Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Vásáry István: Vámbéry a törökségről és a perzsákról
Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 16. szám, 2007. — Magyar Földrajzi Múzeum, Érd VÁMBÉRY A TÖRÖKSÉGRŐL ÉS A PERZSÁKRÓL Dr. Vásáry István Egyetemi tanár, ELTE BTK Orientalisztikai Intézet 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/d. e-mail: hulagu@t-online.hu ÖSSZEFOGLALÁS A tanulmány célja Vámbéry Armin törökségről és perzsákról vallott nézeteinek ismertetése. Vámbéry, mint sok más kortársa, nem vonhatta ki magát korának uralkodó európai szemlélete alól. Muszlim álruhája ellenére, a XIX. századi Európának tipikus fia volt, akit a civilizációba és haladásba vetett korlátlan hit tölt el. Véleménye szerint Európa is a vallás ellenére lett nagy, és a vallásban Keleten is csak a szabad gondolat megfojtóját látta. Ez a felfogása megakadályozta, hogy az iszlámot a maga történeti és lelki mélységeiben tanulmányozza. Míg az iszlámról és a keleti (oszmán, iráni és közép-ázsiai) társadalmakban betöltött szerepéről elég egyoldalú és negatív képet rajzolt, addig a törökség és a perzsák leírásában és megítélésében már közel sem volt ilyen következetes. A törökségről idealizáltanjó képet fest, míg a perzsák gyakran sztereotip módon képviselik a „rossz“-at. Vámbéry Ármint (1832-1913), a XIX.—XX. századi magyar tudomány és művelődéstörténet kiemelkedő alakját nem szükséges külön bemutatni a magyar földrajzi tudományosság és közvélemény előtt. Bár elsősorban Ázsia tudós nyelvész-történész kutatójaként ismerjük, akinek a török és muszlim népek múltjának feltárásában úttörő érdemei vannak, sokszínű egyénisége nem engedi meg, hogy csak tudós orientalistának skatulyázzuk be. Maga is hangsúlyozta, hogy semmi sem volt idegenebb tőle, mint a szobatudós típusa, aki az íróasztal mellett felépített teóriákkal dolgozik, melyek sokszor légvárként omlanak össze a való élettel történő szembesítéskor. Az orientalisztika esetében ez azt jelentette, hogy egy percre sem elégedett meg a keleti nyelvek könyvekből szerezhető passzív ismeretével (bár ilyen irányú tudása is páratlan volt, hiszen több mint egy tucat nyelvet ismert kiválóan), hanem fiatal korától fogva az idegen népek és nyelvek helyszínen való megismerése, azaz a terepmunka iránt vonzódott. Ez azt jelenti, hogy utazni kell: az utazás, a terepmunka és a feltárás, pedig a földrajzi kutatások egyik legfontosabb sajátja. Híres közép-ázsiai utazásával (1863-1864) nemcsak saját tudományos hírnevét alapozta meg a világban, hanem útleírása, melyet a világ számtalan nyelvére lefordítottak, az utazási irodalom klasszikusai közé emelte. Vámbérynek a földrajz iránti vonzódását tanúsítja, hogy 1872-ben Berecz Antallal, Xántus Jánossal, Hun- falvy Jánossal és másokkal együtt részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában, 1889-ben pedig, Hunfalvy János elnök halála után, ő lett két évig a Társaság elnöke. Erről a tisztségéről 1890-ben mondott le, hogy átadja helyét a világhírű geológusnak és földrajztudósnak, Lóczy Lajosnak. Vámbéry elsősorban a muszlim világ szakértője volt, s azon belül is leginkább Törökország, Irán és Kö- zép-Ázsia ismerője. Legtöbb gyakorlati megfigyelése és tudományos eredménye a török és iráni nyelvekre és népekre vonatkozó ismereteinket gazdagította, így különösen érdekes lehet, hogy a nagy tudós és utazó hogyan gondolkozott ezekről a népekről közvetlen, elsőkezi ismeretek birtokában. A következő rövid tanulmányomban ezt vizsgálom meg és próbálom egy pár példával megvilágítani. Azzal kezdeném, hogy Vámbéry Armin több területen is úttörő volt: tudósként egy új, önállósodó tu17
