Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13; Miskolc. 2006)

VII. A PRIVATIZÁCIÓ ÉS DRÁMAI KÖVETKEZMÉNYEI (1992-2005)

um. A sokat szidott, de legalábbis erősen vitatott döntéseket hozó vezérigazgató ez esetben vitán felül humánus lépésre szánta el magát. A három múzeumot jelképes összegért, l-l forintért megvételre ajánlotta fel az Országos Műszaki Múzeumnak (OMM)... Az OMM főigazgatója válaszlevelében kijelentette: ők is költségvetési intézmény, fönntartani ők sem tudnák. Különben is ő egy hónap múlva nyugdíjba megy, hagyják őt békén, forduljanak a minisztériumhoz... Időközben a DIMAG hitelezői aláírásukkal hitelesítették, hogy nem emelnek kifogást a jelképes 1 Ft-os tranzakció ellen. Azaz mégis, mert a felszámolás alatt álló DIMAG Rt. egyik hitelezője, a Diósgyőri Nemesacél Művek Kft. illetékese (gazdasági igazgatója) nem így találta. Azt javasolta, próbálják meg először eladni a múzeumot... így az értékmentő akció leállt. Ennyit ér ma Magyarországon három múzeum? Villámgyors tárgyalások kezdődtek a minisztérium és a DIMAG-ot felszámoló REORG Rt. között. Mert mégiscsak botrányszagú lenne, ha ilyen értékű múzeumok magánkézbe kerülnének... (A három múzeum sorsáról szóló méltatlan vita, illetve a hányattatás végül is úgy zárult, hogy a közgyűjtemények 1994. októberében az Országos Műszaki Múzeum fiókintézményei lettek és ezzel megnyílt a lehetőség a szakmai fejlődésre, a szerző.) 257. „Komikus" szerződés Sziklavári János: Az acélipar válsága. Magyar Tudomány 199418. (részlet) Diósgyőrtől úgy kívánt „megszabadulni" az állam, hogy „titkos" (mint később kiderült inkább „komikus") szerződés útján átadta a tulajdonjogot egy tőkeszegény magánvállalkozónak, azzal a feltétellel, hogy az legalább 70%-os foglalkoztatást garantál. A vállalkozónak azonban még annyi pénze sem volt, hogy a gyárat működtesse. Emiatt az állam legalább 5 Mrd Ft-ot volt kénytelen ráfordítani a működtetésre és a félbeszakított fejlesztések befejezésére. Az ÁVÜ 1993-ban visszavette a gyárat. A kudarcok - amelyek ésszerű intézkedésekkel elkerülhetők lehettek volna - mindkét gyárat csődbe vitték; most felszámolás alatt állnak; műszaki állapotuk leromlott; a kormány reorganizációjukra hozott határozatot. Az 1994. júniusában érvényes program 7-8 Mrd Ft ráfordítással számol, de műszaki megítélés szerint legalább még ugyanennyi kellene ahhoz, hogy technológiák versenyképesek legyenek, továbbá, hogy termékeik elérjék az ISO 9002 európai színvonalat. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a magyar vaskohászati üzemek csaknem minden termelő-berendezés, alapanyag és segédanyag beszerzése terén importra szorulnak. Mivel hosszú távon világpiaci áron kell vásárolniuk, emiatt ezeket a magyar vertikumok a világ számos vertikumához viszonyítva, magasabb bekerülési költségű inputként viszik be a gyártórendszerekbe. Ha a magyar acélipari technológiák termelékenység, energia- és anyagráfordítás, valamint termékválaszték tekintetében is hátrányos helyzetben maradnak, akkor természetes, hogy nemzetközi összevetésben csakis veszteséges lehet a gazdálkodásuk. A mérleg úgy lenne javítható, ha a vertikumok korszerűen és magasabb árfekvésű minőségi acélárukat gyárthatnának és értékesíthetnének. Ilyen megfontolások alapján kell fejleszteni a távlatban is működtetni tervezett