Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
IN MEMORIAM - Emlékezés Almásy Istvánra (Dr. Kubassek János)
ségében. Az erdőben, árnyas fák között meghúzódó hangulatos tanya szobáiban a legszebb magyar tájak elevenedtek meg. István — aki középiskolai tanulmányait bátyjával, Antallal együtt a híres budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte — olyan alma materben érettségizett, ahol a tudás és a szorgalom volt a legfőbb vezérfonal, s az érvényesülés mindig valódi teljesítményekhez kötődött. István korán eljegyezte magát a sporttal, életelemévé vált a küzdés, majd az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola elvégzése után a tanítás, és a nevelés. 1956. szeptemberétől a Szász Ferenc Iparcikk Kereskedelmi Szakmunkásképző Iskolában dolgozott nyugdíjazásáig. 1970-ben elvégezte a Testnevelési Főiskolát is. Fiatalkorában nem ismert olyan talpalatnyi helyett, ahol ne lehetett volna kézen állni, ez alól a Halászbástya köve sem volt kivétel. Már középiskolás korában jeles eredményeket ért el a Vörös Meteor csapat tornászaként. Bajnokságok, versenyek, érmek, díjak, elismerések szegélyezték ezt a szép életutat. A tanítványok ezrei - köztük az énekes Cserháti Zsuzsa - tudnák felidézni, mit kaptak Istvántól lelki-szellemi útravalót. Magam azonban visszatérnék István életének sokak által alig ismert alkotásaihoz, a festményekhez. Ifjúkorának helyszíneit, az Alföld végtelen rónaságát, az akácosokat, a nádfedelű tanyákat, a szikes tavakat, az ezerarcú természet lenyűgöző változatosságát olyan megjelenítő erővel örökítette meg, hogy minden szépre és jóra fogékony embert örökre rabul ejtett művészetével. A világörökség részévé vált Hollókő éppen úgy helyet kapott alkotásai között, mint a Hortobágy, ahol hazánk első nemzeti parkját létesítették. István a Hortobágy szomszédságában élte le ifjúkorát. Közvetlen 134 közelről tanulmányozhatta a paraszti élet minden szépségét és nyomorúságát. Megismerte a tanyavilágban élő emberek életét, akiknek a napi megélhetés, létfenntartás gondjai róttak barázdákat az arcukra. Észrevette a szántásokon, fűcsomókon megcsillanó harmatcseppeket, de a vízpartok nádasait, fűzfáit is megragadó egyszerűséggel, plasztikus megjelenítő erővel ábrázolta. A pusztulásra ítélt, omladozó-romladozó régi tanyasi házakat olyan vonzó módon tudta lefesteni, hogy aki csak egy percre is elidőzött, eltöprengett képei előtt, az elgondolkodhatott a XX. század könyörtelen sorsfordulóinak néma üzenetén. Művészete földrészeket átívelő sikereket hozott számára. Emellett elismerést, megbecsülést a magyarságnak és az országnak. Kiállításai voltak Torontóban, ahol a kanadai magyarság szívét megdobogtatták az elhagyott, de soha el nem feledett szülőföld tájairól készült gyönyörű festmények. A kanadai bemutatkozás nagyszerű lehetősége olyan tündérálom volt, mely után rangos, befutott - és olykor hátszéllel futtatott - művészek ezrei sóvárognak, hiába. István nem kesergett, hanem dolgozott, alkotott, s remek tájképek százaival bizonyította, hogy az igazi tehetség eltaposhatatlan és elpusztíthatatlan. Testvére, Antal és sógornője Iduka támogatásával többször eljuthatott Brazíliába, ahol a varázslatos szépségű földi paradicsomban, Ilha Belha trópusi szigetén újabb ihletet és ösztönzést kapott művészi pályafutásának kiteljesedéséhez. Sao Paulóban, New Yorkban, Baselben, Bernben, Lausanneban rendezett kiállításai üzenték a világnak, hogy művészetében elvá- laszthatadanul összefonódott a szépség, az őszinteség, a tisztaság és a magyarság. István számos kiállításán örvendeztette meg festményeivel mindazokat, akik fogékonyak az igaz, őszinte, a lélek mélyéről jövő ábrázolásokra. Máig büszke vagyok arra, hogy a múzeumban rendezhettük meg az intézmény negyedszázados fennállásának egyik legemlékezetesebb, legnagyobb sikert arató kiállítását, 2003 őszén, az Érdi Napok ünnepi rendezvények sorában, amikor István legszebb alkotásaiból állítottunk össze egy impozáns válogatást. A csodálatos festmények megtekintése után a megnyitó résztvevői tisztelettel és elismeréssel gratuláltak, István szerényen mosolyogva, boldogan állt a pódiumon. Adott, tiszta szívből, önzetlenül, mint ahogy ezt egy vérbeli pedagógus teszi. Kegyelettel őrizzük emlékét! Dr. Kubassek János
