Váczi Mária: Székelyvarsági játékvilág (A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely gyűjteményei 1; Kecskemét, 2002)

A szerepjátékokról

tunk, agyagból kenyeret sütöttünk, azt árultuk. Építettünk az erdőben sátrat, mohából díványt készítettünk. Zöldággal beburkoltuk és nem látta senki. Mindent összeszedtünk otthonról, amit el lehetett vinni. Be volt osztva, hogy melyik óráról szökünk meg. Legtöbbször a testnevelési óráról. Kekszet vettünk, összeragasztottuk, lakodalmat rendeztünk. - (14) A három és fél éves kislány, jére Éva templomosat szeret játszani, vállára tesz egy piros kendőt és Máriához imádkozik: - A jó Isten segítse meg pápámot s mamámot. Testvéreimöt, onokáimot, ingömöt s mindenkit. Valójában nem lehet különválasztani a fahordás játék- és munkaelemeit sem, amikor a fiúk - utánozva a felnőtt férfiakat - a baksi után kötik a könnyebb farönköket, és így segítenek hazaszállítani a téli tüzelőt. A szocializáció során nem csak az a cél, hogy a gyermek elsajátítsa az adott társadalom normáit, szabályait. Képessé kell válnia arra is, hogy alkotó módon élje meg személyes világa eseményeit és a társakkal való kapcsolatait. Varságon az azonos korúak játszottak együtt. Gyakran alakítottak baráti csoportokat. Testvérek, rokonok és szomszédok gyűltek össze, hogy táncokat tanuljanak egymástól. Csárdást, keringőt és valcert jártak. Az utóbbi két táncot például az Udvarhelyen élő és Varságon vakációzó unokatestvér tanította meg a falusi gyerekeknek. Az egykori játszócsoportok tagjai együtt lettek elsőáldozók, bérmálkozók. Később is megmaradt a barátság a családalapításig, amíg „el nem származódtak", de az is gyakori, hogy rokoni szövetséggé erősödtek a korábbi korosztályi, baráti kapcsolatok.