Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
KÖZLEMÉNYEK - Sárközy Miklós: Megjegyzések Vámbéry Árminnak a Perszepoliszban és az iráni síita zarándokhelyeken tett látogatásairól
zsiai cigányok azért nem vádolhatóak lopással, mert gazdájuk sem különb,3 vagy a perzsa nem egyéb, mint „elmés gyerek”, aki azonban sosem fog felnőni feladatához,4 nem éppen a Perzsia iránti szimpátia jeleit mutatják a korabeli és a jelenkori olvasónak. Mielőtt azonban elítélnénk Vdmbéryt ezekért a megjegyzéseiért, fontos tudni, hogy ez a fajta ítélkezés nem kizárólag a magyar utazó sajátossága volt, hanem a korban általános gyakorlat, hogy egy-egy népről, országról ma már politikailag korrektnek aligha tartható megjegyzéseket tettek. Ha valaki E. G. Browne A Year amongst the Persians című munkáját fellapozza, bizony ott is találhat olyan megjegyzéseket, melyek, Browne minden keleti szimpátiája ellenére, nem túl hízelgőek a helyiekre nézve.5 Ugyanez a szemlélet jellemző más korabeli orientalistáknak a hasonló, a nagyközönség számára írt alkotásaira is. A polcról levéve Sven Hédin Utazás Perzsia sivatagain keresztül India felé című 1913- ban magyarul is megjelent kétkötetes művét,6 Vdmbéryt messze meghaladó mennyiségben olvashatunk különböző népcsoportokra vonatkozó megjegyzéseket. Vdmbéry a haladásba, a nyugati civilizációba vetett feltétlen hittel rendelkező, a Keleten belül pedig hosszas isztambuli látogatásai miatt leginkább oszmánbarátnak tekintethető amúgy a korabeli magyar elithez hasonlóan többnyire oroszellenes, és így nagyobbrészt angolszimpatizáns keletkutató ezzel együtt azonban a korban unikálisnak tekinthető megfigyeléseket, leírásokat is közzétett műveiben. Olyan szinten sikerült egyedi és sokszor egészen közeli megfigyeléseket leírnia, hogy a még mai olvasó számára is bédekkerként használható útleírásainak nem kis része. A Vándorlásaim és élményeim Perzsiában ennek jó példája. Ezekben a művelt orientalista, szakember Vdmbéry precizitása keveredik a minden érdekes iránt fogékony és gyermekkori álmait valóra váltó rajongó Vámbéryvel. Mivel az adott korban a XIX. századi kádzsár Perzsia már közel sem volt a terra incognita, a Vándorlásaim és élményeim Perzsiában címmel 1867-ben Pesten megjelent perzsiai útinapló is nagyobbrészt mellőzi a konvencionális, más útirajzokból ismert leírásokat és inkább a szerző személyes élményeit hangsúlyozza. Egy kézzelfogható Vdmbéry „emlék” : Vdmbéry Armin Perszepoliszban fennmaradt graffitije. Vdmbéry útinaplójának egyik legmegkapóbb eleme a szerző perszepoliszi látogatása és ottani élményeinek bemutatása. Azon túl, hogy kultúrtörténetileg talán az első részletes Perszepolisz-leírásként tarthatjuk ezt számon a magyar szakirodalomban, emellett Vdmbéry kézjegyét is otthagyta az óperzsa kor leghíresebb régészeti területén. Vdmbéry 1862-ben, részben kényszerűségből is várakozva jutott arra az elhatározásra, hogy mielőtt kalandos közép-ázsiai útjára indulna, dél felé veszi az irányt, melynek során megismerkedhet a klasszikus és az antik Perzsia számos műemlékével, tájaival és népcsoportjaival. Jóllehet, nem ez volt élete legnehezebb és legmaradandóbb tudományos élményekkel kecsegtető útja, mégis érdemes kiemelni perszepoliszi látogatását, melyről a legbővebben a Vándorlásaim és élményeim Perzsiában című, 1867-ben megjelent népszerűsítő munkájában számol be.7 Miután sorra látogatta Qomot, Kásánt, Iszfahánt és elidőzött Paszargadai óperzsa romjainál, 1862 őszén érkezett meg Perszepolisz területére. Nézzük meg, hogyan számol be Vdmbéry arról a pillanatról, amikor karavánja megközelítette Perszepoliszt: „Október másodika volt, midőn útra keltem, hogy Perzsiában tett minden állomásaim legérdekesebbikére induljak. A karaván ugyanis Kenare felé tartott, mely ide négy ferszakh távolságra van, Kenare felé, melynek közelében Perszepolisz híres romjai fekszenek.” Amikor megpillantotta a hajnali szürkületben az első romokat, Vdmbéry leplezetlen csodálattal szemlélte azokat, ,Alig haladtam egy óranegyedet, s ím a legelső regkorányban magas, igen magas alakok tűntek fel, egyszerre szemeim előtt, melyek Maróthy István és Vdmbéry Armin perszepoliszi feljegyzése (Fotó: Maróth Károly) 27
