Kepéné Bihar Mária: Munkák és napok - A munkába való belenevelődést szolgáló paraszti játékszerek a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely gyűjteményéből (A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely kiállításai; Kecskemét, 2004)

SZŐ, FON, NEM TAKÁCS

SZŐ, FON, NEM TAKÁCS A LEN ÉS A KENDER TERMESZTÉSE ÉS FELDOLGOZÁSA A magyar parasztviseletek anyaga a 18. századig elsősorban a len- és a kendervászon volt, illetve az állattartásból származó anyagok révén a fehér, barna, fekete és szürke színű szőrme és posztófélék. Az előbbieket általában otthon az asszonyok, az utóbbiakat pedig a manufaktúráikban, műhelyeikben a takácsmesterek állították elő. Évszázadokon keresztül a szövés és fonás számított az egyik legfontosabb női munkának. Egyetlen leány sem mehetett férjhez addig, míg nem ismerte a len és kendertermesztés és feldolgozás, a szövés és fonás minden csínját-bínját. A paraszti háztartásokban a kender számított a legelterjedtebb ruhaalapanyagnak. A kender a zsíros, jól megtrágyázott földet kedveli. Vetésénél ügyelni kellett arra, hogy minél sűrűbben vessék, mert akkor annál vékonyabb és hosszabb, finomabb szálú lesz. A beérett kendert kézzel szaggatták ki a földből, kinyűtték. Ezt követően valamilyen természetes vízhez vitték áztatni, hogy a belső fás szövetről a szár külsején elhelyezkedő rostok lelazuljanak. A szárítás után törték a kendert és tisztították, hogy ezáltal az összetört szilánkok, a pozdorja eltávolodjon. Ezt a kenderpuhítás követi, végül pedig a rostfésülés, a gerebenezés. A rokka segítségével csak a teljesen tiszta rostokat lehetett megfonni. A kész fonalat motringokba rendezték és lemérték a moRokka (Itsz. 2004.2.1) Készítette: Csordás Géza, Készítés helye: Somogyudvarhely Készítés időpontja: 1990-es évek eleje M: 68 cm, Sz: 14 cm, li: 31 cm