Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12; Miskolc, 2003)

585. „Erdeinkereszt a kolduláshoz" Népszava 1912. 08. 17. Húsz évvel ezelőtt a kereskedelemügyi miniszter jóváhagyásával készítették el a diósgyőri magyar királyi vas- és acélgyár munkarendjét. Ebben a munkarendben a napi munkaidőt 10 órában állapították meg és ezt még most, két évtized után sem hajtották végre. Még most is napi 11-12 órát robotolnak azok a szerencsétlenek, akiket kíméletlen sorsuk ide űzött. A hengerdék-, olvasztó és forrasztó kemencéknél foglalkoztatott munkások pokoli hőségben, baromi munkát végeznek 12 órán át szakadatlanul; még annyi idejük sincs, hogy nyomorult ebédjüket elfogyaszthassák. Különösen nyáron borzasztó ezeknek az embereknek az élete. Itt nem hosszú életű munkásokra van szükség, akik még esetleg nyugdíjat is élveznének, ha ugyan nyugdíjnak lehetne nevezni azt az alamizsnát, amit talán minden századik munkás kap, ha negyven esztendőkig robotolt szó nélkül. Kap esetleg hozzá érdemkeresztet vagy oklevelet is, hogy minden szükséges kelléke meglegyen a szerencsétlennek a kolduláshoz. Pedig nem ritka eset, hogy egyikmásik munkás koldusbottal jön ki onnan, ahol megóvni vélte magát tőle. Farkas Lajos tűzoltó-föl vigyázónak is a gyárvezetőség adta a kezébe a szalmiák-oldatot akkor, amikor egy áruló szavai után indulva, le akarták fokozni. Akkor akarták megcsúfolni, amikor már egy emberöltőn át mindenét a gyárnak áldozta. Akkor kellett ezt az embert a halálba kergetni csak azért, hogy ezt mondta: „Szégyen és gyalázat, hogy olyan ember is akadt, ki a munkástársát elárulja." Ez volt az ő bűne, azért kellett neki meghalnia, özvegyet és árvákat kenyér nélkül hagynia. FBMMTI. 218.. 586. Túlszolgált acélgyártó eljárás Magyarországon az utolsó kavarásos gyártás Diósgyőrben történt, meglepően kitolódott időpontban, 1912-ben, amikor már több évtizedes múltja volt a korszerű, folyékony állapotban acélt előállító eljárásoknak (Siemens-Martin, Bessemer, Thomas szélfrissítéses technológia). Kiszely Gyula: 1867-1899. 587. Első diósgyó'ri birkózók a szőnyegen A birkózósport hagyományai még a DVTK megalakulása előtti évekre nyúlnak vissza, amikor a Vasgyárba érkező és a temető környékén letelepedő cirkuszok birkózói komoly összegeket kínáltak fel az őket legyőző vasgyári munkásoknak. Vállalkozók mindig akadtak, de győzelmet aratni nem tudtak. Ezek a fiatalok a cirkuszok eltávozása után is birkózgattak, így 1907 körül Ihring Antal, Hager János, Holub József, Kilvádi Gyula és Kaludai Gyula foglalkoztak ezzel a sportággal, de csak szórakozásként űzték. Versenysporttá 1912-ben lépett elő a DVTK birkózó szakosztálya keretében, amelynek ekkor kb. 12 tagja volt, vezetője Roszevák József. A legképzettebb bir-