Kalmár Ágnes: A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely Gyűjteménye (Kecskemét, 2002)

Vásárfia

VÁSÁRFIA ^7 V

ásárfia, búcsúfia kedves tárgyai egyetlen gyermeknemzedéket voltak hivatottak kiszolgálni, mindenesetre napjainkra alig maradtak fenn, inkább csak készítésük helye, ideje, hagyománya vagy egy-egy emlékezetes vásárból érkezett ajándéktárgy emléke, története. Irodalmunk nagyjai is megörökítették őket, érzékletesen megfogalmazott soraikkal pótolva e kicsiny játékszereket. Mikszáth Kálmán gyakran emlékezett a hétfői balassagyarmati heti vásárokról hazatérő falubeliekről, az ajándékul hozott mézeskalácsos szívekről, kis trombitákról, apró fahuszárokról, melyek alatt a lovacska farka igazi lószőrből volt, vagy csak egy sípban végződött hátul. Különös története alakult ki a hazai vásári játéktárgyaknak, mely egészen napjainkig követhető. Ezért a múzeum gyűjteményében a hagyományos értelemben vett vásári és búcsús játékok mellett jelentős szerepet kapnak és igen meghatározóak az egyedi készítésű, egy-egy vidékhez vagy mesteremberhez kötődő játéktárgyak és ezek együttesei. Térjünk vissza Palócföldre és időzzünk el a Mátra szép környékén, északi hegyvidékeinken. Főként, mert talán az utolsó őrzőhelyét találjuk itt napjainkban a hagyományos búcsúfiának. Mátraverebély-Szentkút templomának már a 14. században voltak búcsúkiváltságai, ma a Máriaünnepek mellett a Ferenc-rendi búcsúkat is megtartják itt. A fában bővelkedő vidék lakossága évtizedek óta készít használati tárgyak mellett különböző játékokat. Két évtizede azonban száznál is többen készítettek hasonló tárgyakat, míg napjainkban mindössze hárman. Akkoriban a közeli Hasznos faluban minden család foglalkozott fafaragással, ma már alig. Sándor Gyula görbe botot és fokost készít többféle méretben, ezek eredete a középkori zarándokbot. Mellettük kisgereblyét, valamint tologatós, csattogós lepkét {képtáblán jobbra fenn, 1995, m: 16 cm), kereplőt, játékbölcsőt és lovas kocsit. Egyszerű és olcsó játékok ezek, napjainkra a kézi faragásnak nyoma sincsen rajtuk, a díszítés is nagyvonalú csíkozás vagy néhány virágszirom, részben a verebélyi botok hagyományos színeivel, mint a piros, a sárga és a zöld együttese, másrészt lila és rózsaszínű festékkel díszítve. Palócz Árpád a mátrai mesterektől tanulva az 1950-es években kezdett a játékkészítés tevékenységébe, vásári fajátékai évtizedekig a jászberényi búcsúk jellegzetes ajándéktárgyai voltak. Piros, kék, fehér és sárga, helyenként feketével kontúrozott, mármár primitíven egyszerű játékszereit otthon található anyagokkal egészítette ki, mint konzervdoboz, papírtálca, befestette őket, esetleg aprócska, egyszerű virággal díszítve, s összeállította tologatós, dobolós kedves emberkéit, tálból csipegető madárkáit. Játékai az előbbiek mellett csattogós madárka, kereplő, kerekes kocsi egy vagy két lóval többféle méretben, bölcső, talicska, tragacs és hintaló, melyek mindegyike a naivan elnagyolt kivitelezés ellenére is rendkívül kedves tárgyak. Önálló forma- és színvilágáról ismerhetők fel Jugoszlávia vásárainak fajátékai, bár a korábbi finomabb, részleteiben is megmunkált tárgyak itt is leegyszerűsödtek, nélkülözik a kézi faragás nyomait, megjelenésükben igénytelenebbek. Zágráb környéki falvakból indult el e sajátos tárgyi világ, míg Vidovec faragászati központja távolabbi vidékeken is elterjesztette. A már megismert tologatós fajáték, a csattogós szárnyú madárka készült itt. FAIRING