Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12; Miskolc, 2003)

széket, az Eskü-téri Duna-híd nagyméretű láncszemeit és a polai haditengerészet részére szállított hadihajó eló'tönk famintáját, mely körül csoportosult a diósgyőri kiállítás többi darabja. Mint a korabeli látogató megállapította: „... az összes kiállítási darab általános érdeklődést keltett és elismerést vívtak ki a magyar vaskohászatban. " Vö. 513. Kiszely Gyula 1997. 127. 516. A munkáskultúra nagy éve Az 1900. esztendő két kiemelkedő eseményt hoz a diósgyőrvasgyári munkáskultúra történetében: február 11-én felavatják a munkásétterem új színpadát, június 3-án zászlót szentel a Jószerencse Dal- és Önképzőkör. Amint azt korábban említettük, az 1895. november 17-én felavatott munkásétterem még nem rendelkezett színpaddal. Kisebb előadások, énekszámok, magán- és párosjelenetek bemutatásához alkalmas pódium készült, mely közel öt évig szolgálta a diósgyőrvasgyári munkások művelődését. A jórészt gyári költségen épült színpadot 1899-ben kezdték előkészíteni. A munkálatokat Bartók Ferenc, az asztalosműhely művezetője, a Jószerencse lelkes tagja irányította. Az egyesület - formális hozzájárulásként - 108 koronát fizetett. A várható legfontosabb díszleteket az egyesület már október 25-én megrendelte, november 24-én elkészült a villanyvilágítás, így a nagy esemény, az avatás időpontját ki lehetett tűzni. Kövessük nyomon a korabeli újságban az avatóünnepséget: Szép és nagy ünnepet ült vasárnap a diósgyőri vasgyár munkásainak kebelében alakult „Jószerencse" Dal- és Önképzőkör. Ezen a napon avatták fel az egyesületnek az újonnan épült díszes színpadát a nagy munkás étteremben óriási közönség jelenlétében... A szokatlanul nagy méretekben épült hatalmas étkező terem már fél 8 óra előtt zsúfolásig megtelt nagyszámú ünneplő közönséggel. Nyolc órakor kezdődött az előadás, melynek első pontja gyanánt Vanzsura Ferenc gyári munkás a színpad keletkezésének történetét ismertette rövid szavakban. Azután a Jószerencse Dal- és Önképzőkör adott elő egy igen szép népdalegyveleget. Ennek végeztével következett a „Leánykérő' czímíí egyfelvonásos népszínmű, melyet a dalkör műkedvelői adtak elő Meregalli Ede műkedvelői direktor dirigálása mellett. A zajos tapsokkal fogadott előadás után Meregallinak egy alkalmi „Előképe" következett, amelyben Tháliát Vacsok Mariska, a Vasipart Korona Szidi, a Bányászatot Pohli Emma kisasszonyok, a Kohászt Krámer Vilmos, a Bányászt Pobozsni József urak személyesítették. A villamos reflektorok segélyével megvilágított kép rendkívül nagy hatást gyakorolt a néző közönségre. Tapsolták tervezőjét: Meregalli direktort, a koszorús színigazgatót. Előadás után a gyári zenekart játszott szebbnél szebb darabokat. Végül táncz következett, mely csak a reggeli órákban éri véget. " így avatták fel új színpadjukat a vasgyári munkások, a mely közel 2 000 frt értéket képvisel. Vanzsura Ferenc a cikkben említett beszédében többek között elmondotta, hogy a munkások nehéz munkával, sok-sok verítékcsepp hullatásával keresik meg mindennapi kenyerüket. Fáradságtól remegő izmokkal, elcsigázott testtel