Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 16. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2007)
OKMÁNYTÁR - Két kiadatlan Sass Brunner Erzsébet levél a santiniketáni Tagore Archívumban (Dr. Köves Margit)
Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 16. szám, 2007. — Magyar Földrajzi Múzeum, Érd OKMÁNYTÁR KÉT KIADATLAN SASS BRUNNER ERZSÉBET LEVÉL A SANTINIKETÁNI TAGORE ARCHÍVUMBAN (Rabindra Bhavanban) Ez a közlemény Sass Brunner Erzsébet (1889-1950) magyar festő Rabindranath Tagore, indiai költőhöz írt leveleit mutatja be. A két levél jelzi a két művész egymáshoz fűződő kapcsolatának kezdetét, amely Sass Brunner Erzsébet és lánya, Brunner Erzsébet két éves bengáliai, santiniketáni tartózkodásához majd Indiában töltött életükhöz vezetett. Brunnerék életéről, munkájáról az olvasó Dr. Lázár Imre cikkéből és katalógusából, Jaya Appassamy és Bethlenfalvy Géza angol nyelvű írásaiból, és Neményi Ferenc dokumentumfilmjéből tájékozódhat.1 G. Hajnóczy Rózsa, Sassné alakját használta fel Só- lyom-Kutasiné Fenyves Böske néven Bengáli tűz című regényében, amelyet santiniketáni tartózkodásukról írt. Férje, Germanus Gyula Tagore meghívására három évet (1929-32) töltött Santiniketánban, hogy bevezesse az egyetemi arab oktatást. O fordította le Tagore számára Sass Brunner magyar nyelvű leveleit, melyet Hajnóczy a regényben ironikusan „átír" és egybeötvözi Sass Brunner két eredeti levelét. Az irónia Brunnerék „irracionális” India iránti megszállottságának szólt, amit a bengáli társadalmi élet és háztartás apró-cseprő bajaival küzdő Germanusné bolondos rajongásnak érzett. A Bengáli tűd első, 1943-es kiadása óta tizenkétszer jelent meg (legutóbb angolul) és olvasók generációi ismerték meg a regény alapján Indiát. G. Hajnóczy Rózsa regénye egy szerelmi történeten keresztül mutatja be, hogy a népek és kultúrák keveredése csalódáshoz vezet3, míg Brunnerék ösztönösen próbálták elsajátítani az indiai, vagy indiainak képzelt magatartásformákat, szokásokat. Germanusék és Sass Brunnerék viszonya indiai santiniketáni környezetükhöz két lehetséges magatartásformát a kívülálló távoltartást és az azzal való nagyfokú azonosulást példázza. Santiniketáni tartózkodásuk egybeesett a Gandhi vezette indiai Függetlenségi Mozgalom megerősödésével, amely bírálta az indiai középosztály által elsajátított angol társadalmi, viselkedési szokásokat, és szimbolikus jelentőséget tulajdonított az „autentikus" indiai életformának. Brunnerék életvitele (vegetáriá- nizmusa, öltözködése, kommunikációs világa) beilleszkedett ebbe a felfogásba. Sikerük, népszerűségük a misztikus, romantikus India átérzésén, művészi megjelenítésén, a Függetlenségi Mozgalom India képével való rezonancián alapul. A levelek hátterének, indiai fogadtatásuk jobb megértéséhez Sass Brunner Erzsébet életrajzából, Santini- ketán történetéből a következőket emelem ki: Farkas Erzsébet 1889. június 10-én született, a Farkas család harmadik gyermekeként, Nagykanizsán. Édesapja, Farkas Ferenc rendőrfőkapitány, édesanyja, Józan Etelka egy dunántúli földbirtokos lánya, aki három héttel az újabb kistestvér, a család negyedik gyermekének születése után meghal tüdőbajban. Az újszülött későbbi halálát követően, az anyai nagyanya költözik Nagykanizsára és a félárva gyermeket élete végéig neveli. Farkas Erzsébet ábrándozó, magába forduló gyerek, első festői kísérleteit, másolatokat anyai nagybátyja osztrák Alpokból küldött képes levelezőlapjai ihletik. Farkas Erzsébet a polgári iskola elvégzése után óvónőképzőbe iratkozott be, hogy onnan a budapesti Művészeti Akadémiára jelentkezzen. Azonban 1908- ban Sass Ferenc (polgári nevén Brunner Ferenc), Holló- sy Simon tanítványa festőiskolát nyitott Nagykanizsán és Farkas Erzsébet volt az első jelentkező. Az első rajzóra után tanár és diák „a lélek felszabadulásáról" beszélgetett. 1909-ben házasodtak össze, Brunner Erzsébet 1910-ben született. Sassné környezete megbotránkozása ellenére sem kereszteli meg a kislányát, ekkor már tudatosan tagadta az intézményesült egyházi forma128
