Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Bendefy István: Julianus szobrának megálmodója, Bendefy László
Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 16. szám, 2007. — Magyar Földrajzi Múzeum, Érd JULIANUS SZOBRÁNAK MEGÁLMODÓJA, BENDEFY LÁSZLÓ Dr. Bendefy István Ny. vegyészmérnök, a mezőgazdasági tudományok doktora Tel: 06 (1) 355-55-15, e-mail: ibendefy@t-online-hu ÖSSZEFOGLALÁS 2007. júniusában volt hetven éve, hogy Világörökségünk, a budai vár látképe egy nagyszerű szoboralkotással gazdagodon. 1937. június 27-én avatták fii a Halászbástyán a dominikánus Julianus barát szobrát, amely a II. világháború pusztításait szerencsésen átvészelve ma is emlékeztet arra, hogy honnan érkeztünk mai hazánkba. Szomorú évforduló, hogy a szobor létrehozásának indítványozója, a megvalósítás fáradhatatlan szervezője, Édesapám, Bendefy László harminc éve nincs már közöttünk. Ki volt Bendefy László, és hogy jutott arra az elhatározásra, hogy emléket állítson — ahogy egyszer ő maga fogalmazott — az első magyar Ázsia-kutatónak? Erre a kérdésre ad választ a tanulmány. A cím alapján a legtöbben bizonyára azt gondolnák, hogy Bendefy László történész volt, pedig ez nem így van. O két diplomával rendelkező műszaki ember volt, ezért bárki joggal teheti föl a kérdést: hogyan jut el egy okleveles mérnök és geológus doktor ahhoz az elhatározáshoz, hogy minden követ megmozgat egy középkori domonkos szerzetes szobrának létrehozásáért? Édesapám kedvenc tantárgya már kisiskolás korában is, de főként később a gimnáziumban a földrajz volt. Ezzel a tárggyal kapcsolatban minden keze ügyébe kerülő könyvet elolvasott, különösen lekötötték figyelmét az olyan bátor felfedezőkről szóló leírások, akik minden veszéllyel dacolva behatoltak távoli földrészek ismeretlen és veszélyekkel teli vidékeire, hogy lépésről-lépésre egyre kisebbre zsugorítsák Földünk térképén az akkor még föllelhető fehér foltokat. Abban az időben még csak negyven év telt el a merész Henry Morton Stanley újságíró vállalkozása óta, aki 1871-ben az afrikai őserdő közepén megtalálta David Livingstone-t, akiről hosszú ideje senki sem tudta, hogy egyáltalán él-e még? Hogy milyen hatást gyakoroltak ezek az olvasmányok Édesapámra, a legjobb tanulságtétel a tőle ajándékba kapott ,Afrika meghódítása” című könyvének hozzám szóló dedikációja: „Ezt a hivatást éreztem én gyermekkoromtól, bár te is ezt választanád élethivatásodul. ” Még nem is érettségizett, amikor merészen levelet írt terveiről az akkor már hírneves földrajz professzornak, Cholnoky Jenőnek. A jeles tudós nagyon kedvesen fogadta a fiatalember érdeklődését és azt mondta neki, hogy Földünk titkait nem ismerheti meg igazán az, aki azokat nem mérnöki szemlélettel kutatja. Érettségi után a tanácsot megfogadva, mint a Pázmány Péter Tudományegyetem földrajz, geológia és őslénytan tárgyakat hallgató diákja egyidejűleg beiratkozott a Kir. József Műegyetem általános mérnöki karára is. Eközben, hogy gyakorlati tapasztalatokat is szerezzen, megnyerte a Vasvármegyei Múzeum akkori vezetőit, hogy bekerülhessen az intézmény Természetrajzi Osztályára tiszteletdíjas segédőrként. (Annak idején a muzeológusokat nevezték őrnek.) Az itteni munka során elért eredményeit beépítette doktori értekezésébe, amelyre summa cum laude minősítést kapott, de addigra már átvette mérnöki diplomáját is. A húszas évek végének nehéz gazdasági helyzetében bizonyára családalapítási tervei terelték arra, hogy a kedves múzeumi munkának lassan búcsút mondva néhány rövid kitérő után, a biztos kenyeret ígérő Állami Földmérésnél helyezkedjen el. Már itt dolgozott, amikor 1930-ban ifjúkori álmainak megvalósulása 43
