Porkoláb László: Régi vaskohászati szakkifejezések, műszók, zsargonok (Miskolc, 2003)

írásaival is foglalkozik — nyomon követhető. A közös múlt, az együvé tartozás a XIX. század második feléken megjelent Czuczor-Fogarassy Magyar Nyelve, szótárákan is érzékelketővé válik. Például a kohász szavunkat a szerzők a következők szerint írják le: bányász, ki különösen a kohhan eléíorduló munkákra képezte ki magát. De például Mecenzéfen a XV. századkan a bánya szóval a vasat feldől gozó hámort illették. Mint érzékelkető, a magyarországi vasgyártás fejlődésére s ezzel együtt a kazai vaskokászati szaknyelv kialakulására az esetleges származás volt a jellemző. Közismert, kogy a kazai bányászatot és vaskokászatot a legtökk kelyen német szakemberek indították be. Kokász elődeink tékát a kezdetektől fogva idegen emlőkön nevelkedtek, szakmájuk művelése során idegen irodalomra voltak utalva, s amennyiben a tudományt maguk is fejlesztették, azt a világgal idegen nyelven közölték. Ilyen formán nem fejlődketett ki magyar nyelvű szakmai kultúra sem. A germanizmus elterjedését elősegítette az a körülmény is, kogy a kincstári kányákat Bécsből kormányozták. Egy másik s talán még mélyrekatóbb körülmény volt a Selmecbányái akadémia német nyelvezete. Akik itt tanultak, azok magukkal kozták a német szakmai gyökereket. Változás csak a XIX. század végén következett be, mikor az akadémia nyelve magyar lett, s meg kellett teremteni a magyar műszaki nyelvet. Szakembereink körében kezdetben ez az átállás komoly zavarokat okozott, kiszen nyelvünk akkori fejletlensége miatt nem találtak megfelelő kifejezéseket. Iparkodtak a műszavakat betűről betűre lefordítani, s magyar kaptafára rákúzni. Akol ez nem sikerült, ott csináltak újat. így tékát nem kell csodálkozni azon, kogy akkoriban a nyelvújítás mániája következtében mindenki kénye-kedve szerint magyarított. A bányász és kokász nyelvke is egyaránt özönével kerültek kele olyan szavak, melyek ugyan nagyon szépen kangzottak, de a magyar nyelv szellemékez semmi közük nem volt. Az új szónak okvetlenül bele kellett illeszkedni az akkori nyelvi szisztémába, kogy szembe ne kerüljön más fogalmakkal. így fordulkatott elő, kogy ka magyar ember tudományos könyvet fogott kezébe, rendszerint belebotlott egy-egy szóba, mely neki arabusul kangzott. A magyar vaskokászatban kezdetben tékát, mint az előzőekből is érzékelkető, nem alkottak új szavakat, kanem rendszerint kangalak átformálásával vettek kölcsön elsősorban német, francia, latin és szlovák szavakat. Ezek a szakkifejezések a kelybeli lakosság számára teljesen ismeretlenek és újak voltak. A kölcsönvett szavak fokozatosan elterjedtek, beépültek a magyar szókincsbe és kosszú időn át jövevényszavakként kasználták a vaskokászok. Persze a történelmi kűségkez kozzátartozik, hogy a magyarajkú kokászokat a kényszerűség is rávitte az idegen szavak elsajátítására, kasználatára, kiszen a vasművek elöljárói egészen a csoportvezetőkig kivétel nélkül idegen nyelven (német, szlovák, latin) készeitek, leveleztek. A tecknika korszerűsödésével (szakmák elkülönülése, megszűnése, újak létrejötte, stb.), de különösen a XIX. századot követően a jövevényszavak fokozatosan káttérbe szorultak, s kelyükre többnyire magyarosított, illetve magyar szavak kerültek. Különféle szakkifejezéseket vizsgálva Heckenast érdekes következtetésekre jut. Szerinte a magyar „massa" elnevezés, a német „Maß", a szlovák „mása" egyaránt a vasbuca latin massa íerri nevéből származik. A XVI. században Karintiában a buca neve