Kepéné Bihar Mária: Munkák és napok - A munkába való belenevelődést szolgáló paraszti játékszerek a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely gyűjteményéből (A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely kiállításai; Kecskemét, 2004)
A MUNKÁBA VALÓ BELENEVELÖDÉS
több munkafolyamatot látásból, majd gyakorlásból sajátították el a gyermekek. A házi munkával megbízott gyermek a szülők távollétében a nagyszülőktől, rokonoktól, szomszédoktól vagy keresztszülőktől kért tanácsot, ha valamiben elakadt. De a munkába való belenevelődésben nemcsak a családnak, hanem az egész faluközösségnek nagy szerepe volt. A nagyobb és szorgalmasabb gyerekeket már kalákába is hívták. A társas munka pedig végképp beleszoktatta a fiatalokat a munka ritmusába. A lusta és dolgozni nem szerető gyermeket viszont megszólták: „Sose lesz ember belőled!", vagy „Hogyan akarsz így férjhez menni?" így tehát a.közös munkaalkalmak a közösség életébe való mind szorosabb bekapcsolódást, az erkölcsi normák elsajátítását és a párválasztást is szolgálták. Ahogyan nőtt a gyermek úgy került egyre nagyobb „regula" alá. Ha a rábízott feladatot nem végezte szorgalmasan, büntették, szófogadatlanságért vagy feleselésért pedig kikapott. A szülőknek mindig tudniuk kellett hol járt, időben haza kellett érnie, általában mielőtt lement a Nap. A lopásért rendszerint megszégyenítették, az ellopott tárgyat vissza kellett vinnie az apjával, és még jól el is verték. Általában a gyümölcslopást kevésbé tartották bűnnek: „Csak arra rávigyázz, hogy észre ne vegyenek!", figyelmeztették tréfásan a gyermeket. A legáltalánosabb fegyelmezési módszer a verés volt, de egyik-másik szülő csak szájjal vert, vagy szigorú tekintettel. Ha az utcán, vagy köztéren helytelenkedett a gyermek, idegen is figyelmeztethette, sőt meg is verhette, ahogyan ezt a következő Czár Jánostól származó idézet is illusztrálja: „A káromkodást, meg a csúnya beszédet nem is hallottuk, nem voltunk ráutalva. Nem volt kitől hallani, nem mintha olyan vallásos lett volna az emberiség, de azér ! arra ügyeltek, hogy az emberek egymást ne szidják. Meg nagyon ügyeltek az emberek nemcsak a maguk gyermekére, hanem a máséra is. Volt, hogy szaladtam az utcán, aztán nem köszöntem egy embernek. Az szólt nekem, gyere csak ide fiam, aztán lehasított két akkora pofont, hogy csillagok voltak. Szóval rend volt, meg kellett adni a tiszteletet az öregeknek..." Játékra azonban bármilyen nehéz körülmények között is a gyermekek mindig kerítettek alkalmat. A falusi gyermekek játékaira főként az volt jellemző, hogy természetes anyagokból és házilag készítették őket. A házilagos, kézi készítés miatt a legegyszerűbb technikákat alkalmazták. Addig játszottak velük, amíg csak lehetett, azaz amíg szét nem estek. így ritka kincsnek számít az egy-két megmaradt „eredeti" darab. A játék célja ma is a képességek és készségek fejlesztése, és a társadalmi szocializáció mellett a munkába
