Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 17. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2008)
KÖZLEMÉNYEK - Rózsafi János - Stencinger Norbert: A 17-es honvéd gyalogezred harcainak nyomában a Doberdó-fennsíkon
sok, a súlyos kézitusák, közelharcok nagy veszteséggel jártak mindkét oldalon. Doberdó kiürítéséig hősiesen harcolt az ezred és számtalan olasz támadást vert vissza az egyre embertelenebbé váló körülmények közt. A nagy hőségben ugyanis, az állások előtt fekvő temeteken olasz holttestektől elviselhetetlenné vált a bűz. A magyar honvédek vöröskeresztes zászlókat lengetve, sátorlapok segítségével igyekeztek a saját sebesültjeiket és a hősi halált halt bajtársakat hátraszállítani a végső tisztesség megadásához. A vízhiány állandósult és az élelmiszerellátás is akadozott. A tisztek engedélyt adtak a honvédeknél levő tartalék konzervek elfogyasztására. Az utolsó parancs is megérkezett, mely értelmében augusztus g-én, éjfélkor meg kell kezdeni a visszavonulást. Az árkokban egy rajnyi honvéd maradt, hogy fedezze a többieket, amíg azok amit tudtak magukkal vittek, és a többi eszközt megsemmisítették. A Monte San Michele-től északra harcoló I. zászlóalj is súlyos harcban állt. Hősiesen védték az árokszakaszukat, és elpusztultak a pergőtűzben, a kézitusák- ban. Az olaszok által bekerített zászlóaljból az utolsó nap mintegy száz honvéd esett hadifogságba, és csak néhánynak sikerült hátrajutni a Segeti táborba. Másnap augusztus 10-én a mintegy négyszáz túlélő a Segeti táborban gyülekezett, majd innen a komeni fennsíkra vonult, ahol további harcok várták őket. Az ezredet két távirat várta a táborban: „...László (17- esek rejtneve). A páratlan hősiességgel harcoló 17-es ezrednek, mely immár négy nap óta tartó harcban a pokoli tüzérségi tűz dacára és fájdalmas veszteségei mellett a túlerőben levő ellenség minden támadását visszaverte, kiváló dicsőségéért hálás köszönetemet és elismerésemet fejezem ki a legfelső szolgálat nevében. Lukachich tábornok..."52. A hadosztályparancsnok dicsérő szavai mellett megérkezett a hadtestparancsnok, József főherceg méltató közleménye is: „..dicső 17-es honvédjeim ma már, kik már kilencedik rohamot taszították hallatlan kézitusában vissza..”51. Azt, hogy mit éreztek a Doberdó fennsík feladásakor a katonák és a tisztikar, jól érzékeltetik József főherceg szavai: „...ma van az utolsó nap, melyen ez az oly keményen és oly sok hős vérrel megvédett fennsík - 75 hónapos dicsőségteli történetével - még a kezemben van. A számtalan sok emléket, szeretettel ápolt sírokat, mindent, ami hűséget és vitézséget teremtett - át kell engednünk az olaszoknak. Ez borzasztó nekem. Egy azonban mégis megmarad nekünk, amit senki és semmi - még az évszázadok múló idejének szürke pora, maró rozsdája sem - pusztíthat el, hogy a VII. hadtest ezen a világtörténelemben egyedülálló nagy küzdelmet dicsőségesen fejezi be. E szörnyen véres sziklafennsíkot -hol temérdek vérből kopár sziklán növényzet fog idővel zöldelleni, hogy a dicső förtelmek emlékét elfedje - csakis a hadsereg parancsnokság parancsára hagyja el... Vége van! Mennyire fáj nekem és szeretett csapataimnak, mégsem használ a siránkozás és gyászolás. Muszáj megtörténnie. Az Isten szent akarata legyen meg!...”54. JEGYZETEK 1 Itt szeretnénk köszönetünket kifejezni Dr. Négyesi Lajos alezredes, hadtörténész úrnak a Hadtörténeti Intézet és Múzeum osztályvezetőjének, hogy támogatta, és értékes észrevételekkel segítette munkánkat. 2 A tudományos munkákat Dr. Négyesi Lajos irányítja és ellenőrzi, segíti. 3 Dr. Nagy Sándor: Katonai alakulatok Székesfehérváron 71
