Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 17. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2008)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Hajdú Zoltán: Az antropogeográfia elfeledett hazai képviselői
Az antropogeográfia vagy más néven emberföldrajz a modern földrajztudomány kialakulásakor kinőhetett a természettudományi, gazdasági, katonai megközelítésből valamint a társadalomtudományok (történettudomány, jogtudomány, közgazdaságtan stb.) viszonylag széles köréből. Sajnos a kor - természeti földrajzot, geológiát művelő - magyar geográfusai kellő távolságból, sőt elítélően szemlélték az emberföldrajz törekvéseit. A sokszor késhegyre menő viták „győztesei" és - azok későbbi követő - gyakran feledtetni próbálták a „vesztesek" eredményeit, álláspontját, személyét. A tanulmány három geográfus - Hanusz István, Czirbusz Géza, Kalmár Gusztáv - részben elfeledett munkásságát összegzi és értékeli. A feledésről és a feledtetésről Mind nemzetközi, mind pedig a magyar földrajztudomány történetének egyik bonyolult, szinte örök kérdése a társadalom és a földrajzi környezet közötti viszony, valamint az ember földrajzi jelentőségének és földfelszíni szerepének a megítélése volt. A társadalmak politikai szervezeteként létrejött államok, birodalmak mind a klasszikus, a tradicionális földrajzban, mind pedig az államismékben, és az enciklopédikus földrajzban is szerepet kaptak. Az ember földrajzi szerepe, tevékenységének, alkotásainak földfelszíni hatása és jellege új módon vetődött fel, s különösen fontossá vált a XIX. század másodikfelében. Ademográfiai robbanás,a modern ipari forradalom, a hatalmi átrendeződések miatt az egyetemi oktatás szintjén is intézményesedő, modern földrajztudomány szembe kellett, hogy nézzen a valóságos folyamatokkal. Az antropogeográfia (emberföldrajz, társadalomföldrajz) kérdésköre nem csak földrajztudományi szakkérdésként fogalmazódott meg, hanem mindenki számára szinte azonnal világossá vált, hogy egyfajta világszemléleti, világnézeti, ideológiai jelentősége, illetve összefüggésrendszere van a válasznak. Egyre kevésbé volt fenntartható az a megközelítés a földrajztudományban, hogy a világ természeti földrajza mellett alig létezik a szerves világ földrajza, amely magában foglalja a növény-és az állatvilág, valamint az ember földrajzát. A megszülető új földrajztudomány modern dualizmusának (természeti-, emberföldrajz) kialakulása hosszú és bonyolult folyamat eredménye. A nemzetközi, különösen a német földrajztudományban is késhegyig menő küzdelem folyt a kérdésben. Az antropogeográfia kinőhetett a természettudományi, gazdasági, katonai stb. megközelítésekből, valamint a társadalomtudományok (történettudomány, jogtudomány, közgazdaságtan stb.) viszonylag széles köréből, sőt teológiai értékrendből is. Az emberföldrajz körüli szakmai, politikai küzdelmek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a vitatkozó felek, illetve azok későbbi hívei, követői a „győzelem" után feledtetni próbálták a „vesztesek" álláspontját, illetve személyüket is. A feledtetés különösen nem szerencsés, ha a tudománytörténet területén is intézményesül. Magyarország esetében sajátos módon történészek (Marczali Henrik, Márki Sándor), jogászok (Hunfalvy János, Teleki Pál), szociológus (Dékány István), valamint a különböző rendekhez tartozó szerzetesek játszottak jelentős szerepet az antropogeográfia kialakításában. A magyar földrajztudomány történetében a feledésnek és feledtetésnek valóságos forgatókönyvei alakultak ki. Hunfalvy János, a modern magyar földrajztudomány intézményeinek a megteremtője halála után néhány évvel már elfelejtődött szakmailag, igaz emberi tartása példa maradt a fiatalabb nemzedékek számára. A későbbiekben szinte természetes módon megismétlődött, hogy az „új 48
