Lendvai Tímár Edit (szerk.): Germanus Gyula. A tudós és az ember (Érd, 2009)
Germanus tanítványok
szobrot magának. Képes és hajlandó volt nyers őszinteséggel beszélni életének drámai pillanatairól: első feleségének haláláról, vagy arról, hogyan vitt rendszeresen élelmet a váci börtönbe a nagybeteg Hóman Bálintnak, vagy arról, hogyan és miért árulta el a rendőrségnek 1947-ben, hol bújkál Dálnoki Veress Lajos, az állítólagos köztársaságellenes összeesküvés fővezére. Ez az utóbbi tette később is sok lelki gyötrődést okozott neki. A hozzátartozók ugyanis Germanus angol összeköttetéseiben bízva hozzá fordultak, hogy segítsen a tábornok külföldre menekítésében. Olyan naív és dilettáns módon adták elő kérésüket, hogy Germanus meg volt győződve róla: ez az egész provokáció, csapda, amelynek egyetlen igazi célja, hogy őt is belekeverjék a „koncepcióba". Ezért - és nem minden lelkitusa után - mondta el a politikai rendőrségnek a történetet.3 Antall Józseffel kettesben hallgattuk meg ezt a keserves vallomást, és idéztük vissza később, amikor Germanus 1956 utáni kettős szerepével szembesültünk: azzal, hogy ő tájékoztatta becsületesen és részletesen a forradalom igazáról Kunar P. Menont, a Bécsből jelentéstételre Budapestre küldött indiai nagykövetet, néhány évvel később azonban mégis képviselőséget vállalt a Kádár-féle látszatparlamentben. Az utolsó Germanus-kötet, a Gondolatok Gül Baba sírjánál anyagát 1984-ben aztán Antall József állította össze, ő írta hozzá a tanulmányt is. Tiszteletből hajdani mesterünk iránt. Nem csak nekünk volt mesterünk. Már a harmincas években felhívta a figyelmet arra, hogy a század második felében hallatlanul megnő az arab világ ereje és fontossága, és hogy ezt a világot alaposan meg kell ismerni. A térséggel foglalkozó idősebb magyar diplomaták, Pereszlényi Zoltán, Fábián Pál Jenő élményszerű ismereteiket tőle kapták - ha nem személyesen és szóban, akkor az írásainak köszönhetően. 1990 után pedig neves keletkutatók is vállaltak diplomáciai szolgálatot - nagykövetként a kiváló Fehérvári Géza Kuvaitban, Juhász Ernő Kairóban, Hóvári János Tel Avivban, majd most Kuvaitban. Nekünk pedig azt is meg kellett értetnünk az arab világgal, hogy diplomáciai kapcsolataink rendezése Izraellel nem valamiféle cionista kaland nyugati ösztönzésre, hanem a normális helyzet visszaállítása, valamiféle szerény közvetítői szerep megteremtése - és hogy bennünk bízhatnak, hiszen a miniszterelnök is, a külügyi államtitkár is Germanus-tanítvány volt, és Jeszenszky Géza külügyminiszter is alaposan foglalkozott a közel-keleti térség gondjaival. Ekkor dőlt el ugyanis, hogy melyik arab ország választja az iszlámhoz igazán illő mérsékelt utat, és melyik válik elkeseredésében és a szovjet támogatás megszűntével fundamentalistává. Mi pedig még valamivel tisztában voltunk: azzal, hogy a Szovjetunió felbomlása elkerülhetetlen. A világ szempontjából az sem volt közömbös, hogy a létrejövő muszlim többségű utódállamok milyen politikára határozzák el magukat.4 Rendkívül fontos szerepet kellett betölteniük ebben az átalakulásban a mérsékelt muszlim országoknak - nem csak Törökországnak, hanem legkivált a vonzó példát jelentő Egyiptomnak, Szaúd-Arábiának, Pakisztánnak. Egyiptomban