Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 17. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2008)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Becsei József: Mozaikok az Alföld-kutatás múltjából
A XVIII. század közepétől végrehajtott határrendezések eredményeként, amely a különböző jogállású régi és új településekre egyaránt kiterjedt, mindenütt azonos elvű határszerkezet született. Ennek a lényege az volt, hogy a zárt települést mindenütt a kertek (szőlős-, veteményes-, tormás-, herés-, zabos-, takarmánytermő kertek), kenderföldek meg- megszakadő területei vették körbe, majd következett a belső legelő övezete, ezen túl a szántóké, amely két részből, a nyomásföldekből és a szállásvagy tanyaföldekből állott, s ezt követte a külső legelők övezete. Mivel a települések jelentős része a folyók mellé települt, ezért a magasabban fekvő ármentes területeket használták szántónak. Az árvízjárta részeket többnyire csak nyáron tudták használni, így ez is színezte ezeknek a településeknek a határbeosztását és használatát, s itt tanyák keletkezésére csak elvétve került sor. Ezekre a területekre csak a XIX. század második felétől épültek szántóföldi tanyák. A korszak tanyarendszerét nemcsak a számszerű gyarapodás és az adott település határán belüli térbeli elhelyezkedés jellemezte, hanem a tanyának, mint hajléknak a települési rendje és kapcsolata a zárt településsel is. A szántóföldi tanyák kialakulási korszakában lényegében a termelőüzem, a gazdasági udvar elvált a lakóháztól és a háztartástól, térbeli kettéválásuk következett be. Ennek következtében a tanya „határbeli üzemformát’’ (RÁcz 1.1980) testesített meg, míg a háztartás a zárt településben maradt. Az első korszakban jellemző volt az ideiglenes lakottság. „A tanyákon, ahol a század első felében azok állandó lakójaként csupán a majorosokat (tanyánként rendesen 7-7-et) találjuk, a század második felében részben továbbra is 'conventiós', részben ' bennkosztos' cselédek kisebb-nagyobb kolóniái lelnek állandó otthonra." (Szabó 1.1929) Ezen állapotban a tanya és a zárt település lakóhelye nem volt egyenrangú települési egység, s a tanyát tartozéktelepülésnek tekinthetjük. (Megjegyezzük, hogy Mendöl Tibor állandóan lakottnak, tehát állandó településnek, résztelepülésnek tekintett minden olyan tanyát, amelyet bárki, de állandóan lakott (Mendöl T. 1963).) A tanya-fogalom tartalma Napjainkban a változó tulajdonviszonyok következtében az a kérdés, hogy vajon a magántulajdonosi viszonyok újraélesztik-e a tanyákat? Megindul-e egy tanyaépítési folyamat, ha igen az milyen mértékben, és területi megoszlást milyen sajátosságok jellemzik és milyen tényezők határozzák meg? Miután az újraéledő tanyák - vélhetőleg - nem a mai funkciók ellátására épülnek (keletkeznek) újra, hanem egy korábbi funkció ellátására, ezért a fogalom tartalmának vizsgálatában is a múltba kell visszanyúlnunk. Györffy István a tanya fogalmát az alábbiak szerint adta meg: „Tanya, vagy régebbi nevén szállás alatt a magyar Alföld szétszórt, magányos telepeit értjük, melyek ma a mezőgazdasági munkák, s általában a gazdálkodás központjai, régebben pedig a lábas jószág teleltető helyei voltak. A tanya azonban nem önálló településforma, hanem a hozzátartozó földbirtokkal együtt valamely város vagy nagyközség függvénye... Más szóval a magyar földművesnek az Alföldön két telep van, egyik a városi vagy falusi lakóháza, másik a határban lévő nyári vagy téli szállásul szolgáló tanyája". (Györffy 1.1937) Erdei Ferenc szerint „Ha tehát a szó eredeti és ma is érvényes jelentése szerint keressük a tanya értelmét, hogy ezzel mintegy legáltalánosabb, laikus tanyafogalmat kapjuk kézbe, akkor a tanyának három ismérvét állapíthatjuk meg: 1. magános telep, olyan épület, vagy épületcsoport, amely kívül esik a városok vagy falvak zárt tömbjén, 2. mezőgazdasági, ill. általánosabb őstermelői célt szolgál, tehát vagy állattartásnak, vagy földművelésnek, vagy erdőgazdálkodásnak, vagy halászatnak a színhelye, 3. az illető termelésben foglalkozónak a tartózkodási helye, vagy rövidebb, vagy hosszabb időre, de semmi esetre sem egyszerűen a települési helye”. (Erdei F. 1942) Szabó István így fogalmaz: „Debrecen... széles határát sűrűn népesítik be a városok kívül elszórtan fekvő kisebb-nagyobb tanyatelepek, melyek a város lakossága jelentékeny részének nyújtanak időszaki, sőt legtöbb esetben állandó lakhelyet. E mezőgazdasági célt szolgáló települések az egész magyar Alföldön rendszeresen feltalálhatók..., közös jellemvonásuk azonban, hogy kizárólagos települési formát sohasem képeznek, hanem csupán függvényei és kiegészítői a területükön is uralkodó jelleggel bíró községi településeknek. A tanyák közös okokból folyó tömeges kialakulását, fokozatos és időbei Heg is egységesfejlődését, valamint azonos gazdasági szerepét felismerve, bennük egy természetes rendszer jelentkezését kell megállapítanunk". (Szabó 1.1929) E legtöbbször idézett tanyafogalmak tartalmára az alábbiakban még visszatérek, de szükséges a korábban keletkezett, s a szakirodalomban alig emlegetett tanyafogalmakat is felújítani. Simkó Gyula az alábbiakban határozta meg a tanyákat, illetve a falu és a tanya közötti különbséget: „...míg a falu társadalmi jellegű tömörülés, akár vérségi kapocs, akár védelmi szempont vagy helyes munkafelosztás, vagy bármily más közös érdek, ősi szokáshoz való ragaszkodás hozza össze lakosait, addig a tanyás település a birtok- viszonyokkal, a birtokfelosztással, a telek fogalmával és az agrikultúrával szoros összefüggésben van és mindig 44
