Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 15. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2006)
KÖZLEMÉNYEK - Dr. Lovász György: Bulla Béla és a magyar tájkutatás
Figyelemre méltó új színként lehet értékelni, hogy a fenti fejezetben a mai országterületen fekvő megyéket alapvetően a domborzati viszonyokhoz simítottan csoportosítja. Megkülönböztet alföldi, dunántúli-dombvidéki, nyugati-középhegységi, ipoly-hernád-völgységi és győri-medencei megyéket. Új területként jelenik meg az Ipoly-Hernád-völgység, amit viszont az előbbi területi rendszerben az Alföld északi peremhegysége területhez csatolt. Ezt a szokatlan tér-felosztást — úgy gondoljuk — a természeti és társadalmi viszonyok tér-egységenkénti komplex bemutatása embrionális megnyilvánulásának is tekinthetjük. A mai országterület természeti viszonyok szerinti felosztása nem változik figyelemre méltóan Prinz 1926-ban, „Magyarország földrajza I. ” című, és & Tudományos Gyűjtemény 15. számában megjelent munkájában. A területek jellemzésének gerincét a geomorfológiai, legfőképpen a geológiai fejlődés során keletkezett formák leírása jelenti. Ekkor jelenik meg a jellemzés során a területek igen vázlatos felszínfejlődésének leírása. Kiemelhető változásnak minősíthető Prinz átnéze- tes térképvázlata, amely bemutatja a Kárpát-medence általa meghatározott nagy, és az azokat tagoló kisebb térségeket. Ebben a munkában találkozunk először a „Kárpát-medence tájrendszertani (alaktani)” térkép- vázlatával. Szerzője - saját szavait idézve - Magyar- ország morfológiai területegységeit ábrázolja. Ebben a műben igyekszik már térképesen is meghatározni a terület-egységek, illetve tájak térbeli helyzetét. Mindössze két évvel később, 1918-ban jelenik meg a geológus Lóczy által szerkesztett könyv a Magyar Földrajzi Társaság kiadásában „A Magyar Szentkorona Országainak földrajzi, társadalomtudományi, köz- művelődési és közgazdasági Leírása” címen. Ebben a „Magyarország földtani szerkezete” fejezetben a Magyar Szentkorona országait tagoló „földtani csoportok" között említi a Kárpátok által körülzárt „harmadkon nagymedencét”, amelyben a „nagy miocénkori medence síkságai”között taglalja a Nagy-Magyar-Alföldet, és a Kis-Magyar-Alföldet. Újabb térkategóriája a nagy miocénkori medence közép- és szigethegységei. Ennek egyik része, ill. tagja a „túladunai vagy nyugati közép- hegység”, amely Keszthelytől Miskolcig terjed. Lóczy térfelosztása tehát - amint azt Bulla egyik dolgozatában minősítette - teljes mértékben szerkezeti-geológiai alapon nyuszik. Szemléletének megfelelően a Dunántúli- és Észak- magyarországi-középhegységet egy egységnek minősíti. A mai Mecseket Pécsi-hegységnek, a Villányi-hegységet Villányi-Harsányi-hegységnek nevezi. Ugyanennek a műnek a „Magyarország hegy- és vízrajza” fejezetében Cholnoky Jenő a mai országterületen az alábbi négy nagy „geográfiai egységet" határoz meg, amelyben elsősorban „tájképi megjelenésük”alapján további kisebb tereket jellemez. A „geográfiai egységek’á Prinz által meghatározottakhoz képest csupán a Kisalfölddel bővülnek (Cholnoky J. 1918 ). Összehasonlítva a két geográfus (Prinz és Cholnoky) területleírásának tematikáját, megállapítható, hogy 1918-ban Cholnoky már lényegesen több geomorfológiai elemről számol be a jellemzések során. Nem veszi át Prinztől a „ Visegrádi-hg. ” elnevezést, hanem egy olyan térséget ír le, amit „a legészakkeletibb zugban erupciós közetek borítanak”. Figyelemre méltó az is, hogy a Visegrádi-hegységet a Dunántúli-középhegységhez csatolja. Mint domborzat-orientált geográfus nyilvánvalóan a Dunát tekinti a középhegység domborzati határának. Cholnoky ajánlja a Dunazug hegység elnevezést, mert - mint írja - a „Budapest környéki hegyek ÍNagy- kevély, Hármashatár-, Sas-, Gellért-hegy stb.l számára a Budai név van fenntartva. ” Végezetül megemlíthető, hogy Cholnoky a Mezőföldet - ahogy ő nevezi Fehérmegyei- síkságot - már az Alföld részeként említi. A gidófalvi temető és templomerőd az Olt III. sz. teraszán (Fotó: Bulla Béla) 25
