Dr. Kubassek János (szerk.): Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 15. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2006)
IN MEMORIAM - In memoriam Dr. Simon Dénes (Dr. Horváth Gergely)
ő ajánlott be valamilyen intézménybe, múzeumba, vagy egyetemi tanszékre. Ajánlólevelei kincset értek, s olyan ajtókat nyitottak meg, melyek a hétköznapi ember számára örökre zárva maradtak. Almásy László életrajzához anyagot gyűjtve fordultam hozzá. Juba Ferenc több hónapos utánajárással derítette ki a sivatagkutató halálának pontos körülményeit. Tekintélye és orvosi kapcsolatai révén megszerezte a Wehrle-szanatóriumból az Almásyra vonatkozó - még a családtagok által is elveszettnek hitt - eredeti dokumentumokat és így alapvető módon járult hozzá Almásy életútjának hiteles megrajzolásához. A kutatómunkában nem ismert lehetetlent. Hetekig, hónapokig képes volt levelezni egy-egy adat, fénykép, vagy dokumentum megszerzése érdekében. Kiváló angol és német nyelvtudását gyakran kamatoztatta tudományos rendezvényeken. Színvonalas előadásaival nagy megbecsülést szerzett a magyarságnak a külföldiek körében. A magyar tengerészet nagyjai című kitűnő munkájában gránitnál maradandóbb emlékművet állított tengeri hajózásunk elfeledett hőseinek. Önzetlenségét, segítőszándékát csak áldozatkészsége múlta felül. Mindnyájunk számára nagyszerű példa marad mérhetetlen tudása, embersége és fáradhatatlan szorgalma. Tisztelettel és kegyelettel őrizzük emlékét! Dr. Kubassek János IN MEMÓRIÁM DR. SIMON DÉNES (Budapest, 1938 október 3. — Marokkó, Marrakesh 2006. november 7.) A magyar földrajzi közélet jelentős személyiségétől kell búcsúznunk: életének 68. évében váratlanul elhunyt dr. Simon Dénes, az ELTE nyugalmazott oktatója, a Magyar Földrajzi Múzeum nagy barátja és támogatója. Röviden idézzük fel pályafutását! Az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem Természettudományi Karán szerezte földrajz-biológia szakos középiskolai tanári oklevelét, 1962-ben. Ezt követően, éveken át a közoktatásban dolgozott a fővárosban és vidéken, tanított általános iskolában és gimnáziumban, közte 1970-től a budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban, majd 1976-ban visszatért az ELTE TTK-ra, immár a leendő földrajztanárok szakmódszertani képzésének irányítójaként. Amikor azonban egy évvel később megalakult az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Budapesti Kihelyezett Tagozata, annak Földrajz Tanszékére kapott kinevezést, 1977-től adjunktusként, majd 1989-től docensként. 1987-ben egyetemi doktori címet nyert el. Disszertációját A földrajzi alapismeretek, ismeretkörök, és a kontinensek fiildrajza tanításának tartalmi kérdései az általános iskolai oktatásban címmel Dr. Sátfalvi Béla professzornál védte meg. Az 1983 óta az ELTE-hez tartozó Tanárképző Főiskolai Karon 1990-től 2003-ig a Földrajz Tanszék vezetője volt. Bár 2004-ben nyugdíjazták, óraadóként továbbra is részt vett az oktatásban. Egyik fő szakterülete a regionális földrajz volt, különösen Európa és a szétesett Szovjetunió utódállamainak földrajza; utóbbi területnek talán legjobb hazai ismerője volt. A másik fő szakterülete a tantárgy-pedagógia volt. A Tanszék alapításakor és azt követően még sok-sok éven át a hallgatók gyakorlóiskolai képzésének irányítása, szervezése mellett ő látta el e tárgy elméleti és gyakorlati oktatását is. Kutatási tevékenységének jelentős része is a tantárgy-pedagógiához kapcsolódott, elsősorban a földrajzoktatás tartalmitantervi kérdéseivel foglalkozott. Részt vett a közoktatás új tanterveinek kidolgozásában, többek között a Nemzeti Alaptanterv Földünk környezetük műveltségi területe kialakításának mun124