Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 17. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2008)

KÖZLEMÉNYEK - Rózsafi János - Stencinger Norbert: A 17-es honvéd gyalogezred harcainak nyomában a Doberdó-fennsíkon

Csata- és hadszfntérkutató ti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet tel. | 06(1)4316547 e-mail | rozsafi.janos@nive.hu A Magyar Hadtudományi Társaság Csata- és Hadszín­térkutató Szakosztályának tagjaival évek1 óta kutatják a szerzők a székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred harcainak helyszíneit Olaszországban, a Doberdó karsztfennsíkon. Annak a honvéd ezrednek a doberdói hadiútját követték végig, amelyben zömében Fejér és Tolna megyei katonák harcoltak. Terepbejárásaik előtt levéltári kutatásokat folytattak, felkészültek az egykori harctér megismerésére, egyes védelmi szakaszok azono­sítására. A precíz felkészülés eredményeként a ma már sűrű bozótossal borított terepen sikerült behatárolni több olyan helyszínt,1 ahol az ezred döntő harcait vívta. Bejártak olyan terepszakaszokat, ahol 17-es honvédek százai haltak hősi halált a gyilkos küzdelmek során. A tanulmány célja, hogy emléket állítson az ott harcolt honvédeknek, bemutassák az érdeklődőknek az I. világ­háború eddig még kevésbé ismert eseményeit, helyszí­neit 1915 nyara és 1916 augusztusa között. „...Nincsen párja, hogy is volna párja a fehérvári 17-es bakának...”3 Egy esztendővel az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulása után, több más fontos feladat mellett rendezték a haderő kérdését is, mikor is életbe lé­pett a XLI. Törvény4, amely rendelkezett a honvéd­ség felállításáról, szervezetéről, hadkiegészítéséről és működéséről. Ez alapján megkezdődött a magyar királyi honvéd haderő szervezése. Az i869-es esztendőben a budai hadkerülethez tar­tozó 65., 66., 70., 71., számú honvédzászlóaljak al­kották a későbbi 17. fél dandárt, amelynek parancs­noka Granzenstein Artur alezredes volt. Alig egy évtizeddel később, 1891-ben az átszervezések után a fent említett fél dandárból alakították meg a szé­kesfehérvári 17. gyalogezredet, Tóth Béla alezredes parancsnoksága alatt. Az alakulat négy zászlóalj­ból állt, amelyből kettő Székesfehérváron, kettő Veszprémben állomásozott. Újabb átszervezések után 1912-től három zászlóalj alkotott egy-egy hon­véd gyalogezredet. A 17-es ezrednél kettő tovább­ra is Székesfehérváron, egy pedig Kaposváron volt elhelyezve. Megváltoztak a hadkiegészítő kerületek is, ahonnan az újoncokat sorozták az alakulat szá­mára. így Fejér és Tolna vármegye egész területéről, valamint Somogy megye igali és tabi járásából ke­rültek az ifjak az ezred kötelékébe. Az alakulat évek során folyamatosan növekedő állo­mánya kinőtte a székesfehérvári eredeti laktanyát, amely az egykori Kaszárnya - a mai Kossuth Lajos - utcában volt. Kezdetben úgy oldották meg a prob­lémát, hogy a környező települések - Mór, Csákvár, Seregélyes - lakóihoz helyezték a honvédeket. Az ott élő embereknek nem csak a szállásról, hanem a hon­védek teljes ellátásáról is gondoskodniuk kellett. A tarthatatlan helyzet megoldására és Hollán Ernő altábornagy, magyar királyi honvédkerület parancs­nok kezdeményezésére egy új laktanya építéséhez fogtak Székesfehérváron, mely eredményeképp 1894. október i-én új kaszárnyába költözhettek a honvédek.5 A hadkiegészítő területről a fiataloknak ide kellett menniük sorozásra. Először orvosi alkal­massági vizsgálaton estek át, majd akit alkalmasnak találtak, sorshúzással osztották el a haderő külön­böző alakulatai6 között. A Fejér megyei székhelyen megjelent 17 és 35 év közötti férfiakat a fent említett honvéd alakulathoz és a 69-es közös gyalogezred­hez7 vonultatták8 be katonai szolgálatra. „...Masíroznak idegen országba, Olaszország köves határára...”9 A Szerbia ellen elrendelt részleges mozgósítás idő­szakában a 81. honvéd dandárba sorolták a budapes­62 Mg'- s i ! ' > ® / ■ í / Jr A17-ES HONVÉD GYALOGEZRED HARCAINAK / ^ NYOMÁBAN A DOBERDÓ-FENNSÍKOM W / RÓZSAFI JÁNOS - STENCINGER NORBERT' // láfola tör^lnelem tanár, a- és h3<5színtérkutató ’orösmarty^Mihály Gimnázium, 2036 Érd, Széchenyi tér i. tel. I 06 (23) 367 229 e-mail | norbertstencinger@gmail.com

Next

/
Thumbnails
Contents