Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12; Miskolc, 2003)

ben útjára indította a Tanulmányok Diósgyőr történetéhez című sorozatát, amelynek első darabja Kiszely Gyula: A diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 című munkája volt. Ezt követően a sorozat további három, a vasgyár történetének egy-egy szeletét feldolgozó tanulmánnyal gazdagodott. A most megjelent kötettel elsősorban az volt a célom, hogy az ország és ezen belül a város és térsége gazdasági fejlődését évszázadokon át meghatározó vasgyár történetét sajátos módon, eddig egyáltalán nem, vagy csak kevésbé publikált források, illetve forrásértékű anyagok tükrében mutassam be, elősegítve a gyár múltját kutatók munkáját, az egyetemi hallgatók dolgozatainak készítését, illetve a középiskolai diákok ismeretanyagának bővítését. Ezeken túl remélem, hogy a kötet hasznosítható lesz a Diósgyőr monográfia előkészítése során is. A jelenlegi első kötetben a gyár alapításától 1919-cel bezárólag a vasgyár első 150 évére vonatkozó források találhatók. Rendszerező munkám során tudatosan törekedtem arra, hogy a termelési, műszaki eredmények ismertetésén túl rávillantsam a lámpást a gyárnak az ország, ezen belül a város politikai, gazdasági, kulturális, tudományos, sport stb. életében betöltött szerepére, illetve a lüktető üzemben sokszor elviselhetetlen körülmények között szorgoskodó kohászok hétköznapjaira, erőfeszítéseire, a terméket előállító vasgyári munkások életének szinte minden árnyalatára. Kutatómunkám során döntően a Központi Kohászati Múzeum és az Öntödei Múzeum adattárában, illetve a Dobó István Vármúzeum Legújabb-kori történeti anyagai között fellelhető vasgyári vonatkozású forrásokra, kéziratokra, publikációkra támaszkodtam. A levéltári és adattári források elégtelenségeit, hézagait kitöltve, mint kiegészítő anyaghoz a korabeli sajtó- szaklapforrásokhoz, vagy a gyár történetét korábban tudományosan feldolgozó önálló művekhez is folyamodtam, különösen ha jelentősebb ügy, történeti mozzanat felelevenítéséről volt szó. Az összeállításnál a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb rendet, az iratok keletkezésének szoros időrendjét követtem. De még ez az egyszerű időrend sem volt teljes következetességgel alkalmazható, mert egyrészt előfordult, hogy az adattári iratoknál keltezés híján az érkeztetés kelte, másrészt pedig a szövegek egy részében egy hosszabb időszakot értékelő, elemző rész, míg a sajtóanyagok esetében a megjelenés időpontja helyett az eseménynek a közleményből kikövetkeztethető időpontja szerepel.