Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12; Miskolc, 2003)

Ivekhez a szakértők a közel és messze vidékek vendégei, a munkások százai naponként, és hetenként szeretettel párosult őszinte tisztelettel közelgének, a tudomány és természet barátjai szomjaik kielégítésével, a vendégek szíves fogadtatással, a munkások fáradságai után érdemlett illő, méltányos jutalommal távozának. Minden jellemző vonások, melyek a természetadta szép vidéket, e gyönyörű tájképet előttünk kellemessé vidorrá, az emberi szív érzelmeivel, a lélek gondolataival összhangzó, nyájas, éltető lakhellyé varázsolták át, letörlettek a modern újítók próbálgató rendszerei, a hiúság és rút önérdek céljainak keresztül vitelei által. Igen, mert e munkás telep, melyet csekély költséggel az újabbkori vasgyárak mintájára át lehetett volna alakítani, elhagyatott; a modern újítók szédelgő tervei következtében teljesen alkalmatlannak állíttatván a nagyméltóságú magyar királyi minisztérium előtt, - e helyet egy félórányi járásnyira Diósgyőr alatt gyenge, iszapos telepű földrétegen milliókba került vasgyár építtetett, mely olyan rémítő költségébe került a magyar államnak a nélkül, hogy az ez ideig a mintaszerűséggel párosítandó czélszerűségnek és haszonnak megfelelne. Az erőszakolt terv, annak elfogadása és keresztül vitele miatt a diósgyőri hámor kies völgye, mely szerepet játszott 1665 óta egész 1867-ig, megfosztatott műipari ékességétől, s már tizenkét év óta folyamatosan vonaglik, haldoklik, halála nehéz, kínos, mint a vén emberé, kinek életéből mindössze 8 év hiányzik, hogy egy század végnapjának hanyatlását láthassa. Irtóztató halált úton útfélen jelölik itt - ott heverő mázsás kalapácsok darabjai; a szilárd kövekből készített műhelyek, tiszti lakok szétomlott, összekuszált tetőzetei, romjai, mintha a mesebeli sárkány járta volna át azokat pusztító viharok és orkános szárnyain. Hát ilyen sorsra voltál te méltó Borsod megyének kies völgyben lévő műiparjainak telepe, s gyönyörű tájképe Diósgyőri hámor, természetadta vízerőddel, gazdag erdőségeddel, élenydús levegőddel, mely az izzasztó munkában fáradozó munkások éltetője, elevenítője voltál. Eleted mindössze 92 évig terjedt a magyar állam műipari történetében, a nélkül, hogy valami állam ellenes bűntényt követtél volna el, sőt okos gazdálkodás mellett hasznot is szolgáltattál, - kitöröltek az élők sorából, ill. földjéről, s vonaglásaidat a kenyértől megfosztott két község: Hámor és Massa, a környék és messze vidékek látogatói szívszakadva nézik, a melletted és körülted járó állami hivatalnokok pedig tőle félnek és rettegnek. Mert mit is képzeljen a részvéttől áthatott lélek akkor, midőn mindenütt a pusztulás nyomait látja, s a még használható eszközök, épületfák is szétszórtan hevernek, mintegy arra kárhoztatva, hogy az ősi-telep ne csak egészben, de parányi részeiben is ősi helyén pusztíttassák el az enyészet viharaitól és kínos halála sötét árnyat vessen jelenlegi felügyelőjére és vezéreire. Ha a magyar állam területén az állami tulajdonok iránt ily közönyösség, részvétlenség nyilatkozik, az állam jelenlegi gazdálkodásaira és magas felügyeleteire a közvélemény által nem éppen igazságtalanul üttetik a pusztítás rendszerének „kárhoztató bélyege". Igen is, mert a százezrekbe került épületeket eszközöket teljesen átadni az idő pusztító elemeinek romboló-tárgyul, nemcsak közönyösség, de vétkes könynyelmúség, sőt államellenes bűntény!