Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

VISSZAEMLÉKEZÉSEK, SZAKMAI ÉRTÉKELÉSEK, ELEMZÉSEK

teljesítése is akkor volt folyamatban úgy Budapesten, mint Diósgyőrben, pld. komplett kerékpárok és tengelyek, lazatengelyek, keréktárcsák, forgattyús-tengelyek, komplett ütközők, ütköző-alkatrészek, mozdony-, kapcsoló- és összekötő rudak és különböző vegyes alkatrész-rendelések. Bár én nem kaptam az összes rendeléseket egybefoglaló kimutatást ezekről, mégis módomban volt összegyűjteni és összefoglalni egy eléggé fontos kimutatást. Főként az alábbiakat látom el részletes megjegyzésekkel: - Forgattyús-tengelyek Diósgyőr. Tökéletes munka volt. Az anyagvizsgálatok (állandóan) változatlanul megfelelőek voltak és az általános felületi simaságuk és méretpontosságuk dicséretreméltó volt. - Komplett kerékpár-készletek. Ezek egybeszerelt zsugorító-gyűrűs és tárcsás típusok voltak, és a diósgyőri üzemek különösen kitűntek a kiváló minőségű megmunkált tárcsák gyártásában. A tengelyek és tárcsák, valamint készre munkált ágyülések Budapesten történt gyártása szintén minőségi munka volt, pontosság és felületi simaság tekintetében, görgőzött tengely-végcsapokkal, miről fényképet is csatolok. Igen szigorú határok voltak előírva a tengely-végcsapok méreteire és e téren szokatlanul kiváló minőséget értek el. - Laza tárcsák. Ezeket Diósgyőrben gyártották - itt hengerelték készre, a megadott tolerancia és méret szerint, és ehhez járultak a megfelelő mechanikus próbák. - Altalános megjegyzések. Magyarországon való tartózkodásom rendkívül kellemes volt. Ez annak a megelégedettségnek volt köszönhető, amit munkám közben éreztem, tudva azt, hogy főnökeim jó géprészekhez jutottak, ami teljes egészében a MÁVAG-nak köszönhető. 303. Gyári élet 1934 után Zakar János titkársági dolgozó visszaemlékezése az 1934. utáni évekre 1977. KM TDGY (részlet) 1934 január 2-án kellett elfoglalnom új állásomat a Diósgyőri Vasgyárban. Újév napján, a délutáni vonattal indultam Szoboszlóról és este érkeztem Miskolcra. A Korona Szállóban eltöltött nyugtalan éjszaka után, vegyes érzésekkel mentem le az Erzsébet téri villamosmegállóhoz. A szoboszlói ínségmunkás évek után örültem ugyan a változásnak, de az ismeretlen jövő miatt némi szorongást is éreztem. Vigasztalan kinézésű utcákon át, szegényes épületek közt vitt a villamos. A lehangoló benyomást még csak fokozta a fakószürke januári reggel, az öszszetaposott, összefagyott piszkos hó és az utcákon járkáló didergő, rongyos emberek. A vasgyár hivatali épülete előtt szálltam le a villamosról. A „Hivatalház" bejáratához vezető lépcső két oldalán egy-egy szobor áll. Az egyik egy bányászt, a másik egy kohászt ábrázol. Míg a két szobor közt a lépcsőn felfelé mentem, azon gondolkoztam, vajon mit is rejteget számomra ez a dísztelen nagy épület és az egész ismeretlen vasgyári világ. A gyárban a titkárságon kaptam beosztást. Bemutatkoztam Ábel Kálmán gyárigazgatónál, aki pár udvarias szóval érdeklődött végzettségem és eddigi működésem iránt. Különösen a német, angol és francia nyelvben való jártasságomat tartotta fontosnak, mint amely nyelvek itteni alkalmaztatásom alapját is képez-