kellőképp jelen volt a magyar diplomácia, és sok segítséget kaptunk ehhez 3 Az emigráns sajtó aztán meg is írta az egészet 4 Utódom a külügyi államtitkári székben, a kiváló török ismeretekkel rendelkező Kelemen András végig is látogatta őket a munkához Germanus volt egyetemének, a kairói AI Azharnak a sejkjeitől. Pakisztánt a szocialista időszakban India miatt elhanyagoltuk, 1990 után azonban végre megkezdődött ennek az egyoldalúságnak a felszámolása. Szaúd-Arábiában viszont jelen sem voltunk, diplomáciai kapcsolatban sem álltunk velük. 1990. november elején - azzal az ürüggyel, hogy az iraki lerohanáskor Szaúd-Arábiába menekülő kuvaiti emírt akarjuk együttérzésünkről biztosítani - sikerült egy magyar delegációt vezetnem Germanus legkedvesebb országába. Döbbenetes érzés volt látnom azokat a helyeket, amelyekről olyan sokat hallottunk egyetemi óráinkon, és amelyekről úgy éreztük, hogy esélyünk sem lesz valaha megpillantani őket. Ráadásul a dzsiddai palotában Szaúd herceg külügyminisztere ugyanazt a mondatot mondta nekem, amit a harmincas években Ibn Szaúd király a mekkai zarándoklatot végző Germanusnak: „Anta dhajfí" - „Vendégem vagy". És döbbenetes érzés volt látni az amerikai Schwarzkopf tábornok vezetésével Kuvait felszabadítására felvonuló csapatokat. És döbbenetes érzés volt tudomásul venni, hogy ez a Sivatagi vihar nevű hadművelet visszaállítja ugyan Kuvait szuverenitását, de nem állítja félre Szaddám Huszeint. Sok későbbi gyötrelemtől mentette volna meg ez Irakot és a világot! Úgy illik, hogy a még életben levő tanítványok nevében köszönetét mondjunk hajdani tanárunknak, Germanus Gyulának, Abdul Karim sejknek. Köszönetét az élményekért, hiszen egy egész világgal ismertetett meg bennünket. Köszönetét a beszélgetésekért, hiszen a férfikor kezdetén különösen sokat jelentett számunkra, hogy valaki - és nem akárki - felnőttnek tekintett bennünket. Köszönetét a művelődéstörténet órákat néha-néha megelőző hegedűszóért, amelyek igazolták, hogy „Germanus Gyula úr" joggal használhatta az okleveles hegedűs címet. És köszönetét azért, hogy 1990 után volt néhány évünk arra, hogy igazoljuk: nem felejtettünk el mindent, amit tőle tanultunk. Dr. Katona Tamás, történész 1932-ben Budapesten született. 1955-ben végez az ELTE-n könyvtár-magyar-arab szakon. A Bács- Kiskun Megyei Könyvtár helyettes vezetője, majd a bicskei Vajda János Járási Könyvtár vezetője, itt alapítja meg Magyarország első cigánytelepi könyvtárát. 1960-1961 között az MTA Biokémiai Intézetének részfoglalkozású könyvtárosa, majd szerkesztőként dolgozik a Magyar Helikon és az Európa Könyvkiadónál. 1990-től a JATE-n tanít, a 1990-1994 között évek elején a Külügyminisztérium és a Minísztelelnöki Hivatal politikai államtitkára, majd 1994-2000 között a budapesti I. kerület polgármestere. 1998-tól a Manfred Wöner Alapítvány elnöke. 1990-1998 országgyűlési képviselő, a honvédelmi és a külügyi bizottság tagja. 1998- 2000 között a Károli Gáspár Református Egyetem tanára. 2003-tól az MTA Történelemtudományi Intézetének tudományos tanácsadója. 2000-2004 között varsói nagykövet. Számos történeti könyv, tanulmány szerzője. Fő kutatási területe: reformkor és a szabadságharc eseményei.
