Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 18. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2009)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Pergel Antal: A földrajztudomány és a politika viszonya az ankarai magyar követ 1942. április 10-i jelentése alapján

lentétek alakultak ki, amelyek következményeként a külügyminiszter-helyettes 1941. szeptember 17-től Budapesttől meglehetősen távolra, Magyarország törökországi követeként Ankarába került. Az időzítés abból a szempontból is érdekes, hogy nagyjából erre az időre vált világossá, hogy a Wehrmacht az eredetileg kitűzött időpontra nem tudja elfoglalni Moszkvát. A II. világháború ekkor még a magyar lakosság köréből kevés áldozatot szedett. Annál nagyobb megpróbáltatást jelentettek a kemény telek, s a tavaszi olvadást követő nagy árvizek, valamint a hatalmas terülteket sújtó belvíz. Ezek a problémák markánsan jelentkeztek már 1940-ben és 1941-ben is. Tekintettel arra, hogy 1941-1942 tele is hidegnek ígérkezett, várható volt, hogy 1942 tavaszán ismét számolni kell mind az árvíz-, mind a belvízveszéllyel. 1942. január 12-re másfél napos havazást követően Magyarországot hótakaró borította, amely a közlekedésben is gondokat okozott. A Duna és a Tisza vízállása ekkor még alacsony volt. Január 14-én a zajló jég a Duna egyre nagyobb felületét borította el, majd 15-én Palánkánál a zajló jég megállt. A kemény hideg következtében január 22-ig a Duna egész Magyarországi szakaszán, Németországban pedig Regensburgig beállt, miközben a Tisza és mellékfolyói is befagytak. Kisebb enyhülések hatására a Duna felső és alsó szakaszán a folyó vízszintje alacsonyról közepesre emelkedett, de ezek a kisebb árhullámok baj nélkül levonultak. Február 27-én a Tisza felső szakaszán megmozdult a jég, Csongrádtól délre azonban megmaradt az összefüggő jégtakaró. Március 4-én a délről indult fölmelegedés a Duna masszív jegét töredezetté tette, miközben a folyó teljes szakaszán lassú áradás kezdődött. Két nappal később Budapestnél megmozdult a jég, azonban Ercsitől délre még összefüggő jégtakaró borította a Dunát. A gyors olvadás nyomán a Duna medre nem volt képes befogadni a hatalmas mennyiségű vizet, Budapesten az alsó rakpartokat, március 13-án pedig Érdet öntötte el az ár. Az árvízvédelem Ercsi és Adony között nyúlgátakat épített további kiöntésének megakadályozására. Erre az időre Békés és Csongrád megyében hatalmas területeket öntött el a belvíz.2

Cholnoky Jenő ekkor már második éve nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár volt, aki gyakran publikált földrajzi tartalmú írásokat. Március 31-én jelent meg cikke a Pesti Hírlapban, amelyben kifejtette, hogy a legfontosabb feladat árvízvédelmi szempontból Budapesttől délre a Duna szabályozása.

„A minduntalan megismétlődő árvízkatasztrófák mindig is pusztítottak hazánkban, semmi lényeges különbség nincs a régi és a mai idők között." - írta egy kérdésre válaszolva, amely azt vetette föl, hogy okai lehetnek-e a háború által megzavart légköri viszonyok az időjárás megváltozásának, ezzel együtt az ár- és belvizeknek. Cholnoky a cikkben - vízépítő mérnök lévén - megoldást is ad a problémára: „Előre kell ezt megelőznünk, s amikor derülten süt a Nap és mosolyog az Alföld délibábos határa, akkor kell dolgoznunk és fölkészülnünk a zord s még zordabb télre, a hirtelen és nagyra felszökkent árvízre meg az alattomos belvizekre. Mert ezek olyan betegségek, amelyeket meg lehet előzni, de ha kitört akkor legfeljebb ki lehet heverni, de temérdek szenvedés és nyomorúság árán.">

Ez az alapvetően széles olvasóközönségnek szóló, de a tudós fölkészültségét tükröző cikk indította arra az ankarai magyar követet, hogy kifejtse politikai véleményét a március 10-én lemondott Bárdossy László helyett miniszterelnökké kinevezett Kállay MiKLÓsnak.

A „Szigorúan bizalmas!” minősítésű jelentésnek már a címe is figyelemre méltó: A magyarországi árvizek politikai gyümölcsöztetése. Vörnle János leírja, hogy a Magyarországon átutazó diplomaták - főként, akik repülőgéppel utaznak - mindig elszörnyednek a magyarországi árvizek okozta pusztítás láttán.

„Az ilyen alkalmakat mindig felhasználom annak kifejtésére, hogy az árvíz és a magas talajvíz a csehszlovák kormány és főleg Benes 20 éves erdőpolitikájára vezethető vissza, mert tudatosan azon céllal tarolta le a Felvidék erdeit, hogy az Alföldet megfullassza.”

Vörnle ezt követően utal arra, hogy a Kárpát-medence egy földrajzi egység, ami alátámasztja a politikai egység szükségszerűségét is. A Kárpát-medence földrajzi egységének gondolata éppen azoktól a földrajztudósoktól származik, - Teleki Pál, Cholnoki Jenő - akik a földrajzi egységből kiindulva az itt élő emberek egymásra utaltságát is hirdették.

Vörnle megjegyzése a Kárpátok erdeiről természetesen tartalmaz igazságot. Az erdők kiirtása nyilván hozzájárul ahhoz, hogy pusztító árvizek keletkezzenek. Más kérdés, hogy ez földrajzi elhelyezkedésénél fogva sújtaná a kisantant másik két országát, Jugoszláviát és Romániát is. Ugyanakkor ez politikai feszültségeket is okozna a három ország között. Ez esetben a politika felülírja a tudományt, ahogy a jelentésből ez a továbbiakban még inkább kitűnik:

„Ezért nem csak történelmi jogok és stratégiai meggondolások következtében voltunk és vagyunk kénytelenek a Kárpátokat követelni és részben megszerezni, hanem a létfenntartási ösztön is ezt parancsolta és parancsolja, mert ha a történelmi Magyarország vízrajzi egységét szétszakítják, mint az Trianonban történt, úgy a maihoz hasonló katasztrófák évente ismétlődnek mindig hatvá105