Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12; Miskolc, 2003)

A Garadna és a Szinva vízierő-hasznosítása az acélgyártás szempontjából a mai energiaigények mellett nem jöhet szóba. A vízhasznosítás jelentősége azonban nem lett kisebb, sőt a kohók és hámorok megnövekedett ipari vízigénye folytán a tárolás jelentősége még növekedett - annál is inkább - mert a hámori tárolás nélkül a diósgyőri kohászat vízellátása, illetve a vízellátás biztonsága, megoldhatatlan feladat lenne, vagy legalábbis számos veszélyt jelentene a biztonságos üzemvitel terén. Az elmondottak alapján a festői Garadna és Szinva völgy találkozásánál lévő hámori gát és tároló medence jelentősége elvitathatatlan. Előzmények: A XVIII. század második felében élénk kereslet mutatkozott midennemű vasáruban, mezőgazdasági szerszámban, stb. Egernek abban az időben élénk kereskedelme és fejlett kézműves jellegű ipara volt. A Szinva és Garadna völgy környékén húzódó kiterjedt erdőségek szállítást nem bíró hulladékfáiból (gallyfa, dorongfa, stb.) boglyás égetéssel előállított faszén elszállítása vízi út hiányában nem volt lehetséges és annak hasznosítására alig volt lehetőség. A Garadna völgyben ezenkívül rendelkezésre állott a helyenként 30-40% esésű hegyi patak víziereje. A Garadna patak esése a szentléleki zárdarom alatt, a Veresbérc és Hetemér között legalkalmasabb kohók fújtatóinak meghajtására. Az említett adottságok vetették meg alapját a garadna-völgyi vaskohászatnak, illetve vasműveknek. A szükséges vasércet tengelyen kellett szállítani. A vázolt körülmények mellett Fazola Henrik (egykorú feljegyzések szerint Faszolla Henrik) egri lakatosmester az 1770-es évek elején a nekézsenyi, upponyi, illetve tapolcsányi vasérc-előfordulás hasznosítására Ómassán kohót létesített, az erdőkincstár támogatásával. A kohó fűtését a kincstári faszén, erőszükségletét pedig a Garadna viziereje szolgáltatta. Fazola később a pénzügyi nehézségek miatt a kincstárnak adta át az üzemet, amely továbbra is üzemben tartotta a kohót és a hámort egész 1814-ig, amikor a kincstár az ómassai kohót Újmassára helyezte, ahol az 1870-ig - a Diósgyőri Vas- és Acélgyár üzembehelyezéséig - működött. Újmassán a ma Margit-forrás néven ismert, bővizű forrás hasznosítása és ezzel a rendelkezésre álló vízierő nagyobbmérvű kihasználása volt a cél. A Margitforrás bekapcsolása növelte a hasznosított vízmennyiséget és vízierőt. A vizet műcsatornán vezették a kohóhoz, amelynek nyomai ma is láthatók a pisztrángos halgazdaság területén. A nyári aszályok következtében a kohó folyamatos termelése nem volt biztosítható, mert kis víznél a hámorok nem tudták a kohó termelését feldolgozni. A vas- és acéláruban mutatkozó növekvő kereslet és a nyári aszály, valamint a téli kisvíz okozta kiesés késztette a kincstárt, hogy a Garadna-völgy kedvező topográfiai alakulatát völgyzárógát létesítésével víztároló medencévé képezze ki. Ez vezette Fazola Frigyest (Fazola Henrik fiát), mint a diósgyó'r-ómassai kohók és hámorok vezetőjét, a hámori völgyzárógát 1810. évre tehető megépítéséhez, amely a Hámori-tó néven ismert tárolómedencét eredményezte, a Garadna vizének visszaduzzasztásával. (A gát építésének időpontja a História Domus c. egykorú latin és német nyelvű kéziratos könyvből véve, melynek eredetije a hámori plébánián található.) A völgyzárógát szerkezeti megoldása: A völgyzárógát a vas- és acélgyár 1903-ból származó vázlata alapján, valamint a későbbi mérések és feltárások adataiból megállapítva, középső agyagmag-