Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 17. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2008)

KÖZLEMÉNYEK - Dr. Becsei József: Mozaikok az Alföld-kutatás múltjából

lényegében átvett Erdei Ferenc (Erdei F. 1976) is. A második felfogás Szabó ISTVÁNé (Szabó 1.1929), míg a harmadikat Márkus István (Márkus 1.1943) képviselte a leghatározottabban. Márkus István felfogását Makkai László vizsgálatai is támogatják, de elfogadta azt Maksay Ferenc és RÁcz István is, elemzése támaszkodik a legtöbb történelmi adatra, az utóbbi évtizedekben megjelent tanya-kialakulási vizsgálatok közül az. A tanyarendszer kialakulásával foglalkozó, rendszerbe foglalt elméletek közül elsőként azt kell megemlíteni, amely történetileg is az első volt, s amely szerint a tanyai települési rendszer genezise az ősi, honfoglaló magyarság szállásrendszeréig vezethető vissza, s így sajátos magyar települési-gazdálkodási rendet képvisel. Györffy István a tüzelős ól és a kertes város (szálláskertes település - Bárth J. 1987) felfedezésével genetikus kapcsolatot teremtett a szántóföldi (földművelési) tanyák és az állattenyésztő szállások között, s így szerinte a tanyák elődjei az állattartó szállások, a tanyarendszeré pedig a kettős szállásrendszer. „A magyar tanyarendszer egy nomád állattartáson alapuló és felépülő mezőgazdasági rendszernek zökkenés, külső beavatkozás nélküli természetes kialakulása, s lehetetlenség a tanyarendszerben azt a hagyományokon nyugvó, a nép szaporodásához alkalmazkodó gazdasági rendszert meg nem látni, mely lépésről lépésre fejleszti ki a tanyarendszert a török-tatár népek állattartó nomád kultúrájának csúcspontjává.” (Györffy I. 1937) Erdei Ferenc szerint az „osztott települési elv" vagy „kettős szálláselv” éppen úgy jellemzi a tanyás várost, mint a honfoglaló magyarság állattenyésztő nomád szállásrendszerét, s így „...a szántóföldi tanyák kialakulása ekként alkalmazta a megváltozott viszonyokra az ősi magyar kettős szálláselvet.” (Erdei F. 1974) Ebben a felfogásban tehát minden mindennel genetikusán összefügg: a nomád szállás, a kertes és a pásztor- szállásos város, továbbá a tanyás település, vagy a középkor végének pásztorszállásai és az újkori földműves tanyák. (Solymosi L. 1980)

Szabó István élesen elkülönítette egymástól a földművelési tanyát és az állattenyésztési szállásokat, s azok kifejlődésében semminemű kapcsolatot nem állapított meg. „A tanyarendszer kialakulásáról szólva, rá kell mutatnunk a földművelési tanyák és az állattenyésztési szállások viszonyára. Ezek a szállások a XVIII. század végén már nagyobb részben eltűntek az Alföldről, s amint az állattenyésztés helyét a földművelés, úgy az állattenyésztési szállások helyét a földművelési tanyák foglalták el... Az állattenyésztési szállások voltaképpen a szilajon tenyésztett különféle... nyájak teleltető, tehát időszaki telepei voltak. Gyökerük

a nomadizáló magyarság ősi téli szállásáig nyúlik visz- sza, pusztai külső telep jellegét pedig az állandó megtelepedés végbemente, a szelíd és szilaj pásztorkodás határozott elkülönülése után nyerték... A téli legeltetésnek, illetve a téli szállásoknak az egyes vidékeken a helyi természeti és gazdasági viszonyoknak megfelelően különféle fajai honosodtak meg... Nem kis nehézségbe ütközik annak megállapítása, hogy...a pásztorszállások közé sorolandók-e, vagy bennük már a mai földművelési tanyarendszer jelentkezését kell-e tekintenünk. A megkülönböztetés alapjául azt kellene felvennünk, hogy az említett építmények legelőnek vagy szántónak használt földön állottak-e... Ez új jószágteleltető telepek azonban már nem pásztor, hanem földművelési építmények, későbbi nevükön tanyák, melyek rendeltetésében a földművelés és állattenyésztés szoros kapcsolatba lépett. Kétségtelen ugyan, hogy eleinte e tanyákjószágtelelteté- si szerepe a mainál erősebben nyilatkozott meg, mégis az a körülmény, hogy e telepek a művelés alatt tartott földeken jöttek létre, s ez egyéni kezelésben álló birtokokra épített tanyatelepeken a jószágteleltetés közös pásztor- lási jellege megszűnt, azokat élesen elkülöníti a tárgyalt pásztorszállásoktól. Minthogy pedig a XVIII. század első felében feltűnő eme kezdetleges külső mezőgazdasági telepektől a mai összetett és fejlett tanyarendszerig, melynek alapvonását a földművelés nyújtja, egyenesen vezet a fejlődés, azokat kezdetektől fogva földművelési tanyáknak nevezhetjük." (Szabó 1.1929) Végső soron tehát Szabó István felfogásában a földművelési tanyák előzmény nélküliek, s azok létrejöttében a föld kihasználásának intenzívebb módjára, a földművelésre való áttérés játszott meghatározó szerepet, mint ahogy „...a belterjesség folyton fokozódó igényeit a majoros rendszer nem tudta kielégíteni" s azt felváltotta az intenzívebb gazdálkodást is folytatni képes cselédes és kisgazda tanya (Szabó 1.1929).

A mezei kertekről Maksay Ferenc is megállapítja: „Hasonló lehetősége nyílott önálló gazdálkodásra néhány alföldi mezővárosunk cívisének a XIV-XV. század óta az autonómia szárnyai alatt bontakozó kertrendszer keretében, s bizonyára más, nagyhatárú települések egyes jómódú gazdáinak is. Egyéni használatú ’mezei kertjeik' állatteleltetés és kaszálás mellett közösségi szabályozáshoz nem kötött szántóföldi növénytermesztés céljait szolgálták." „Irtásokéhoz, szőlőkéhez volt hasonló helyzete az alföldi oppidumok 'mezei kertjeinek's az ország más vidékein fel-feibukkanó külső kerteknek is. A nagy földbőség és a helyi autonómia tette lehetővé, hogy e szabad foglalás eredetű, állattartás, szántó- vagy kapásművelés, terménytárolás céljaira egyként felhasznált földdarabokat használójuk egy idő után a maga számára végképp ’elkertelje’, kertjévé tegye."

40