Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12; Miskolc, 2003)

vasgyár intézősége, mint az új község vezetője, tekintettel arra, hogy a saját községében lakóknak nemcsak erkölcsi, de anyagi támogatással is tartozik, minden esetre előnyben részesíti saját községének polgárait, mi által az anyaközség egy nagy tömegének kereseti forrása dugul el. E lehető jelenségekkel szemben, mintha csak hallanám ez idő szerint az ellenvetéseket; de az anyaközség lakóinak a jövő ígéretei kevés biztatót nyújtanak, tudván, hogy ez is csak úgy tartanék meg, mint azon írásba foglalt kötelezettség, - mely pedig több ígéretnél,- hogy Új-Diósgyőr soha sem fog az anyaközségtől elválni. Tagadni lehet ezen fenti állapot bekövetkezését, de megcáfolni nem, s ki a jövőbe tekint és tudja, hogy minden község csakis a saját polgárainak jólétét keresi, az igen könnyen beláthatja, hogy a közgazdaság terén miként alakul ki Diósgyőr képe, hogy különválás esetén romlása biztosan be fog következni. Ezt maguk a különválás ügyét vezetők is jól tudják, mit abból következtetünk, hogy egyik nagytudású és élénk látású képviselőjük azzal kecsegtette az anyaközség képviselőit, hogy majd egykor módot fognak nyújtani ahhoz, hogy az anyaközség: Diósgyőr, az új községhez „Új-Diósgyőr"-höz csatoltassék. A gyár vezetőségét, a telepek önállósítása után, egy esetleg bekövetkezhető ipari pangás esetén, a munkások elbocsátásánál is a saját polgárainak érdeke fogja vezérelni s minden esetre csak a végső esetben bocsátja el azokat, akik a saját községüknek fenntartási terheit viselik, így az anyaközség munkás lakossága, mely eddig érdekeltségénél fogva legközelebb állott hozzá, csakis másodrendű leend, mit minden lelkiismereti furdalás nélkül bocsáthat el, mert elsősorban természetszerűleg is a saját községének polgárait kell védelmében részesítenie. Igen sok érdekszál elszakad a két községi rész elvesztésével és félő, hogy ezen szakadás egy jobb sorsra érdemes népet dönt a romlásba. Sehol sem mutatkoztak a különválásnak károsabb hatásai, mint az ingatlanok értékelésénél. Ezelőtt 3-4 évvel az anyaközségnek közelében lévő, házteleknek alkalmas, egy kat. holdnyi szántóföld értéke 6000 koronáig emelkedett, a beltelkek valósággal horribilis árat értek el, mert Diósgyőr a haladás útjára lépett és kilátás volt arra, hogy nemsokára az ország egyik nevezetes nagy iparvárosa leend. A különválás kérdésének felvetésével a birtokérték tetemesen csökkent s bizton mondható, hogy befejeztével a község határának értéke 50-60%-kal esni fog. Milyen óriási károsodás ez a lakosságra nézve, de országos szempontból is kárhoztatandó ennek előidézése! A különválni akarók kérvényében felhozott azon állítás tehát, hogy: „Diósgyőr anyaközség a vasgyár létesítése előtt is - mostoha körülmények között is prosperált" indokul meg nem állhat, mert Diósgyőr akkor még egy nagy termékeny határt művelhetett, szőlőhegyei nagy jövedelmet biztosítottak a csekély számú lakosságnak, igényei a mostanihoz képest, mit éppen a gyári intézmény honosított meg, százszor kisebbek valának, míg most a művelésre alkalmas terület kisebbedett, az adózás terhei pedig hasonlíthatatlanul magasabbak a 35 év előttinél. Mindezen károkkal szemben eltörpülnek azok az előnyök, melyeket az új község lakossága önállósítása esetén elérne, s kétkedünk, hogy a felsőbb fórumok be ne látnák a különválásból származó óriási hátrányokat és ne oda utasítanák a község képviseletét, hogy a mindkét félt kisegítő módozatok alapján oldják meg a vitás kérdéseket. Szerintem az egyedüli mód a rendezett tanácsú várossá való