, hogy egész generációk nevelkednek fel abban a tudatban, hogy családjukat az állam tartja el, tehát hazafiúi kötelezettségüknek fokozott mértékben kell eleget tenniük. Az állami gyárak beszüntetése, vagy magánkézre adása esetében ez a munkástömeg elvesztené vezetőit és szétzüllene. A létfenntartás ösztöne a szociáldemokraták felé hajtaná őket, de félő, hogy miután azok a volt állami munkásokat felvenni nem fogják, elhelyezkedésük még szélsőségesebb táborba tereli Őket. Nemcsak munkásnevelésben, hanem a mérnök és műszaki személyzet kiképzésében is vezető szerepe van az állami vasgyáraknak. Ez pedig egy fejlődő iparú országnál igen nagy fontossággal bírt a múltban is, de még nagyobb fontosságú a jelenben, midőn a magánvállalatok minden téren a legnagyobb takarékosságra törekednek. Az pedig elsőrendű érdeke az államnak, hogy most, midőn a magánipar hanyatlása folytán az ország műszaki erői szétszóródnak, egy jól képzett mérnöki és munkástörzset fenntartson és összetartson. Szakkörökben a vasgyári mérnökök mindig ismertek és elismertek voltak, noha a gyáraknál uralkodó szellem nem engedte meg, hogy valamely kiváló mű, vagy teljesítmény a gyárak valamely alkalmazottjának nevéhez fűződjék, és nem mint a vasgyárak összességének produktuma szerepeljen. A vasgyárak személyzetének elsőrangú műszaki képzettsége tehát csak a gyártmányok kiváló, külföldön is elismert, önálló invencióra valló voltából ítélhető meg.