Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
KÖZLEMÉNYEK - Bakonyi Viktória: Egy 1939-ben kiadott földgömb restaurálása kapcsán tett készítés-technikai megfigyelések
7. kép A glóbusz teljes gömbfelületét az esztétikus megjelenés, és a külső károsító hatásoktól való védelem és a könnyebb tisztítás érdekében természetes gyantalakk réteggel vonták be. Az egyenletes terülés érdekében a lakkot fújták a felületre. Feltehetően ezt, a gömböt egy tengelyen forgatva tették, mert az Egyenlítő vonalában igen vastag rétegben megmaradt a lakkbevonat, mely a sarkok felé egyre vékonyodott olyannyira, hogy a pólusoknál már teljesen hiányzott. Öregedése során hálósán megrepedezett, lepattogzott. Sárgulása eltorzította az alatta lévő nyomdai színeket, zavarta a fbldgömb esztétikai megjelenését. Eltávolítására ezen okokból és a térképpapír kellő tisztítása érdekében volt szükség. A zárt papírfelülethez való gyenge kötődése miatt oldószer alkalmazása nélkül, egy tompa csontszerszámmal könnyen lepattintható volt a felületről (8. kép). A gyártás idejéből, az akkori készítés-technikai jellemzők, használt anyagok alapján már következtethetünk a papírok összetételére. A térképpapír anyaga jó minőségű, kémiai feltárású fa- és rongycellulóz tartalmú, a jó nyomtathatóság érdekében zárt szerkezetű, gyártott papír. Az alapot adó papírlemez rétegek összetétele facsiszolat-tartalmú hulladékpapír és facellulóz. Laza rostszerkezetű, jó nedvszívó képességű, enyvezett. Mindezeket az anyagvizsgálati eredmények is bizonyították. A 12 darab térképszelvényt magasnyomású grafikai sokszorosító eljárással nyomtatták ki, többszínnyomással, mely mikroszkóp alatt vizsgálva egyértelműen kirajzolódik (9. kép). Az országok színezését nyomtatták először. A világos tónusoknál csak egyirányú (vagy vízszintes vagy függőleges) vonalkázást alkalmaztak, a sötéteknél keresztirányút is. A zöld színt a sárga rácsozat világoskékkel történő felülnyomásával érték el. Erre a rétegre került a folyók és a fokhálózat sötétkék vonala, majd a piros vasútvonalak, végül a fekete szöveges részek. Az egy ívre nyomtatott 12 egész szeg69 8. kép