Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12; Miskolc, 2003)

n.) a gyár teljes tűzoltó-berendezéssel felszerelt tűzoltósággal rendelkezett, o.) a dolgozók mérsékelt áron kapták a tüzelőanyagot, p.) a gyár dolgozói vasúti kedvezményben részesültek. Diósgyőr-vasgyár országos viszonylatban mintatelepként szerepelt, nemcsak mint kohá­szati egység, de mint lakótelep is. A törvényhozás és a gyár dolgozóinak áldozatkészsége meghozta gyümölcsét, amikor a gyár rekonstrukciója befejeződött és ezáltal olyan vállalattá fejlődött, mely büszkeségét ké­pezte a hazai iparnak, s amellett pénzügyileg is megfelelően jövedelmezett. Minden új termék bevezetése a magánipar vonatkozásának következménye és a gépipar fokozottabb kielégítése, valamint az import csökkentése érdekében történt. Kiszely Gyula: 1867-1899. 469. Új kovácsmű épül 1895-ben a Martin-acélművet két kemencével bővítették és egy új kovácsmű­hely építését kezdték meg. KKMA 76. 100. 369. 470. A könyvtár alapítása és fejlődése A diósgyőrvasgyári Jószerencse Dal- és Önképzőkör a munkások körében végzett tevékenységével beírta nevét a magyar munkásművelődés történetébe. Munkájának egyik kiemelkedő állomása az első munkáskönyvtár létrehozása és fejlesztése. Az egylet választmánya már a megalakulást követő második évben tudatára ébred a könyv, az olvasás emberformáló erejének és megveti az alapját annak a diósgyőrvasgyári olvasómozgalomnak, mely ma 95 év után is virágzik a vasgyár munkásai körében. 1895. október 2-án Meregalli Ede választmányi tag, a későbbi elnök „... in­dítványozza, hogy a Jószerencse dalkör minden hónapban szerezzen be már most a megalakuló könyvtár számára 15-20 frt. erejéig különféle könyveket - továbbá, hogy a könytár részére egy könyvszekrény is beszereztessék kb. 60 ft erejéig. Andrejof Rezső elnöklő alelnök azon indítványa, hogy minden adandó mulat­ságok tiszta jövedelméből 10 % szintén a könyvtár javára, vagyis megfelelő köny­vek beszerzésére fordíttassék - mire Meregalli Ede vál.tag felszólal, hogy a köny­vek beszerzését egy bizottságra kívánná bízni, mely szerint nyomban felkéretnek a következő urak, hogy a könyvek beszerzését és megválogatását vállalják magukra együttesen, név szerint Meregalli Ede, Szebenyi József, Krammer Ignácz, Lőliös Sámuel, Asztalos Károly, Stefáni J. melyet a választmány elfogadott." A Jószerencse Dal- és Önképzőkör választmányának ez a határozata az egyik legjelentősebb az egylet működésében. Útjára indítja a könyvtárat, a diósgyőri munkások olvasómozgalmát. Erre az időre tehető tehát az első diósgyőrvasgyári munkáskönyvtár megnyi­tása, mely végül is helyiség hiányában egyelőre az újdiósgyőri Magyar Király kávéházban elhelyezett szekrényben megkezdi működését.

Next

/
Thumbnails
Contents