Váczi Mária: Székelyvarsági játékvilág (A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely gyűjteményei 1; Kecskemét, 2002)
A játszásról
ként maradt ugyan meg, de őrzi a vallási szertartás emlékét is. Nagymamák emlékeztek még a sípkészítésre 19 , vékony pléhlapból vágták ki és hajlították formára. A nagyobbak citerát is tudtak készíteni. De fűszállal, fésűvel (lapit, levelet tettek rá) éppen úgy zenéltek, mint poháron vagy rossz fazékon. A hinta régen és ma egyaránt közkedvelt játék. A legegyszerűbb az ághinta (disznópásztor hintának is hívták) volt. Lejtős helyen lehúztak egy eléggé erős, hajlékony ágat és megkapaszkodtak, majd kilendítették magukat. A lábhinta 20 készítésének tudományát főként a pásztorgyerekek ismerték. Kiválasztottak egy öreg fát és egy másikat, aminek volt kankója (kampója). Az alját befűrészelték négyszög alakba, majd fölakasztották egy nagy fára, kihúzták az oldalas (lejtős) helyre, ráálltak, és onnan indultak el. A csűrbe felkötözött hinta volt a csűrhinta 21 . Egyik fától a másikig kötötték a hintát, vastag kötőláncokból. Pokrócot tettek rá ülőkének. Ketten ültek a pokrócra, arccal ellentétes irányban. Egy harmadik gyerek húzta a láncot. Télen, hogy a kicsi gyermek felfrissüljön, beletették egy pokrócba, hintáztatták, majd kidobták a hóra az alábbi mondóka kíséretében: - Húzzák a bőrt a fagyon a kutyák ugassák nagyon suppl Tavasszal az udvaron játszották ugyanezt, de más kísérőszöveggel: - Hinta, palinta régi Duna kis katona Ugorj a Tiszába. " — (2) Manapság gumilabdával játszanak a gyerekek, de régen marhaszőrből 22 és rongyból 23 gyúrták illetve kötözték azokat. Ez utóbbit mosztlabdának hívták, fűrészporral volt kitömve, A peszterec gomba töve szintén alkalmas volt labdának. Megfaragták, kiszárították a napon, bebőröződött és másfél méter magasra is felpattant. Toplólabda volt a neve. A bábakalácsból (szamártövis) oly módon lehetett labdát készíteni, hogy összetapadt a töviseinél fogva. Varságon a kótyajáték labdája fából faragott ovális alakú golyó, de valamikor a fák oldaláról vágták le a „bibircsókokat", s ez szolgált labdaként. Nem helyi adat ugyan, de szakirodalmakban találunk utalást arra, hogy más területeken disznóhólyagot fújtak föl, amelynek széllabda, széllapta 24 volt a neve, s ezt használták a kótyázáskor.
