Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 6. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Balázs Dénes: Érd és környéke földtörténeti vázlata
14. ábra. Cholnoky Jenő tömbszelvénye a Budai-hegység D-i előteréről. A Tétényi-plató (balra) réteglépcsöive vei törik le a Budaörsi-medencére (középen). A számjelzések magyarázata: 1 = a Svábhegy (ma Szabadság- hegy) tönkjét alkotó triász időszaki dolomit és mészkő, 2—4 — ennek D-i lejtőjére települt ó-harmadidőszaki és alsó-miocén kori laza üledékek, 5—8 = kemény lajta- és szarmata mészkőrétegek. Cholnoky: Magyar- ország földrajza c. könyvből, Bp., 1937., 240. oldal tott mészből cserje vagy fa alakú építményekben laktak, innen ered a görög eredetű tudományos nevük (lithosz = kő, tham- nosz = cserjés). Kezdetleges alakjaik már vagy 150 millió évvel ezelőtt megjelentek, de főként a harmadidőszakban terjedtek el nagy tömegben. A lajtamészkő korallalgák összepréselődött törmelékéből keletkezett. 21. A pleisztocént a népszerű irodalomban gyakran jégkorszaknak nevezik, a pleisztocén időszak azonban az ismert négy fő el- jegesedési (glaciális) periódusnál sokkal régebbre nyúlik visz- sza. Jelentésbelileg sincs köze egymáshoz a két kifejezésnek, mivel a görög ,,pleiszdon” szó „legtöbbet” jelent, s a korszak elnevezése arra utal, hogy ez tartalmazza a legtöbb faunaelemet. A holocén kifejezés alapszava, a görög „holosz” (magyarul: „teljes”) szintén a korszak faunájára utal. A pleisztocént diluviumnak, a holocént alluviumnak is nevezik. 22. Aszó, aszóvölgy: a felszíni nevezéktanban olyan rövid futásű, száraz völgy (vízmosás), melynek nincs állandó patakja, hanem időszakos záporvizek bővítik. Rendszerint laza szerkezetű kőzetekből álló fennsíkok peremein (mint amilyen például az Érd—Tétényi-plató) alakul ki fokozatos hátravágó- dással. 23. A szigorúan tudományos földrajzi irodalomban a „táj” fogalma nagyon vitatott, használata gyakran következetlen és ellentmondásos. Mivel a jelen cikk ismeretterjesztő jellegű, a,,táj” kifejezést köznyelvi értelemben használjuk. Ennek tartalmát értelmező szótárunk így határozza meg: „földrajzi tekintetben viszonylag egységes terület”. Hasonló értelmű szavak: tájék, vidék, környék, terület, térség. 24. A hivatkozott irodalomban sokféle elnevezés található. A kevésbé részletes térképeken (pl. a Nagy Világatlaszban) az egész plató „Tétényi-fennsík” néven szerepel. A szakmunkák elkülönítik az Érdi- vagy Sóskúti-fennsíkot a mészkőtábla K-i részétől, a tulajdonképpeni Tétényi-fennsíktól. Az „Érdi-fennsík” elnevezést az indokolja, hogy a terület nagyobb része nem Sóskúthoz, hanem Érdhez tartozik. 25. Az Érdi-magaspart rétegei között található csillámos kvarchomokból helyenként előkerülnek az Unió wetzleri kagylók teknői, ill. a teknőben megkeményedett kőbelek. Ez az őskagyló nagyon hasonlított a ma élő közönséges festékkagylóhoz (Unió pictorum), melynek 5 — 8 cm hosszú ovális teknőit a Duna-part kavicsfövenyében és a folyómederből kikotort „sóderben” nagy számban megtalálhatjuk. Azért nevezik festékkagylónak, mert a festők tálkaként használták őket a különböző színű vízfestékek kikeveréséhez. A kagylók az Alpoktól É-ra levő folyókban, patakokban élnek, teknőiket onnan sodorja le a Duna vize. 26. Az Érdi-magaspart flóráját többek között Boros Ádám tanulmányozta (1944). Az itteni növényegyüttes K-ről és D-ről bevándorolt nevezetesebb képviselői: az osztrák üröm (Artemisia austriaca), a pontusi üröm (Artemisia pontiaca), a csikófark vagy kazuárbokor (Ephedra distachya), a sugaras zsoltina (Serratula radiata), a puhabogáncs (Jurinea mollis), a hosszúvirágú sziléne (Silene longiflora) és a sárgavirágú len (Linum flavum). Vízszivárgásos lejtőkön magasra felhatol a nád (Phragmites vulgaris) és a nagy levelű, fészkes virágzatú ló- körműfű vagy martilapu (Tussilago farfara). IRODALOM ÁDAM LÁSZLÓ (1955): Észak-Mezőföld geomorfológiája. Földr. Ért., 4. 403-426. ÁDÁM LÁSZLÓ-MAROSI SÁNDOR-SZILÁRD JENŐ (1959): A Mezőföld természeti földrajza. Akad. Kiadó, Budapest BALAZS DÉNES (1964): A Kaptárkői-barlang felmérése. Karszt és Barlang, II. 53 —55. BÁLDI TAMÁS (1958) : Adatok Budafok és Törökbálint környékének rétegtani viszonyaihoz. Földtani Közlöny. 428—436. BALDI TAMÁS (1983): Magyarországi oligocén és alsómiocén formációk. Akad. Kiadó BÁLDI TAMÁS (1987): A történeti földtan alapjai. Tankönyv- kiadó, Budapest BEUDANT, FRANCOIS SULPICE (1822): Voyage minéralo- gique et géologique en Hongrie pendant l’année 1818. Tome 1-4. Paris BOD A JANOS (1959): A magyarországi szarmata emelet és gerinctelen faunája. Földt. Int. Évk. 47 (3): 569—862. 42
